Elon Musk gigantikus félvezetőipari projektjéről már többször is szó esett, eddig viszont nem mutattak konkrét látványtervet a készülő komplexumról, illetve pontos kiterjedéséről sem esett szó, csak annyi volt biztos: minden eddiginél monumentálisabb lesz. A SpaceX és a Tesla illetékesei a napokban meg is mutatták, nagyjából mire lehet számítani a Terafab esetében, ami több fázisban épül, gyártástechnológia terén pedig az Intel 14A csíkszélességének szavaz bizalmat, legalábbis első körben.
A Texas államban, Grimes County térségében épülő félvezetőipari komplexum első fázisa mintegy 16,8 milliárd dollárnyi tőkeberuházást igényel majd, azt viszont nem részletezték, pontosan mi minden kap helyet benne, csak azt árulták el, a kész komplexum összesen 100 millió négyzetlábnyi, azaz nagyjából 9,3 millió négyzetméternyi gyártásra használható területet kínál majd. A SpaceX tulajdonába tartozó telken összesen négy fázisban építik fel a kész komplexumot, ahol idővel olyan szinten felpörgetik a gyártást, hogy azzal képesek lesznek kiszolgálni a SpaceX és a Tesla igényeit.
A gyártópáros a hírek szerint évi 1 TW-nyi számítási teljesítményt igényel majd, ami jelentősen meghaladja mindazt a szintet, amire a globális félvezetőipari szereplők együttesen képesek. Ennek a hatalmas számítási teljesítménynek egy jó részét a SpaxeX világűrben keringő adatközpontjaihoz használják fel, míg a Tesla az önvezető Cybercab fedélzetén és a Tesla Optimus humanoid robotnál veti be a Terafab chipjeit, illetve az xAI is hasznosítja a chipeket. Azt nem részletezték a felek, mikor éri el kombinált számításikapacitás-igényük az 1 TW-os szintet, de később erre is fény derülhet.
Az óriási gyárkomplexumban nemcsak klasszikus szilíciumlapkákat gyártanak majd, ennél sokkal komplexebb megoldásban gondolkodnak: egy helyen lesz a chipgyártó, a chiptokozó, a memóriagyártó, illetve a tesztelő üzem, ami azért pozitívum, mert így felgyorsítható a gyártás és a termelés finomhangolása is gyorsabban megtörténhet, hiszen nem kell hosszadalmas szállítási folyamatokkal bajlódni és a különböző területek szakemberei is egy helyen lesznek, könnyebben egyeztetnek majd személyes megbeszélések keretén belül.
A 100 millió négyzetlábas, azaz 9,3 millió négyzetméteres gyárterület nem jelent azt, hogy ennyi lesz a chipgyártáshoz bevethető „tisztaszoba” területe; ebben a mennyiségben az összes gyártásra használható üzemegység területe benne van, de így is masszívnak mondható. Összehasonlításképpen a Samsung Pyeongtaek kampusza mindegy 2,89 millió négyzetméteren terül el, ebből egy üzem nagyjából 120 000 négyzetméternyi területet foglal.
Az alapján, hogy a gyár látványterve négy épületet tartalmaz, könnyen lehet, hogy ezeket felosztják a chipgyártás, a chiptokozás, a memóriagyártás, illetve a tesztelés között, vagyis mindegyiknek dedikált épülete lehet, igaz, erről hivatalosan még nem tettek említést a felek. Az viszont biztos, hogy a Terafab jelentős mennyiségű új munkahelyet hoz létre, ugyanis legalább 3000 munkavállalót alkalmaznak majd, a létszám 60-80%-a származik majd Grimes County és a szomszédos Brazos County lakosai közül.
Az új üzem a Gibbson Creek Reservoir, azaz egy közeli víztározó segítségével biztosítja a gyártási folyamatokhoz szükséges vizet, nem a helyi ivóvíz-hálózatra kapcsolódik, a vízzel pedig takarékosan bánnak majd, nagy hangsúlyt fektetve az újrahasznosításra. Az áramellátás jelentős részét nem napelemek, hanem gázturbinákra támaszkodó helyi "erőművek" biztosítják, vagyis a komplexum nem veszélyezteti a helyi villamosenergia-hálózat működését.
Közben a Tesla is megkezdte a kutatásra és fejlesztésre használatos félvezetőipari komplexum építését a Giga Texas kampusz területén, ahol a kísérleti termelés zajlik majd, mielőtt az adott lapkák sorozatgyártásba kerülnének a Terafab üzemeiben.