Az Intel Arc sorozatú asztali videokártyái közül elsőként az Arc 380-as típusjelzéssel ellátott belépőszintű változat jelent meg a piacon, igaz, sokáig csak az OEM partnerek férhettek hozzá, majd nem sokkal később dobozos formában is elkezdtek szállingózni a különböző modellek, a választék azonban egyelőre nem túl nagy. Az Intel Arc A380 eddig csak Kínában vált elérhetővé, ám a minap végre más térségben is felbukkant, ugyanis az amerikai Newegg felvette a terméket a kínálatába.
Az aktuális bejegyzés alapján az Arc 380-as videokártya, ami egyébként az ASRock által nemrégiben bemutatott Challenger sorozatú modell, várhatóan augusztus 22-én jelenik meg ténylegesen, addig csak előrendeléseket vesznek fel rá. A 139,99 dolláros újdonság igazából az első, amely Kínán kívül is elérhetővé válik, ám nincs kizárva, hogy az elkövetkező napok folyamán további példányok is követik majd az első fecskét, igaz, jó eséllyel csak Arc A380-as videokártyák érkezésére számíthatunk, legalábbis egyelőre.
Az ASRock Challenger sorozatú újdonsága a 139,99 dolláros árát szem előtt tartva jó ár/teljesítmény aránnyal rendelkezik, ugyanis a Radeon RX 6400 alatt helyezkedik el árazás terén, ám az eddigi tesztek alapján úgy tűnik, az AMD videokártyáját bizonyos játékok alatt képes maga mögé utasítani. A termék igazából a Radeon RX 6500 XT szintjét is képes elérni egyes címek alatt, viszont a driverrel kapcsolatos bugok beárnyékolják a teljesítményt, valamint hardveres kompatibilitás terén is vannak problémák.
A hibák kiküszöbölésén természetesen már dolgoznak az Intel szoftverfejlesztő csapatának tagjai, lényegében ezért is lett ennyire lépcsőzetes az új videokártyák rajtja, Kína egyfajta bétatesztelő-központként állt helyt eddig. Igazából nincs ezzel semmi baj, legalább a globális rajt idejére a nagyon komoly hibák többségét sikerülhet száműzni, hála a szerteágazó tesztrendszereken szerzett tapasztalatoknak.
Érdekes lesz látni, az előzetes tesztekhez képes javult-e az új videokártya teljesítménye, ugyanis az amerikai megjelenést követően rengeteg újabb teszt jelenhet meg az újdonsággal kapcsolatban. Az újdonság némi „tuning” hatására egyébként egész jól teljesít, ahogy az a korábbi tesztekből már kiderült. Talán ezen a téren is érkeznek majd új információk a következő hetek folyamán.
Az még mindig rejtély, hogy az Intel Arc sorozatú videokártyái pontosan mikor rajtolnak el globálisan. Első körben jó eséllyel megint Kínában válnak elérhetővé, ismét csak az OEM partnerek számára, majd a DIY piacon is megjelennek, hogy utána a globális OEM piac és a globális DIY piac is célkeresztbe kerülhessen. Remélhetőleg rövidesen a konkrét megjelenési forgatókönyvvel is előrukkolnak az Intel illetékesei.































