A tanulást és az emlékképzést lehetővé tevő folyamatok hozzájárulhatnak az agy időskori degenerációjához, állítjákaz MIT kutatói. Minden alkalommal, amikor valami újat tanulunk, agysejtjeink töréseket idéznek elő saját DNS-ükben, azonnali javításra kényszerítve a sejtet, mondja Li-Huei Tsai, a kutatás vezetője. A sejtek a sérülések előidézése révén érik el, hogy kifejeződjenek azok a gének, amelyek kulcsszerepet kapnak a tanulás és az emlékek létrehozása során.

Ahogy azonban öregszünk, sejtjeinkben a DNS javító mechanizmusai egyre kevésbé működnek hatékonyan, folytatja a kutató. Fiatal korban a tanulás során előidézett töréseket a sejtek minden probléma nélküli kijavítják, így a rendszer működőképessége változatlanul megmarad. A kor előrehaladtával, illetve egyes genetikai kórképek fennállása esetén azonban a javító mechanizmusok nem képesek megfelelően ellátni feladatukat, így egyre több hiba halmozódik fel a sejtek genetikai állományában.

Galéria megnyitása

Korábbi vizsgálatok során a szakértők úgy találták, hogy az Alzheimer-kóros egerekben már a tünetek megjelenése előtt is jelentős számú kettős szálú törés figyelhető meg a hippokampusz sejtjeinek DNS-ében. Annak érdekében, hogy kiderítsék, hogyan és miért keletkeznek ezek a sérülések, a kutatók először is azt kezdték vizsgálni, hogy mi történik, ha ők maguk idéznek elő hasonló károsodásokat az idegsejtek génállományában. Ehhez olyan méreganyagokat alkalmaztak, amelyek a kettős hélix mindkét szálának törését váltják ki, majd megvizsgálták, hogy milyen RNS-eket kezdenek az érintett sejtek létrehozni.

A vizsgált gének közül 700 aktivitásában figyeltek meg változást a törés eredményeként. A gének többségének kifejeződése a károsodás hatására a várakozásoknak megfelelően csökkent, vagyis ezek nem tudták megfelelően ellátni korábbi feladataikat a törés után. A szakértők ugyanakkor rábukkantak 12 olyan génre is, amelyek aktívabbakká váltak a törés eredményeként. Ezen gének mindegyike az úgynevezett korai válasz gének közé tartozik, vagyis azon fehérjekódoló szakaszokról van szó, amelyek elsőként reagálnak az idegi stimulusokra, például az érzékszervekből beérkező információkra.

Galéria megnyitása
A következő lépés annak kiderítése volt, hogy ezek a törések természetes körülmények közt is megtörténnek-e. Ehhez a kutatók egy olyan anyaggal kezelték a sejteket, amely a szinaptikus kapcsolatok erősödését váltja ki, hasonlóan ahhoz, ami a tanulási folyamat során is történik. A kezelés hatására a korai válasz gének kifejeződése megugrott, és a kettős szálú törések száma is megszaporodott.

A kutatók szerint a töréseket egy topoizomeráz II béta nevű enzim okozza, ennek megerősítéséhez azonban további vizsgálatokra lesz szükség. Annyi bizonyos azonban, hogy az enzim gátlása után a törések száma és a korai válasz gének aktivitása is visszaesett. A másik kérdés, amelyre a következő időszakban remélnek választ találni a kutatók, hogy miért van szükségük ezen géneknek ilyen drasztikus lépésekre ahhoz, hogy kifejeződjenek.

A vizsgálatok alapján az érintett gének közelében nagy számban találhatók olyan szekvenciák, amelyek a CTCF nevű cink-ujj fehérje megkötésére szolgálnak. Egy olyan szerkezeti proteinről van szó, amely hurkokat és kanyarokat hoz létre a DNS-ben. Valószínűleg arról lehet tehát szó, hogy a fehérjék által létrehozott szerkezeti formák a korai válasz gének esetében fizikailag akadályozzák a génállomány bizonyos tagjainak együttes működését, és ezzel gátolják a gének kifejeződését. A kettős szálú törések révén viszont ezek az akadályok megszűnnek, így a gének működésbe léphetnek, magyarázza Tsai.

Bár első hallásra a hélix szálainak törése nagyon rossz hírnek tűnhet, a jelek szerint ezek bekövetkezése és kijavítása része az egészséges sejt természetes folyamatainak. A szakértők éppen ezért arra is választ keresnek, hogy ez a folyamat hogyan változik a korral, illetve bizonyos betegségek esetén miként válik kórossá, és hogy léteznek-e esetleg olyan hatóanyagok, amelyek hatékonyabbá tehetik a javító mechanizmusok működését.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
ny
ny
2015. jún. 23. 1:04
#1

a Tsai és Tsai Bt. reklámját olvashattuk

Vissza az oldal tetejére