Shop menü

A BRAVE WEBBÖNGÉSZŐ MOSTANTÓL ALAPÉRTELMEZETTEN BLOKKOLJA A WINDOWS 11 RECALL FUNKCIÓJÁT

Ezzel a Brave az első olyan nagyobb webböngésző, ami alapértelmezetten tiltja a Recall működését.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
A Brave webböngésző mostantól alapértelmezetten blokkolja a Windows 11 Recall funkcióját

A Brave mögött álló fejlesztőcsapat egy fontos újítást jelentett be a minap, ami a Windows 11 felhasználók, azon belül is a Copilot+ PC kategóriájú rendszert használók számára jöhet jól. A felhasználói adatok és érdekek védelmére koncentráló Brave fejlesztői egy kreatív módszert találtak arra, hogy a Microsoft által kifejlesztett Recall, amelynek lényege, hogy a PC-n történő eseményekről bizonyos időközönként képernyőmentést készít, amit aztán idővonal-szerűen lehet visszanézni, külön tartalmakra is rákeresve, ne készítsen képernyőképeket a Brave böngészőfüleiről. Ez a beállítás ráadásul alapértelmezetten aktív, vagyis a Recall automatikusan le lesz tiltva, ha a Brave webböngészővel szörfölünk éppen a neten.

Galéria megnyitása

A Microsoft Recall szolgáltatása egyébként eléggé lehangolóan mutatkozott be, az első kiadás több sebből vérzett, a szakértők szerint túlzás nélkül lehetett adatvédelmi rémálomként jellemezni, annyira hanyagul bánt a felhasználói tevékenységek kapcsán készített tartalmakkal – például adattitkosítás nélküli szöveges fájlban tárolt el kényes adatokat. A funkciót a Copilot+ PC kategória hivatalos rajtja előtt nem sokkal felfüggesztették, a fejlesztőcsapat nekilátott a Recall átdolgozásának, biztonságosabbá tételének, és ez a munka eléggé el is húzódott. A funkció egyelőre még mindig csak bemutató változatban érhető el a Copilot+ PC minősítésű rendszerek alatt, de az információk szerint rövidesen megérkezhet a végleges változat is, amit szélesebb körben is elérhetnek a felhasználók.

E funkcióhoz kapcsolódik tehát a Brave újítása, ami lényegében a Recall egy új opciója köré épül, ez pedig nem más, mint az, hogy a Microsoft szolgáltatása nem készít képernyőmentéseket a rendszerről akkor, ha a webböngésző vagy a böngészőfül privát módban dolgozik. A Brave csapata lényegében úgy valósította meg a Recall letiltását, hogy a Chromium motor működését módosítva elérték, a Brave webböngésző az összes böngészőfül esetében azt jelentse a rendszer felé, mindegyik elérhető fül privát módban működik, így a Recall ezt tiszteletben tartva deaktiválódik.

Természetesen arra is van mód, hogy ezt az opciót kikapcsoljuk, és csak szelektíven használjuk az egyes böngészőfülek esetében. Az alapértelmezetten aktív blokkolás feloldásához a Settings menün belül található Privacy and security beállításokhoz kell ellátogatni, ami a brave://settings/privacy linkkel is elérhető, majd meg kell keresni a Block Microsoft Recall opciót és deaktiválni kell, ha nem akarjuk, hogy az alapértelmezett blokkolás aktív legyen.

A Brave csapata egyébként a Signal fejlesztői által használt kreatív módszerből inspirálódtak, amelynél a DRM Flag használatával érték el, hogy a Recall ne készítsen képernyőfelvételeket az alkalmazás használatakor. Ez egy ötletes módszer, viszont egyúttal a normál Screenshot funkciót is elgáncsolja, valamint a képernyő-felolvasó funkció is letiltásra kerül általa, ami sokak számára lehet fontos. A DRAM Flag helyett a Brave csapata inkább a webböngésző privát módjának működését terjesztette ki az összes böngészőfülre, alapértelmezetten, így csak a Recall képernyőmentés-készítő rutinja áll le, a normál Screenshot funkció használható marad és a képernyő-felolvasók is tovább működhetnek.

Az adatvédelem-központú Brave webböngésző legújabb változatát itt találják az érdeklődők.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére