Szénsemleges üzemanyagot gyártana egy kanadai cég

A Carbon Engineering módszerével ugyan nem csökken, de nem is növekszik a légkör szén-dioxid szintje.

Szénsemleges üzemanyagot gyártana egy kanadai cég

A különféle szénmegkötési a koncepciókkal a legutóbbi időkig két probléma volt: a skálázhatóság hiánya és a magas költségek. David Keith, a Carbon Engineering egyik alapítója, a Harvard éghajlatkutatója és kollégái új tanulmánya szerint azonban többé egyik sem lesz gond, a Bill Gates által is támogatott cég ugyanis megoldást talált ezekre. A Carbon Engineering módszere négy lépésből áll. A levegőt először ventilátorokkal egy kálium-hidroxidot tartalmazó tömbre (az úgynevezett kontaktorra) irányítják, ahol a szén-dioxidból egy reakcióban kálium-karbonát képződik.

Ezt aztán kiszűrik, és kalcium-hidroxiddal keverik, kálium-hidroxidot és kalcium-karbonát pelleteket hozva létre. Az előbbi visszakerül az első szűrőhöz, az utóbbit pedig a harmadik lépés részeként 900 °C-ra hevítik. A hevítés nyomán kalcium-oxid képződik, amelyet vízben oldva visszajuttatnak a második lépéshez, illetve tiszta szén-dioxid szabadul fel, amely már könnyen hasznosítható.

A folyamat nem új: az alapötlettel 20 éve állt elő egy másik kutató, és Keith saját verziója is évekkel ezelőtt született. A módszerrel működő tesztrendszer immár három éve üzemel: ez egy 5 méter átmérőjű, három méter mély kontaktort tartalmaz, és naponta egy tonna szén-dioxidot von ki a levegőből.

Galéria megnyitása

Ami viszont új a Carbon Engineering esetében, hogy a cégnek az utóbbi évek során sikerült egészen biztatóra csökkenteni a költségeket, köszönhetően annak, hogy minden lépést létező ipari folyamatokból alakítottak át saját céljaiknak megfelelően. A kontaktor például ipari hűtőtornyokból, a pelletreaktor pedig víztisztító üzemekből származik, de a kohászatból is vettek kölcsön technológiákat. A módosítások nem jelentősek, így a meglévő felszerelésekből könnyen összerakhatók a széncsapdák, és ami még fontosabb, pontosan megbecsülhető, hogy mennyibe kerül egy adott méretű rendszer összeállítása és egy tonna szén-dioxid megkötése.

A Carbon Engineering módszerével a számítások szerint 94–232 dollárból kerül ki egy tonna üvegházhatású gáz légkörből való kivonása, ami jóval kevesebb, mint az a 600 dolláros összeg, amit 2011-ben a legbiztatóbb szénmegkötő technológiák áttekintése után állapított meg egy kutatócsoport. Az új ártartomány persze még mindig nem mondható alacsonynak, de kezdetnek nem rossz, és Keith elmondása szerint a költségek néhány módosítással tovább csökkenthetők.

A cég ugyanakkor más módszerekkel is próbálkozik, hogy vonzóvá tegye a technológiát. Például a szén-dioxidból hidrogén hozzáadásával üzemanyagot terveznek gyártani. Ez persze első hallásra furcsának tűnhet, hiszen így olyan anyagot hoznak létre a gázból, amelyből az aztán újra gyorsan visszakerül a légkörbe. De jogi szempontból az így készült üzemanyag szénsemlegesnek tekinthető, hiszen használatával összességében nem növekedik a légköri széndioxidszint.

Persze nem is csökken, de a nullára kihozott széndioxid-kibocsátás még mindig jobb, mint a légköri gázmennyiség növelése, és némi időt ad a fejlesztőknek arra, hogy olyan módszereket dolgozzanak ki, amelyekkel tartósan csökkenteni lehet a szén-dioxid atmoszferikus koncentrációját. Arról nem is beszélve, hogy ha végre sikerült ilyen megoldást kidolgozni, és biztonságosra csökkenteni a gáz szintjét, a Carbon Engineering megoldásával tartósan stabilizálható lehet ez a koncentráció.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward