indiePon – Hasít a Risk of Rain 2

Olvashattok még a Two Point Hospital co-op lehetőségéről, a Trials Rising kiegészítőjéről, egy ingyenessé váló ostromos mókáról, egy bombákat rakó csirkéről, és más érdekességekről is.

indiePon – Hasít a Risk of Rain 2

Gyorsan népszerű lett a Risk of Rain 2

A Hopoo Games 3D-s co-op roguelike lövöldéjét meglepetésszerűen mutatták be március végén, a Borderlands 3 bejelentése előtt, és a korai hozzáféréses verzió már akkor elérhetővé vált a Steamen.

Azóta több, mint félmillióan játszottak vele, ami legalább 250 ezer eladott példányt jelent, köszönhetően a kezdeti egyet fizet, kettőt kap akciónak, vagyis a csupán háromfős stúdió még a levonások után is csinos összeghez jutott.

A további tervek között új karakterek, pályák, bossok és tárgyak szerepelnek. A fejlesztők odafigyelnek a visszajelzésekre is, a legújabb update-ben például érdekesebbé tették a hatalmas és látványos magmaféreggel való harcot. A sokak által kért újraélesztési lehetőség beépítése azonban egyelőre még bizonytalan…

Co-op lehetőség a Two Point Hospitalban

Az április 30-án érkező Superbug Initiative segítségével együtt játszhatunk barátainkkal, és közösen nézhetünk szembe a különböző kihívásokkal.

Jutalomként csúcstechnológiás gépeket és ritka tárgyakat kaphatunk, amik könnyebbé teszik kórházunk működtetését. Később folyamatosan érkeznek majd a további feladatok.

Kiegészítőt kap a Trials Rising

A motokrossz-platformer első DLC-je, a Sixty-Six két tucat új pályát, minijátékokat és egyéb érdekességeket hoz a játékba, Chicagotól Los Angelesig.

Metropoliszok, kisebb települések, szellemvárosok tesznek majd próbára, de nem hiányoznak a természeti látnivalók sem, mint például a Grand Canyon, mindez az ikonikus Route 66-et követve.

A Trials Rising - Sixty-Six nyolc euróba kerül a Steamen.

Májusban jön az éles verziós Oxygen Not Included

A Klei Entertainment űrkolónia-menedzsmentes játéka cirka két évet töltött korai hozzáférésben.

Embereink egy aszteroida mélyén bányásznak, építkeznek, betegek és éhesek lesznek, megőrülnek, vagy megfulladnak. Ideális esetben ez utóbbi dolgok nem túl gyakran történnek meg…

A teljes megjelenés előtti utolsó frissítés új épületeket, lényeket, környezeteket ad az eddigiekhez, de ez nem jelenti azt, hogy végeztek a munkával, hiszen továbbra is lesznek javítások és módosítások, a csapat egy része pedig a DLC-n fog dolgozni.

Az Oxygen Not Included április 19-én este hét óráig akciósan kapható a Steamen.

Kipróbálható az Annwn: the Otherworld

A Quantum Soup Studios játéka egy absztrakt, lopakodós kaland, mely egy sorozatnyi procedurálisan generált szigeten visz át minket.

A kelta másvilág, az Annwn felfedezése közben el kell kerülnünk az Őröket. Lelkünket a sziklák és fák energiájából alkotott totemek között mozgatva próbáljuk megtalálni a válaszokat, és a környezetet is befolyásolhatjuk, de a fény és sötétség egyensúlyára mindig ügyelnünk kell.

Az Annwn: the Otherworld a Steamen és az itch.io-n érhető el, mindkét helyen találhattok hozzá egy demót.

Tojás helyett bombák a Bomb Chickenben

A Nitrome stúdió fejtörőkkel tűzdelt platformjátéka exkluzív cím volt Switch-en, de most PC-re is megjelent.

A főhős egy csirke, aki tojások helyett bombákat rak. Bármennyit letehetünk a robbanóeszközökből, de az egy kupacban lévők „élettartamát” az első példány kanócának hossza határozza meg. A bombákat rugdosni is lehet, sőt, gombokat kapcsolhatunk be velük. A csirke nem mozog gyorsan, és különleges lépései sincsenek, de a bombákkal magas helyekre is feljuthat, illetve pajzsként is használhatja őket.

Történet is van, melyben szerepel egy ősi, elátkozott templom, egy sült csirkét árusító gyorsétterem-hálózat, illetve az ő addiktív, kék, és csípős szószuk, de igazából a vicces pályák és látványvilág a lényeg.

A Bomb Chicken április 23-ig akciós a Steamen.

Ingyenes lesz a King Arthur’s Gold

A Transhuman Design vicces, multiplayer, középkori ostromjátéka valahol a Worms és a Terraria között helyezkedik el. Nyolcadik születésnapja alkalmából teljesen ingyenessé válik a Steamen. A további finanszírozást a kiegészítőkből és a Patreonról oldják meg.

Capture the flag, vagy team deathmatch módban két csapat épít erődítményeket, hogy aztán bátor katonákat küldjenek az ellenfél csapdáiba. Lehetünk építők, lovagok, íjászok is. A menük kicsit régimódiak, de rengeteg mod közül válogathatunk, amik teljesen átalakították a játékot az elmúlt években.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward