Sokan szeretnének játékot fejleszteni, ez kétségtelen. Manapság már nem is olyan nehéz belevágni a dologba, még akkor sem, ha magát a programot befejezni nem egyszerű, és a legtöbbeknek sosem sikerül.
A Bioware azonban nem kezdő startup volt, amikor megkapták a feladatot, hogy fejlesszék le a Star Wars: The Old Republic MMORPG-t, igaz nem volt korábban még ilyen projektjük.
James Ohlen veterán a PCGamernek nyilatkozta, hogy a stúdió alapítói 2006-ban, a Dragon Age: Origins fejlesztése közben behívták, hogy az új texasi stúdiójuk élén készítsen el egy MMORPG játékot. Ohlen úgy volt vele, hogy utálja az MMORPG játékokat, de nem akart nemet mondani. Mivel azonban az égvilágon semmilyen MMORPG tapasztalata nem volt, másnap már el is készítette World of Warcraft karakterét, majd az összes MMO-t magas szintig játszotta, hogy tudja, miről van szó. Kényszerítette magát, hogy szeresse a stílust. Végül ő lett a Star Wars: The Old Republic rendezője.
„Hogy a fenébe bíztak rám ennyi pénzt? És nem is szerettem az MMO-kat! Nem értem a világot. A világ furcsa” – nyilatkozta.
A játék rajtját sajnálja. Ő maga jobban szeretett volna, ha 60 óra minőségi játékidő lett volna a különböző eredettörténetekkel, ám végül 200 óra oszlott el 8 sztoriszállon. Örült volna, ha egy Knight of the Old Republic Online készült volna el, ám végül egy „WoW az űrben” cím lett belőle. Szerinte a kevesebb több, ha csak két sztoriszáluk lett volna, akkor sokkal nagyobb hatást értek volna el. Ez a nagy terjedelem korlátozta a kreativitást és a lehetőségeiket.
Nem volt könnyű dolga a fejlesztésnél, mert a vezető író, a vezető harcrendszer tervező és a vezető PvP és flashpoint dizájner folyamatosan harcoltak egymással. Neki az volt a dolga, hogy csitítsa a kedélyeket, nehogy megöljék egymást. Szerette volna a játékot átnevezve újra kiadni, ez lett volna a Star Wars: The New Republic, ám ezt az EA igazgatósága nem engedélyezte. Szerinte 300 millió dollárt költöttek rá, többet az EA nem volt hajlandó foglalkozni vele, mindezt úgy, hogy az EA 2019-ben bejelentette, hogy a játék több, mint 1 milliárd dollárt termelt.
Azóta a játékot átvette a Broadsword csapata, akik folyamatos frissítésekkel és változtatásokkal tartják életben a címet.