A Bethesda direktor nagyfőnöke, Todd Howard elmondta, hogy a stúdió számított arra, hogy nem lesz egységesen pozitív a Fallout 76 fogadtatása, és habár készen álltak rá, azért azt ő is elismeri, hogy ez valamennyire megsértette a stúdió hírnevét.

"Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű. A közönségünk nem ilyen játékokat szokott meg tőlünk, és tudtuk, hogy sok kritikát fogunk kapni, ezen kritikák jelentős részét pedig meg is érdemeltük" - kezdte, mielőtt rátért volna arra, hogy ez milyen hatással volt a Fallout vagy a Bethesda nevére.

"Biztos hatással volt, naivitás lenne azt mondani, hogy nem. De szerintem ha most kipróbálják a játékosok a Fallout 76-ot, nagyon meglepődnének" - folytatta, szerinte ugyanis a probléma az volt, hogy többet kellett volna tesztelni.

"Tanulságként egyértelműen azt vontuk le, hogy tovább kellett volna hagyni érlelődni egy igazi, nagy közönséggel. Egyszerűen vannak olyan dolgok, amik nem jönnek elő, hacsak nem megy a játék rendese, 24/7-ben egy valódi méretű közönséggel. Ez lehetett volna mondjuk egy Steam korai hozzáférés, vagy egy hosszabb nyílt béta is" - mondta.

Howard szerint azonban a fejlesztőcsapat jó munkát végzett, megoldották a problémákat, és mostanra a Fallout 76 egy kiváló játék lett, szuper közönséggel a háta mögött. "Nem az a lényeg, hogyan indultunk, hanem hogy mivé lettünk, és nem is lehetnék büszkébb a csapatra".

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

29 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
csendesmark
csendesmark
2019. jún. 4. 10:25
#8

Ezzel kapcsolatban csak ezt a kis rövidke videót tudod mindenkinek ajánlani,

érdemes bekészítenii a hideg sört vagy popcornt, mielőtt megnézitek :D

https://www.youtube.com/watch?v=kjyeCdd-dl8

denielstein
denielstein
2019. jún. 4. 11:51

@csendesmark Kitalálom Internet Historian videója lesz. ÉS IGEN :D Oh Yes.

FELULET
FELULET
2019. jún. 4. 8:14
#7

Tovább hazudozik a patkány :D

denielstein
denielstein
2019. jún. 4. 8:05
#6

A 2015-ben Peter Molyneux-t interjúztató Rock Paper Shotgun riporterét kértem volna fel Mr. Howard interjúztatására is. Persze értem, hogy IGN-ről van szó (háttér: borzalmas véleménnyel vagyok az egész barnanyelvű brigádról) de azért jó lett volna ha úgy kezdik mint anno. "Ön patologikus hazudozónak tartja magát?" Láthattuk volna, ugyan csak egy pillanatra, lefgagyni azt az undorító szrrágó vigyort arról a sampon-reklám arcról. Nem a cikkben lévő fordítás hibája, egyszerűen írott formában nem lehet átadni azt a mérhetetlen ön-váll-veregető undort amit ez az úriember (öhöm lyingsonofawhore*) leművelt az interjúban. És nem, k**vára nincs elfogadható állapotban a F76. Maximum Howard kacsa szerint.

tomchee
tomchee
2019. jún. 4. 3:55
#5

New Vegas torony magasan jobb mint a többi.

csendesmark
csendesmark
2019. jún. 4. 10:27

@tomchee  érdekes az is hogy a New Vegashos semmi köze nincs Todd Howardnak

hmmmmmm :DDD

Avisto
Avisto
2019. jún. 3. 23:50
#4

@axe  Nekem valamiért nem jött be az első rész a maga idejében, aztán a következő amit kipróbáltam a 4. rész volt.  A fő szoritól az ember néha az arcát kaparja de azt leszámítva nagyon bejött.

Utána ezen felbuzdulva nekifutottam a korábbi részeknek de mai szemmel már fájóan oldschoolak, nem is erőltettem őket sokáig.  Morrowindnek sem állnék ma neki, de szerencsére az megvolt anno.  

Szóval egyéni ízlés dolga, ha a "régen minden jobb" volt csoportba tartozol kezdd az elején.

ps.: oldschool alatt nem csak a grafikát értem hanem pl. a karakter mozgása illetve a harc is szerintem borzalom a 3. részben és a New Vegasban. Az első két játék meg teljesen más stílus.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2019. jún. 5. 15:37

@magerg  Kedvenc végigjátszásom az "együgyű bájgúnár" volt ( 1-es int, 9-es karizma és erő). Egy az, hogy talán a legrövidebb végigjátszást lehetett ezzel a karakterrel véghezvinni, ugyanis idiótasága révén teljesen másképp jutott be bárhová (pl. a teljes Vault City-s láncot rövidre vágta azzal, hogy rabszolgaként berángatták takarítónak a gépterembe...), de a párbeszédek és NPC-k reakciói, illetve a szituációk, amikbe kerültél, rettentő szórakoztatóak voltak.

Fireprism
Fireprism
2019. jún. 3. 23:34
#3

Jatekelmegybe nekem a Fallout 1 es a 2 az a szint amit lehet soha tobbe nem fogok atelni tobbet :( A mai szemmel bunronda grafika. Talan par mai 4X jatek hoz hasonlo jatekelmenyt meg nehay RPG de nagyoon keves

axe
axe
2019. jún. 3. 22:20
#2

most fogom elkezdeni a fallout játékot, melyik részével érdemes kezdenem, és melyiket hanyagoljam?

axe
axe
2019. jún. 4. 22:28

@Trolltaxi  a 3-nak semmi problémám nincs a grafikával teljesen jó, akkor nekiállok :)

Stormrage
Stormrage
2019. jún. 3. 19:26
#1

Magyarázzák a bizonyítványt, kár érte, kíváló is lehetett volna, de Fallout 5-ig marad a 4.

Vissza az oldal tetejére