Shop menü

MEGJELENT A STABLE DIFFUSION 2.0, NEM MINDENKI BOLDOG

Sok mindent kivettek a mesterséges intelligencia alapú képgenerátorból, hogy tiszta lappal indulhasson.
Török Roland
Török Roland
Megjelent a Stable Diffusion 2.0, nem mindenki boldog

Bár az AI képkészítő eszközök napról-napra fejlődnek, és a szeptember végén írt hosszú összefoglalóm már szinte elavultá is vált, még azért akadnak olyan nagy mérföldkövek, amikről érdemes említést tenni. Az egyik ilyen nagy előrelépés a Stable Diffusion 2.0, ami bár egy teljesen újratanított, átalakított modell, de valójában sokak szemében csak visszalépés. 

A Stable Diffusion 1.4 után sokáig várni kellett az 1.5-re. Ennek az oka az volt, hogy a Stability AI úgy döntött, hogy tisztázni akarja a jogi részét, és elkezdte törölni a korábban már megtanított dolgokat az 1.5-ös verzióból. Így alakulhatott ki, hogy bár a ráfestés képessége - vagyis az, hogy kiegészítsen egy képet - sokat javult, a szövegből képkészítés módja sajnos  butább lett. A mostani 2.0-s verzió viszont lényegében csak egy csontváz, mert újra lett tanítva a Stable Diffusion. Ez azt jelenti, hogy közösség egy része szerint szinte lehetetlen olyan jó és látványos eredményt elérni vele, mint az 1.4-gyel, mivel már nem ismeri fel a művészeket, illetve a meztelenséget ábrázoló szövegeket sem tudja értelmezni és megjeleníteni. 

Természetesen ennek megvan a maga oka. Az újratanított 2.0 már úgy van kialakítva, hogy ne legyenek a jövőben jogi gondjai a Stability Ai vállalatnak, ezzel pedig biztosíthatják, hogy hosszú távon fennmaradhat a technológia anélkül, hogy a betiltásétól kéne tartaniuk. Történt ugyanis, hogy egyre többen élnek vissza a technológiával, rengeteg művész pedig úgy került bele ezekbe a betanított modellekbe, hogy kifejezetten ellenezték, hogy ez megtörténjen. 

Mivel a Stable Diffusion bárki által tanítható, így ez a 2.0-s alap arra jó, hogy bárki bármilyen modellt készíthessen magának, viszont onnantól kezdve a saját felelőssége, hogy mennyire tartja be a szerzői jogokat és a törvényeket. A Stability AI innentől mossa kezeit - ez összességében tehát visszalépésnek minősül. Az új 2.0 viszont mivel nincs túltanítva, ezért tényleg nagyon könnyű hozzá saját modelleket készíteni. Ha valaki Disney stílusban akar tehát képeket kreálni, akkor már annyira optimalizált a rendszer, hogy egy pár órás tanítás után könnyedén fog menni a dolog, de már le is tölthetünk több ilyen jellegű modellt is a netről. 

Az biztos, hogy az AI közösség erkölcsileg nem viselkedett az elmúlt hónapokban szépen, szándékosan készítettek például olyan modelleket, amik olyan művészeket vettek célba, akik ellenezték a dolgot. SamDoesArts például dedikált modellt kapott, mert nem akart modellben szerepelni. 

A közösség egy hangos része azzal védekezik, hogy senkinek nincs joga a stílusát levédetni. Első körben ez az angolszász törvény egy olyan korból származik, amikor elképzelhetetlen volt, hogy egy kattintással valaki stílusát le lehet másolni, másrészről pedig csak azzal, hogy egy alkotó képét letöltötték és felhasználták tanításra, már eleve szerzői jogsértést követtek el. 

Mindenesetre az AI készítők és a művészek is nagyon várják már, hogy törvényileg szabályozva legyen a terület, mivel jelenleg pár kattintással bárkit tönkre lehet tenni a saját műveivel, mindegy, hogy egy élet munkája és tapasztalata van a tollvonásaiban.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére