Még mindig bánom, hogy réges-régen, de eladtam a szeretett PSP-m. Azon túl, hogy a 2005-ben kiadott készülék kicsi, praktikus és erős ketyere volt, ez volt az első kézikonzolom, és egészen addig nem ugrottam vissza ebbe a hordozható világba, amíg meg nem vásároltam szeretett Steam Deckem. 

Bár mindig vágytam a 2011-ben kiadott PS Vitára is, valahogy nem vett rá a lélek, hogy annyit kiadjak érte. Tudom jól, hogy az is egy nagyszerű konzol volt, ami sokak szívét megdobogtatta, biztos elszórakoztam volna vele is. A Sony viszont teljesen kihátrált a hordozható konzolok piacáról; próbálkozott ugyan pár halálért könyörgő kiméra telefonnal, de összességében teljesen érdektelenné vált számára a piac.  Az Insider-Gaming és Jeff Grubb szerint viszont valami megváltozhatott, ugyanis a Sony már készül valamivel, ami kicsit megbolygathatná a kézikonzolok Nintendo uralta világát. 

A Steam Deck megmutatta, hogy igenis van értelme belépni a kézikonzolok piacára, a Valve-ot pedig többen is követték, bár rendszerint csak csalódást keltő felhős készülékekkel. Az igazán nagyon szomorú hír viszont az egészben, hogy a Sony sem akarja túlságosan megerőltetni magát.  

Bár a PSP 2 vagy a Vita 2 sokak vágya, a pletykák szerint szó sincs önálló készülékek érkezéséről. 

A források úgy tudják, hogy egy olyan kézikonzolról van szó, ami csak és kizárólag a PS5 mellett képes működni. A Q Lite kódnéven futó projekt a Remote Play PS5 szolgáltatással lesz csak hajlandó működni, vagyis az otthoni konzolunk a helyi hálózat vagy interneten keresztül közvetítené a képet a kijelzővel rendelkező irányítókarra. És lényegében ennyi lesz a hardver funkciója, ami valljuk be, jóval unalmasabbnak hangzik, mint egy Switch vagy Deck konkurens.  

A készülék adaptív streamelési technikát használhat majd, vagyis a hálózat minőségétől függően egészen 1080p 60FPS-ig lesz képes a hírek szerint kezelni közvetített játékok minőségét. 

A prototípusok alapján úgy néz ki a készülék, mint egy félbevágott PS5 kontroller, amire egy jó nagy 5 colos LCD érintőképernyős kijelző került. A készülék támogatja az adaptív ravaszt és a haptikus visszajelzést, ez alapján mondjuk tényleg többet tudna nyújtani, mint más Remote Play kompatibilis eszköz. 

Ami gombok még rajta lehetnek, az a hangerő állítás, a kikapcsolás, illetve lesz saját hangszóró rendszere a jack csatlakozó mellett. Az új kézikonzol tehát úgy tűnik, hogy még csak nem is egy felhős készülék, hanem egy újabb PS5 kiegészítő. Sajnos viszont ez azért is probléma, mert vélhetően csak az otthoni konzolunkkal fog működni, így esélytelen, hogy például Geforce Now vagy Game Pass játékokat futtasson, hiszen vélhetően nem lesz saját böngészője, amiből azok elindíthatóvá válhatnának.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pdx006
pdx006
2023. ápr. 12. 1:08
#4

Kézikonzol is olyan kategória már, ami ingyen se kéne, képtelen lennék megszokni, komoly játék asztali gépekre való és azon élvezhető igazán.  Igaz a 90-es években megvesztem volna egy Gamegear-ért, vagy Gameboy color-ért, mondjuk otthonról azok se kerültek volna ki, mert biztos ellopta volna egy koboldfejű ha egy pillanatra nem nézek rá - mer a koboldok azok lopnak, nem gyengén, vagy akkoriban 20 emberből 30 elkérte volna hogy kipróbálja oszt jól tönkreteszik ezért nem is nagyon erőltettem.

Gpety
Gpety
2023. ápr. 11. 18:06
#3

Vezeték nélküli mini kijelző, a konzol megnevezés kissé sértő az igazi kézi konzolokra nézve. Nincs ps5-öm, de ha lenne se ez lenne a legnagyobb vágyam mellé.

19milan97
19milan97
2023. ápr. 11. 16:55
#2

Miért van olyan érzésem mintha már valaki ezt megcsinálta volna. (Steam Link)

chihuahua011
chihuahua011
2023. ápr. 11. 15:33
#1

Hát igen ez nagy újítás, ha van otthon egy PS5-öm akkor egy ilyen ketyerén akarok majd PS5 játékokkal játszani... Miközben otthon kell lennem hogy működjön... ahol ott van a rendes konzol is...

Vissza az oldal tetejére