Az Apple már gőzerővel dolgozik azon, hogy bemutassa az iPhone 17 modelleket, de azt egyelőre még nem fedte fel a vállalat, hogy mikor lesz a nagy esemény. Egy német szolgáltató viszont a napokban ezt véletlenül elhintette. Az infó egybevág azzal, amiről korábban Mark Gurman beszélt.

Szeptember 9-én ránthatja le a leplet az Apple a legújabb okostelefonokról, tehát az esemény egy keddi napon kerül majd megrendezésre.

Korábban Gurman, az Apple ügyeit, fejlesztéseit jól ismerő, komoly kapcsolati hálóval rendelkező elemző arról számolt be, hogy a vállalat szeptember 8. és 10. között tarthatja meg az idei egyik legfontosabb bemutatóját. Általában szeptember második hetét szokta célba venni a cupertinói alakulat, a szeptember 11-ét mindenképpen igyekszik elkerülni, a szeptember 12. pedig már péntek, amikor sosincs bemutatója.

Galéria megnyitása

Nagy meglepetés így nincs, az lenne az érdekes, a nem ezen az idővonalon mozogna a vállalat valamilyen okból eredően. Idén az iPhone 17 Air néven emlegetett eszköz teljesen új termékként lép színre, így annál például nem lenne teljesen váratlan, ha valami közbejön, ami csúszást eredményez. Az új generációs okostelefonok forgalmazását az Apple előre láthatólag szeptember 19-én kezdi majd, addig várja majd az előrendeléseket. Mondhatni egy szokásos menetrendet láthatunk majd a vállalattól, és gördülékenyen mehet a bevezetés.

Az iPhone 17, az iPhone 17 Air, az iPhone 17 Pro és a 17 Pro Max négyeséből most talán az iPhone 17 az egyedüli, amit nem övez különösebb érdeklődés. Az Apple a csúcsmodelleknél hosszú idő után most módosítani fogja a dizájnt, és arról még mindig megoszlanak az információk, hogy pontosan milyen lesz a mobiltelefonok új ruhája. Az már biztos, hogy egy hatalmas kameramodul kerül kialakításra a hátlapon, de többi részlet még nem tisztázott. A cég elengedheti a titán alkalmazását, visszatérhet az alumíniumötvözethez, és nagyobb mértékben lehet fémből a burkolat az eddigieknél.

Galéria megnyitása

A felsőkategóriás mobilok mellett más termékek is terítékre kerülhetnek majd az eseményen. Az Apple előre láthatólag szolgálni fog új okosórával. Színre léphet a Watch SE modell harmadik generációja, melynek frissítése már időszerű. A mostani költséghatékony okosóra 2022 szeptemberében debütált, tehát már három éves lesz. A második generációs eszköz az első kiadást még két évvel később váltotta, ehhez képest a mostani termék már egy évvel hosszabb modellciklust fut. Emellett jöhet a Watch Series 11 is, valamint színre léphet a Watch Ultra új kiadása, miután ez utóbbi tavaly nem frissült.

Galéria megnyitása

Továbbá még új audió eszköz is színre léphet; sokan reménykednek abban, hogy második generációs AirPods Pro le fog köszönni, és jön az utódja, mivel ez a kiegészítő technikailag már szintén három éves lesz. Mert bár frissült 2023-ban, de akkor csak annyi változott rajta, hogy a Lightning csatlakozó helyett USB-C aljzatot kapott a hordozó.

Az Apple az idei évben ismét a világ legnagyobb mobilgyártója lehet, de ehhez szükség lesz arra, hogy az iPhone 17 sikeresen tudjon szerepelni a bemutatását követően.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
hawat333
hawat333
2025. aug. 9. 19:23
#3

Keményen megdolgoznak azért, hogy az új modellek megjelenése teljes érdektelenségbe fulladjon.

pdx006
pdx006
2025. aug. 7. 20:50
#2

Bazmeg ezeknek a k!baszott telefonoknak a megjelenése eseménynek minősül? Ebből látszik hogy agyhalottá tették az embereket. Nézzétek meg kívülről megatokat vazeg. Szánalom. Ledaráltatnám úthengerrel az összeset. Mindegy csak új legyen, aztán mindegyikkel csak a fészbukig jutnak, hiába szedné le a repülőt az égről. Vicc. Fel se fogják mekkora szánalom az, hogy ekörül forog egyesek élete.

tilikum
tilikum
2025. aug. 8. 19:15

@pdx006 alapvetően sok mindenben egyetértek, de az, hogy ezt egy tech site kommentjei közt vitatjuk meg, egy kicsit relativizálja az álláspontunkat.

marc23
marc23
2025. aug. 7. 18:35
#1

Tim kukk es a dizajner csapat huzza le magat a pottyantoson! M ennel 100x jobbat csinal barmelyik lelkes rajongo amator dizajner!

tilikum
tilikum
2025. aug. 7. 19:50

@marc23 a következőt már a Bármelyik Lelkes Rajongó Amatőr Dizájner fogja tervezni, csak most a Pixel-lel voltak elfoglalva.

Vissza az oldal tetejére