Az Intel következő generációs asztali processzorai, amelyek a Comet Lake-S sorozatot erősítik, rövidesen bemutatkozhatnak, illetve arra sem kell már túl sokat várni, hogy kereskedelmi forgalomban is megjelenjenek. A korábbi tájékoztatás alapján már nem titok, hogy ezek az újdonságok egy friss processzorfoglalatot kapnak, amely az LGA-1200 jelölést követi, vagyis az új processzorokhoz új alaplapokra lesz szükség.
Az is kiderült már korábban, hogy az LGA-1200-as processzorfoglalat körül kialakított rögzítő furatok ugyanolyan felosztásban kerülnek az alaplapokra, mint amit az LGA-115x foglalatoknál alkalmaztak, vagyis az LGA-115x kompatibilis processzorhűtőket tovább lehet majd használni az új alaplapokkal is.
A Noctua nemrégiben hivatalosan is megerősítette a fenti információt, sőt, az osztrák vállalat azt is elárulta, mely processzorhűtőihez lehet majd ingyenes rögzítő keretet rendelni annak érdekében, hogy azok felszerelhetőek legyenek az LGA-1200-as foglalattal ellátott alaplapokra. Az ingyenes kerethez persze megint szükség lesz az alaplap és a processzor számlájára, valamint azt is igazolnunk kell, valóban rendelkezünk azzal a Noctua processzorhűtővel, amihez az ingyenes NM-i115x szettet kérjük. Az igénylést itt lehet leadni.
A fentebb említett ingyenes rögzítő keret az alábbi Noctua processzorhűtőkhöz igényelhető:
- NH-C12P
- NH-D15 SE-AM4
- NH-L9x65 SE-AM4
- NH-U12
- NH-U12F
- NH-U12P
- NH-U12P SE1366
- NH-U12S SE-AM4
- NH-U9
- NH-U9F
- NH-U9B
Az alábbi Noctua processzorhűtők már alapból kompatibilisek az LGA-1200-as foglalattal is:
- NH-C12P SE14
- NH-C14
- NH-C14S
- NH-D15
- NH-D15 chromax.black
- NH-D15S
- NH-D14
- NH-L12
- NH-L12S
- NH-L9i
- NH-L9i chromax-black
- NH-L9x65
- NH-U14S
- NH-U12A
- NH-U12S
- NH-U12S chromax.black
- NH-U12P SE2
- NH-U9S
- NH-D9L
- NH-U9B SE2
Az alábbi modelleket az NM-115i kerettel lehet kompatibilissé varázsolni az LGA-1200-as foglalattal, de a keret itt nem igényelhető ingyenesen:
- NH-U12DO (Az A3-as verzió nem kompatibilis!)
- NH-U12DX
- NH-U12DX 1366
- NH-U12DX i4
- NH-U9DX i4
- NH-U9DX 1366
- NH-U9DO (Az A3-as verzió nem kompatibilis!)
Az alábbi processzorhűtők nem használhatóak az LGA-1200-as processzorokhoz és az NM-115i keret sem jó hozzájuk:
- NH-U14S TR4-SP3
- NH-U12S TR4-SP3
- NH-U9 TR4-SP3
- NH-U12DO A3
- NH-U9 DO A3
- NH-L9a
- NH-L9a-AM4
- NH-L9a-AM4 chromax.black