A jelek szerint a korábbi iparági pletyka pontos értesülésekre támaszkodott, az Nvidia tényleg a Hugging Face felvásárlására készül, a tranzakció pedig tényleg 12,9 milliárd dolláros összeget jelent majd, egészen pontosan 12,93 milliárd dollárról tettek említést. A Hugging Face társalapítója és ügyvezető igazgatója, Clément Delangue szerint azért kerül sor a felvásárlásra, mert megkeresték az Nvidiát, hogy segítsen a további skálázódásban, az ugyanis több számítási teljesítményt, több támogatást, illetve nagyobb infrastruktúrát igényel. Az Nvidia rábólintott az ügyletre, vagyis rövidesen biztosított lesz a Hugging Face dinamikus fejlődése minden téren, már amennyiben az ügyletre az illetékes hatóságok is rábólintanak végül.
A Hugging Face egyébként már eddig is dinamikusan növekedett, hiszen a 2016-ban alapított vállalat első körben chatbotot üzemeltetett, majd később az AI közösség központi részévé vált, ahol jelenleg 3 milliónál is több modell, 500 000 adatkészlet, illetve 1 millió alkalmazás található. A nyílt és független platformot jelenleg 18 milliónál is több fejlesztő, jutató és tartalomgyártó, valamint 200 000-nél is több vállalat használja. A platform legnagyobb közreműködője az Nvidia, ugyanis a vállalat 500-nál is több nyílt modellt és 250 nyílt adatkészletet bocsát a közösség rendelkezésére.
A tervek szerint a Hugging Face a sikeres felvásárlást követően is egy független, nyílt platform marad, valamint a vállalat is önállóan működik tovább, immár az Nvidia támogatását élvezve. Mindkét fél egyértelműen kiemelte: továbbra is hardverfüggetlenül működik a platform, nem korlátozzák az Nvidia AI gyorsítóira és komponenseire, egyéb gyártók termékeivel is gond nélkül együttműködik majd, ezzel egy időben pedig továbbra is többféle felhőszolgáltatással lehet használni, vagyis ezen a téren sem lesznek korlátozások, illetve változások.
Arról egyelőre nem beszéltek a felek, hosszabb távon milyen előnyöket remél az Nvidia a Hugging Face felvásárlása kapcsán, vannak-e konkrét tervei a vállalattal kapcsolatban, de talán erről még korai is lenne beszélni, hiszen a konkrét tranzakciót nem ütötték nyélbe, csak a szándéknyilatkozatot írták alá. Jelenleg úgy tűnik, a felhasználók, a fejlesztők, illetve a cégek is változatlan feltételek mellett használhatják majd tovább a nyílt platformot, az esetleges későbbi változásokról pedig úgyis időben érkezik majd tájékoztatás.