Shop menü

TOVÁBB FEJLŐDIK AZ AMERIKAI CHIPIPAR: A GLOBALFOUNDRIES 16 MILLIÁRD DOLLÁRT KÖLT GYÁRTÓKAPACITÁSÁNAK NÖVELÉSÉRE

Ez egy óriási összeg ahhoz képest, amennyit a vállalat eddig éves szinten fejlesztésekre fordított.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Tovább fejlődik az amerikai chipipar: A GlobalFoundries 16 milliárd dollárt költ gyártókapacitásának növelésére

A legnagyobb amerikai félvezetőipari bérgyártó úgy döntött, 16 milliárd dollárnyi tőkeberuházást eszközöl a nem is oly távoli jövőben, ezáltal nagyobb gyártókapacitással állhat partnerei rendelkezésére, valamint a kielégítetlen keresletre is reagálhat. Ezzel a lépéssel tovább erősödhet az amerikai félvezetőipar, ami kifejezetten fontos szempont a kormányzat számára.

A 16 milliárd dollárnyi tőkeberuházással kapcsolatos bejelentés alkalmával azt is részletezték, pontosan mik a tervek ezzel a hatalmas összeggel. 13 milliárd dollárt fordítanak majd arra, hogy a New York és Vermont térségében található üzemek gyártókapacitását kibővítsék, míg a fennmaradó 3 milliárd dollárnyi befektetést főként a következő generációs chiptokozó technológiákkal kapcsolatos kutatásokra és fejlesztésekre, valamint egyéb technológiák fejlesztésére fordítják. A GlobalFoundries vezetése több olyan réspiacot is megnevezett, ahol lehet keresnivalója a gyártónak a közeljövőben, ezek közé tartozik például a fotonikus chipek szegmense, de ide tartozik a GaN, azaz a Gallium Nitrit chipipari használata is.

Galéria megnyitása

Az új elköteleződés egy óriási változásként fogható fel az elmúlt évek gyakorlata alapján. A vállalat az elmúlt öt esztendő folyamán nagyjából évi 1,4 milliárd dollárt költött új üzemekkel és új berendezésekkel kapcsolatos beruházásokra, ami pont a tizede annak, amit az Intel költött hasonló beruházásokra 2024 folyamán, illetve az azt megelőző években. A két céget persze nem is nagyon lehet egy lapon említeni, de a nagyságrendek összehasonlítása azért beszédes.

A GlobalFoundries aktuális vezetője, Tim Breen, aki idén február óta foglal helyet az amerikai félvezetőipari bérgyártó vállalat elnök-vezérigazgatói székében, azt sajnos nem részletezte, hogy a 16 milliárd dollárnyi tőkeberuházás ütemezése pontosan hogyan zajlik majd, azaz mennyi idő alatt tervezik az említett összeg elköltését.

A vezető szerint a GlobalFoundries pozíciója jó a teljes piacot és a chipipart jellemző bizonytalanság közepette is, amit elsősorban a második Trump adminisztráció által bevezetett, majd ideiglenesen felfüggesztett vámok okoznak, de az Amerikai Egyesült Államok és Kína között zajló gazdasági háború egyéb aspektusai is növelik a bizonytalanságot – nemcsak a chipgyártásban, hanem egyéb iparágakban is. A vezető ugyanakkor fontosnak tartja, hogy az ellátási lánc be legyen biztosítva, épen ezért több helyi beszállítót próbálnak keresni annak érdekében, hogy csökkentsék függőségüket azoktól a beszállítóktól, akik gyártásukat egy földrajzi helyre központosították.

Galéria megnyitása

Ezzel alighanem a tajvani TSMC-re utalt, a világ legnagyobb félvezetőipari bérgyártójára, amely jelenleg 50% feletti piaci részesedést tudhat magáénak az említett szegmensben. Ehhez képest a GlobalFoundries mindössze 5%-os piaci részesedéssel rendelkezik, és a korábbi vezetés döntése miatt nem képes a 12LP+ csíkszélességnél fejlettebb gyártástechnológiák alkalmazására, ugyanis nem rendelkezik olyanokkal. Ez a csíkszélesség valahol a TSMC 10 nm-es osztályú gyártástechnológiájának szintje körül helyezkedik el, már ami általános tulajdonságait illeti.

Az amerikai félvezetőipari bérgyártó a kiforrott gyártástechnológiákra támaszkodva is remekül „megél”, ami részben az AI körüli felhajtásnak köszönhető, ami miatt rengeteget költenek a vállalkozások. A legfrissebb bejelentéssel pont erre, azaz az AI körül tapasztalható, egyre növekvő méreteket öltő felhajtásra próbálnak hatékonyan reagálni. A vállalat elsősorban a kiforrott gyártástechnológiákkal készülő, alacsony energiafogyasztás mellett üzemelő chipek szegmensében próbál érvényesülni, amelyek egyre nagyobb jelentőséggel bírnak majd, ahogy az AI és HPC piaci gyorsítók fogyasztása egyre növekszik.

A 16 milliárd dolláros tőkeberuházással kapcsolatos pontos ütemterv egyelőre tehát nem ismert, de az elkövetkező időszakban remélhetőleg részletezni fogják, mely lépésekkel próbálják növelni versenyképességüket.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére