Shop menü

JELENTŐS GYÁRBŐVÍTÉST TERVEZ AZ INTEL AZ AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK TERÜLETÉN, HILLSBORO MELLETT

Az Oregon államban található komplexum fejlesztésével kapcsolatban egyelőre még csak a szükséges engedélyek beszerzése zajlik, ám ezek alapján már most jól látszik, nagy változások várhatóak a Gordon Moore Park területén.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Jelentős gyárbővítést tervez az Intel az Amerikai Egyesült Államok területén, Hillsboro mellett

Az Intel éppen az engedélykérési folyamatban tart egy igen nagy gyárbővítés kapcsán, amelynek eredményeként az Amerikai Egyesült Államokban, azon belül is az Oregon államban található Hillsboro mellett igen nagy átalakításokra kerülhet sor a nem is oly távoli jövőben. Egyelőre fontos kihangsúlyozni, hogy a vállalat csak a bővítés szándékát fejezte ki, az engedélyezési eljárástól függ majd, hogy sikerül-e életre hívni a terveket. Az OregonLive beszámolója szerint a bővítés lényegében arról szól, hogy a kutatásra és fejlesztésre használt D1X üzem kap egy negyedik modult, míg a több évtizede felépített D1A üzemegységet újraépítenék a modern kornak megfelelő műszaki tartalommal.

Arról egyelőre nincs információ, hogy a bővítéssel és újraépítéssel kapcsolatban mekkora költségekkel számol a vállalat. Az mindenképpen irányadó lehet, hogy a D1X komplexum harmadik modulja nemrégiben 3 milliárd dolláros tőkeberuházás keretén belül valósult meg, amelynek eredményeként a kampusz egymilliónál is több négyzetméternyi új területtel bővült. A szóban forgó tervek ezúttal nagyobb léptékű bővítést hozhatnak, hiszen nemcsak a D1X komplexum kap egy új modult, ami a negyedik lesz a sorban, de ezzel együtt a három évtizede felhúzott D1A gyárat is újraépíthetik, valamint egyéb épületeket is felhúzhatnak, amelyek támogatják a gyártási folyamatokat, valamint számos, most még nem részletezett bővítésre is sor kerülhet. Amennyiben minden a tervek szerint halad, akkor az Intel szerint az új eszközök beszerelésével már 2025 elején elkészülhetnek, míg a projekt egyéb szakaszai 2028-ig készülhetnek el.

Galéria megnyitása

A tervezett bővítés részleteit egy 1100 oldalas, levegőminőséggel kapcsolatos engedélykérő dokumentum tartalmazza, amit az Intel illetékesei még július folyamán megküldtek a helyi környezetvédelmi hatóságnak. A bővítés hatására az Intel szerint több mint kétszeresére növekedhet az Oregonból származó üvegházhatású gázok kibocsátása, azaz jelentős forrása lesz a szabályozott szennyezőanyagok kibocsátását tekintve.

A gyárbővítéssel és a gyárépítéssel kapcsolatban hivatalos bejelentés egyelőre nem érkezett, ám az Intel vezetőinek korábbi szavai szerint elkötelezett abban, hogy a szóban forgó területen jelentős növekedés menjen végbe. A Gordon Moore Park névre keresztelt kampusz jelenleg 5 üzemegységgel rendelkezik. Ott található a D1X, amelyben gyártástechnológiák fejlesztésével kapcsolatos munka zajlik, valamint a D1A is ott foglal helyet, amit 1980-as években húztak fel és a gyártás fejlesztésével kapcsolatos feladatokra használják. A D1B és a D1C részlegek 10 nm-es gyártástechnológiával készíthetik a különböző lapkákat, míg a D1SD esetében már a 7 nm-es csíkszélesség is bevethető. Az Intel Oregon területén a legnagyobb üzleti foglalkoztatója, ugyanis mintegy 22 000 embernek kínál munkát.

Ha a beruházás megvalósul, az nemcsak az Intel, hanem a térség számára is sok előnnyel kecsegtet, ugyanis több száz, vagy több ezer új munkahely jöhet létre, valamint a beruházás kapcsán is rengeteg munkát adhat a gyártó a környékbeli kivitelezőknek.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére