MEGDŐLT A PROCESSZOR-ÓRAJEL VILÁGREKORD – AZ ÚJ CSÚCSTARTÓ EGY CORE I9-14900KF ÉS AZ ASUS TUNING-CSAPATA

Az előző rekordot csak 35,1 MHz-cel sikerült megdönteni, ez viszont semmit sem von le a kísérlet sikeréből.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2023. okt. 19. 13:27
Megdőlt a processzor-órajel világrekord – Az új csúcstartó egy Core i9-14900KF és az ASUS tuning-csapata

Az extrém tuningosok már kezelésbe is vették az Intel által nemrégiben bemutatott Raptor Lake Refresh processzorokat, amelyek 2023. október 16-án jelentek meg formálisan, majd egy nappal később kereskedelmi forgalomban is elérhetővé váltak. Egyelőre csak hatféle modell közül lehet választani, ugyanis háromféle „K” jelölésű, illetve háromféle „KF” jelölésű verzió jelent meg, amelyek között csak annyi a különbség, hogy utóbbiak nem rendelkeznek aktív iGPU-val, azaz mindenképpen szükség van melléjük videokártyára is, cserébe viszont picivel olcsóbbak, mint normál társaik.

Galéria megnyitása

Az ASUS extrém tuninggal foglalkozó csapata nemrégiben egy Core i9-14900KF típusú processzorral próbált szerencsét, ami aktív iGPU-val nem rendelkezik, a cél pedig az volt, hogy az utolsó megahertzet is kisajtolják a termékből. A folyamat sikerrel is zárult, ugyanis bőven 9000 MHz feletti órajelet sikerült elérni, ezzel 35,1 MHz-cel múlták felül a korábbi processzor-órajel világrekordot.

A tuning során egy ASUS RoG Maximus Z790 Apex Encore alaplapot, illetve 16 GB-nyi G.Skill Trident Z sorozatú fedélzeti memóriát alkalmaztak, míg a megfelelő tápellátásról 1200 W-os tápegység gondoskodott. A Core i9-14900KF fölé egy párologtató henger került, ami ezúttal nem folyékony nitrogént, hanem folyékony héliumot tartalmazott. Utóbbi hatékonyabb hűtést biztosít, mint a folyékony nitrogén, így a magasabb órajelek elérésére is nagyobb a lehetőség, amennyiben a szerencse is a tuningosok mellé áll.

A folyamat, amelynek során -235 és -240 Celsius fok közötti hőfokot lehet elérni a méregdrága folyékony hélium alkalmazásával, elég hosszú ideig tartott, ugyanis SkatterBencher, a tuningcsapat egyik tagja arról számolt be, egy teljes hétig ostromolták az előző világrekord által beállított szintet, míg végül sikerült meghaladni azt.

Eddig egy Core i9-13900KF típusú processzor tartotta a processzor-órajel világrekordot, méghozzá 9008 MHz-cel, amit még tavaly decemberben sikerült beállítani. Az egyetlen aktív P-Core segítségével a Core i9-14900KF immár 9043,92 MHz-es órajelet tudott elérni, ezt az eredmény elég stabil is volt ahhoz, hogy a hitelesítési folyamat lefusson. Később egy újabb próbát is tettek, amelynek során egészen 9100 MHz-ig sikerült eljutni, viszont itt már nem volt elég stabil a rendszer a hitelesítéshez, de egy kép azért készült az eredményről.

A Core i9-14900KF a finomhangolt Intel 7 gyártástechnológia jóvoltából picivel magasabb tuningpotenciállal rendelkezik, mint elődje, igaz, itt a szilícium-lottó is szerepet játszik, vagyis szerencse is kell ahhoz, hogy a legjobb tuningpotenciállal rendelkező modellt megtalálják, ezért is válogatnak olyan sokat egy-egy rekordkísérlet előtt.

A processzor-órajel világrekordot korábban az AMD FX-8350-es modellje tartotta, méghozzá 8 évig, a 8722 MHz-es értéket azonban már sikerült megdönteni a 13. generációs Intel Core processzorokkal, most pedig a 14. generációs Intel Core modelleken a sor, hogy tovább meneteljenek a 10 GHz-es álomhatár felé.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

9 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
axe
axe
2023. okt. 19. 19:55
#5

még nem érkeztek meg az "azért éheznek afrikában" meg "ez teszi tönkre a bolygót" kommentek :(

doneschwartz
doneschwartz
2023. okt. 19. 17:07
#4

Lehet még próbálkozni. Jövő februárban jön a Prescott 20. vagy 2025 novemberében a Netburst 25. évfordulója és ha akkor elérik a 10-et, egy régi álom válna valóra. (Gyk. a 2000-es évek elején elhitte mindenki, hogy majd egy magon, 10Ghz-en fognak hasítani az Intel processzorok. Ehhez terveztek mindent, ehhez lett tervezve a Vista, lett kukázva a DirectSound meg az EAX és jött az AC97, mert majd a 10Ghz-es processzor mellett nem lesz szükség rájuk.)

csapi26
csapi26
2023. okt. 20. 6:16

@doneschwartz igen, erre én is emlékszem. még mindig várunk rá :)

hunspirit
hunspirit
2023. okt. 19. 15:54
#3

RIP AMD

Dragon3k
Dragon3k
2023. okt. 19. 16:42

@hunspirit az biztos, hogy a frekvencia OC világrekord nem sokat jelent az eladásoknál, ha hirtelen jönne egy amd-s eredmény 10GHz órajellel, akkor se adnának el több amd-t, mint amúgy és ez igaz az intelre is.

ZoliS
ZoliS
2023. okt. 19. 14:16
#2

Dolgozzanak inkább szupravezetőn ezek a majmok.

Armi1P
Armi1P
2023. okt. 19. 23:30

@ZoliS Nem hiszem, hogy az a tuningosok dolga.

tomchee
tomchee
2023. okt. 19. 13:54
#1

Elvetemült népek. Mindig agyalok, higy az ilyen tuningosok vajon hány CPU-n mennek át mire kifognak egy ilyen top-on sikerült darabot :D

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2023. okt. 19. 14:50

@tomchee Mocskosul sokon. Silicon lottery + rengeteg kísérletezés. Nem véletlen, hogy a rekorderek mind-mind szponzoráltak.

Vissza az oldal tetejére