Shop menü

NEM ÉRKEZNEK MSI VIDEOKÁRTYÁK A RADEON RX 7700 XT ÉS A RADEON RX 7800 XT RAJTJÁRA?

A gyártó a jelek szerint nem szerepel a rajtra készülő vállalatok között, ami azért is fura, mert a Radeon RX 7600 megjelenésekor még rajta volt a listán.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Nem érkeznek MSI videokártyák a Radeon RX 7700 XT és a Radeon RX 7800 XT rajtjára?

Az AMD még az elmúlt hét pénteki napján jelentette be legújabb asztali videokártyáit, amelyek az RDNA 3 alapú Radeon RX 7000-es sorozatba érkeznek, azon belül is a közép-, illetve felső-közép kategóriákba. A show alkalmával a Radeon RX 7700 XT és a Radeon RX 7800 XT mutatkozott be, ahogy arról korábbi összefoglalónkban már beszámoltunk, ám a két videokártya közül csak a Radeon RX 7800 XT-ből készülnek referencia modellek, a Radeon RX 7700 XT majd csak az AIB partnerek tálalásában lesz elérhető. A két új videokártyát 2023. szeptember 6-án dobják piacra, ám a rajt alkalmával nem biztos, hogy MSI modellek is jelen lesznek a kínálatban, ugyanis a gyártó hiányzik a rajtra készülő partnereket felsoroló diáról.

A Radeon RX 7700 XT és  a Radeon RX 7800 XT egyaránt az 500 dollár alatti árkategóriát veszik célba, mivel előbbi 449 dolláros, utóbbi pedig 499 dolláros listaáron debütál. Az 500 dollár alatti ársávot eddig az Nvida GeForce RTX 4060-as sorozatának tagjai uralták, ám ez már nem sokáig lesz így, sőt, a Radeon RX 7800 XT-vel még a 600 dollár feletti áron forgalomban lévő GeForce RTX 4070 vitorlájából is kifoghatja a szelet az AMD, vagyis az Nvidiának némi árkorrekcióra lesz szüksége a versenyképesség fenntartása érdekében.

Galéria megnyitása

Az új videokártyákat nagyon várta már a piac, eléggé sokára érkeztek meg az eredeti várakozásokhoz képest, de szeptember 6-tól kezdve végre megkezdhetik térhódításukat. A rajtra készülő partnerek között jelen lesz az ASUS, az ASRock, a BIOStar, a Gigabyte, a PowerColor, a Sapphire és az XFX is, valamint két kínai partner, a Yeston és a Vastarmor is készül új modellekkel az említett időpontra. Furcsa módon az egyik nagy AIB partner, az MSI nincs jelen a listán, ami arra utal, hogy a vállalat termékei majd csak valamikor később érkezhetnek meg, nem a konkrét rajt alkalmával. Ez a lépés arra utalhat, hogy az egykor kulcsfontosságú AMD partnernek minősülő MSI mostanában inkább a GeForce sorozat tagjaira fókuszál.

Galéria megnyitása

A Radeon RX 7600 rajtjakor ilyesmire utaló jelek még nem voltak, az MSI akkoriban szerepelt a rajtra készülő AIB partnerek listájában, és a cég be is jelentette Radeon RX 7600 Ventus sorozatú videokártyáit. A Radeon RX 7900-as sorozat rajtjakor egyébként szintén szokatlanul járt el a gyártó, a Gaming sorozatú verziók piacra dobásával ugyanis késett nagyjából két hónapot, valamint ezek hűtése sem volt új, ugyanis az előző generációs termékek hűtését „hasznosították újra”.

Az MSI egyelőre nem is jelentett be semmilyen új terméket, amely a NAVI 32-es GPU köré épülne, valamint a rajtra készülő partnerek listájából is hiányzik, ami arra utal, hogy a Radeon RX 7800 XT és a Radeon RX 7700 XT alapokon nyugvó modellek majd csak később jelennek meg a vállalat kínálatában.

Egyelőre a többi AIB partner sem vitte túlzásba a NAVI 32 alapú termékek bejelentését: az ASUS háromféle TuF Gaming videokártyát jelentett be két különböző színben, míg a Gigabyte mindössze két modellel rukkolt elő. Ezzel szemben például a GeForce RTX 4070-es modellből az ASUS hétféle, a Gigabyte pedig hatféle modellel rendelkezik, és ebben a mennyiségben a tuningolt verziók nem is szerepelnek.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére