A Harvard kutatói sikeresen egyesítettéka gyapjas mamut és az elefánt génállományát, vagyis bár az ősi gigász klónozása még nem teljes, annyi egyre inkább bizonyosnak tűnik, hogy génjeinek egy részét sikerülhet „feltámasztani”. George Church és társai összesen az elefánt laborban tenyésztett sejtjeinek genomját változtatták meg, beültetve azokba a nagyobb fülek, a szőrösség és az extra bőr alatti zsírkészletek kialakulásáért felelős géneket.
A gyapjas mamut az ázsiai elefánt közeli rokona, és nagyjából 3000 éve halt ki. A Jeges-tenger tartósan fagyott partvidékén azonban több többé-kevésbé teljes tetemre is ráakadtak, amelyeket a jég olyan jól megőrzött, hogy bizonyos esetekben még vért is sikerült kinyerni a leletekből. Bár a projekt tudományos szemszögből kifejezetten izgalmas kihívást jelent, annak távoli célja parázs vitákat robbantott ki szakmai körökben.
Church és társai ugyanis olyan állatokatkívánnak létrehozni, amelyek képesek lehetnek benépesíteni a tundrát és Eurázsia, illetve Észak-Amerika északi erdőségeit. A szakértők tehát nem a gyapjas mamutot akarják újraéleszteni, hanem olyan elefántokat próbálnak csinálni, amelyek képesek túlélni a hidegebb környezetben is. Véleményük szerint a mamutszerű elefántok ökoszisztémában való megjelenésével az éghajlatváltozás ellen is könnyebb lesz felvenni a harcot.
„Azon projektek egyikéről van szó, amelyek annyira izgalmasnak tűnnek, hogy nem tesszük fel a leglényegesebb kérdéseket” – mondja a kutató. A mamutoknak megvolt a szerepük az ökoszisztémában, de nem tudjuk, hogy milyen volt az a rendszer, amelynek a részei voltak. Annyi bizonyos, hogy nem voltak egyedül a tundrán, vagyis kizárólag mamutszerű elefántok betelepítésével nem lesz újraalkotható a mamutok korát jellemző környezet.
Problémás továbbá az is, hogy milyen hatással lesz az új faj létrehozása az elefántokra, és ezen belül azon elefánt anyákra, amelyek kihordják az első generáció tagjait, mondja Herridge. Az elefántok egyébként sem viselik jól a fogságot, a „béranyaság” pedig egy egészen újfajta kötöttséget jelent. Az elefántoknál a kihordási időszak két évig tart, és egyáltalán nem biztos, hogy életképes utódot eredményez. Felmerülhet tehát a kérdés, hogy a végső cél megéri-e azt a szenvedést, amelynek közben az anyák ki lesznek téve, folytatja a kutató.
Church és csapata is foglalkoznak a problémával, és jelenleg alternatív lehetőségeket (például mesterséges méhek létrehozását) keresnek a mamutszerű magzatok kihordására, hogy a projekt ne sodorja veszélybe az elefántokat. Church egyúttal azt is hangsúlyozza, hogy a tervezet egyelőre nagyon kezdeti stádiumban van, még egyetlen tanulmányt sem jelentettek meg, vagyis beletelhet némi időbe, mire bármi is lesz a dologból.
