A Seagate egyes asztali merevlemezei is titokban használják az SMR technológiát

És a Seagate mellett a Toshiba egyes merevlemezeinél is érvényben van az SMR technológia használata, ezt maga a gyártó ismerte el.

A Seagate egyes asztali merevlemezei is titokban használják az SMR technológiát

A Western Digital esetében már bizonyítást nyert, hogy egyes WD RED sorozatú, kifejezetten hálózati adattárolókba szánt merevlemezénél titokban alkalmazza az SMR technológiát, ami sok bosszúságot okozhat a RAID tömbök kezelésénél, illetve egyéb esetekben is, ha nagymennyiségű adatot kell a HDD-re másolni. Ezt a tényt maga a gyártó is elismerte már, ahogy arról korábbi hírünkben beszámoltunk. Akkoriban említés szintjén a Seagate is szerepelt a hírben, ám nem fejtettük ki, pontosan mi a helyzet a konkurenciánál, így a hiányosságot most pótoljuk.

Az adattárolással foglalkozó Block & Files szerint az SMR technológia alkalmazása szélesebb körű lehet a piacon, mint azt eddig gondolhattuk, ugyanis nem csak a WD RED családjának egyes képviselőit érinti a gyakorlat, hanem egyéb merevlemezeket is. Az SMR alkalmazásával az a probléma, hogy az átlapolásos módszerrel rögzített adatsávok írása hosszadalmas folyamatot vesz igénybe, hiszen adatmódosításkor az adott információt ki kell olvasni, módosítani kell, majd fel kell írni a HDD korongra. Ez nem probléma, ha archiválásra szánt merevlemezzel van dolgunk, ám ott, ahol a véletlenszerű írási teljesítmény meglehetősen fontos, komoly hátrányt okoz az SMR technológia, hiszen jellegéből adódóan pont ezen a területen mutat gyengeségeket.

Ráadásul, ha a PMR és SMR technológiát használó merevlemezek vegyesen kerülnek egy NAS-ba, a RAID tömb úraépítése/szinkronizációja nagyon hosszú ideig tart majd, a folyamat vége felé pedig hibát dobhat a rendszer, ezzel egyidőben ki is dobhatja az SMR alapú merevlemezt a tömbből, ami probléma. Az egész gyakorlattal egy baj van: sem a WD, sem pedig a Seagate nem hívja fel a figyelmet az érintett merevlemezeknél arra, hogy SMR technológiát használnak, így erről a vásárló sem tudhat, ami finoman szólva sem túl korrekt dolog.

Galéria megnyitásaA Seagate kínálatában a nagyobb adattároló kapacitású Barracuda merevlemezeknél használnak SMR technológiát, méghozzá ugyanúgy DM-SMR módon, mint a WD-nél, vagyis a HDD vezérlő végzi az SMR adatsávok kezelését, teljesen transzparens módon. Arról nincs hír, hogy a teljes HDD korong SMR alapon működik-e, vagy ugyanaz a gyakorlat van itt is érvényben, mint a WD-nél, hogy ha a PMR sávok megtelnek, akkor SMR-re vált a HDD. Utóbbi persze egyelőre csak feltevés, hiszen a gyártók hírünk írásakor még nem árulták el a pontos technikai részleteket.

A Blocks & Files szerint lényegében arról van szó, hogy a merevlemez sima PMR adattároló sávokat is használ gyorsítótár céljából, vagyis az adatok előbb ide kerülnek, majd üresjáratban átírja őket az SMR sávokra, így leplezni tudja az SMR technológiát és a lassúságot egészen addig, míg a gyorsítótár be nem telik, ekkor ugyanis az SMR sajátosságai miatt lecsökken a véletlenszerű írási teljesítmény és alaposan megnő a késleltetés, azaz a HDD nem lesz alkalmas RAID tömbben való használatra. Az SMR technológiát ezért is ajánlják úgynevezett hideg tárhelynek, vagyis archiválásra, ahol egyszer felkerül a merevlemezre a nagymennyiségű adat, majd később már csak az adat kiolvasására használják a terméket. Erre jó az SMR technológia, ráadásul költséghatékony is, így a nagyobb adattároló kapacitású merevlemezek olcsóbban készülhetnek.

A Barracuda Compute családba tartozó merevlemezek közül az 5 TB-os ST5000DM000, illetve a 8 TB-os ST8000DM004 használhat SMR technológiát valamilyen szinten, legalábbis eddig ennél a két típusnál fedezték fel a trükköt. A német ár-összehasonlító lap, a Geizhals.eu két egyéb Barracuda merevlemeznél is említést tesz az SMR technológia használatáról, ezek pedig nem mások, mint a 2 TB-os ST2000DM008, illetve a 4 TB-os ST4000DM004.

A baj az, hogy a Barracuda Compute merevlemezeket úgy reklámozza a Seagate, hogy azok kiválóan helytállnak otthoni szerverekben, belépőszintű DAS konfigurációkban, illetve klasszikus asztali számítógépekben is. A felsoroltak közül az első két kategória képviselőinél fontos a RAID támogatás, vagyis itt is probléma lehet az SMR használata, hiszen eléggé gyenge teljesítményre képesek a termékek véletlenszerű írási feladatok alkalmával, hála az SMR-nek. Érdekesség, hogy az említett merevlemezek hivatalos dokumentációjában sincs utalás az SMR használatára, pedig az archiválásra szánt Archive és Exos merevlemezeknél, amelyek szintén SMR technológiát használnak, nem rejti véka alá e tényt a gyártó.

Érdekes fordulat, hogy a Western Digital és a Seagate mellett a Toshiba is használ SMR technológiát egyes asztali merevlemezeinél, természetesen szintén DM-SMR módon, azaz ha a HDD korongok kezdenek kifogyni a helyből, SMR adatrögzítésre válthat a HDD vezérlő. A Toshiba esetében a 2,5 hüvelykes MQ04-es, illetve a 3,5 hüvelykes DT02-es sorozat tagjainál van érvényben az SMR technológia használata.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap