Shop menü

ELÉRTE A 3000 MILLIÁRD DOLLÁRT A MICROSOFT PIACI ÉRTÉKE

A Microsoft a második olyan vállalat, ami ezt képes volt összehozni; hála elsősorban a mesterséges intelligenciának.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Elérte a 3000 milliárd dollárt a Microsoft piaci értéke

A technológiai vállalatok a 2023-as év szép alakulását követően a 2024-et is elég erőteljesen indították. A Big Tech cégek kirobbanó formában vannak a tőzsdén a befektetők éhségének köszönhetően. Továbbra is főleg az MI hajtja az ipart, és ennek köszönhető az is, hogy a Microsoft új rekordot ért el.

2022 januárjában történt – vagyis már két éve –, hogy az Apple először 3 billió dolláros piaci kapitalizációt ért el a tőzsdén. De csak tavaly nyáron tudott a vállalat tartósan ezen a szinten maradni. A Microsoftnak pedig most január 24-én jött ez össze egy rövid időre először, de a nap végén 2,99 billió dollárnál ált meg a részvényárfolyamok alapján becsült értéke.

5 évvel ezelőtt egy Microsoft értékpapírt 107 dolláros áron lehetett megszerezni, a tegnapi kereskedési időszakban pedig ez már elérte a 405 dollárt is.

A Microsoft úgy tudott 5 év alatt közel a négyszeresére növekedni, hogy közben volt egy nagyobb összeomlása is. A vállalat 2021-ben döntött legutóbb csúcsokat, akkor 340 dollár fölé ment a részvényárfolyama, majd egy hosszabb lejtmenetbe kezdett, és egészen 220 dollárig csúszott vissza. Innen lőtt ki éppen egy évvel ezelőtt, és közel 80%-kal emelkedett az értéke egy év leforgása alatt.

Galéria megnyitása

Jókor ült fel a vállalat a mesterséges intelligencia által hajtott gyorsvonatra, és a lehető legjobb megállapodásokat ütötte nyélbe. A szoftveróriásnál csak az Nvidia járt jobban a tőzsdén „Magnificent Seven” (Alphabet, Amazon, Apple, Meta, Microsoft, Nvidia, Tesla) címszó alatt emlegetett vállalatok közül az MI térnyerése révén. Egyébként az Nvidia is történelmi csúcson van, és most lépte át a piaci kapitalizációja a 1,5 billió dollárt, miután 1 év alatt több mint 200 százalékkal nőtt az értéke.

Nagyon nehéz azt megmondani, hogy az MI terén mit hoz a jövő, sokan úgy gondolják, hogy az elmúlt időszakban nagyon túlértékeltek lettek azok a cégek, amik a mesterséges intelligenciával kapcsolatos fejlesztéseket hozzák. Egyre többen vélik, hogy lufit fújnak a befektetők, és ez lassan ki fog durranni. Ha így lesz, akkor az a Microsoftnak is nagyon fájhat, egy jelentősebb korrekció jöhet az értékében. De egyelőre még egészen biztos, hogy növekedésben van.

Az év elején az Apple némi gyengeséget mutatott, és ezáltal a Microsoft meg tudta előzni a piaci kapitalizáció tekintetében, és azóta a két vállalat lényegében együtt mozog a tőzsdén. Egyébként az Apple egy hajszállal jobban áll, szóval a Microsoft úgy érte el a 3000 milliárd dolláros mérföldkövet, hogy „csak” a második legnagyobb vállalat volt.

Galéria megnyitása

A Microsoft további szereplése jelentősen függ majd attól, hogy a vállalat milyen negyedéves számokat fog produkálni. A cég a felhős infrastruktúrai révén minden eddiginél nagyobb bevételre számíthat, mivel a korábbiaknál több ügyfelet szolgál ki, hála elsődlegesen az OpenAI partnerségének. És az olyan szolgáltatásai, mint a Microsoft 365 is kiválóan teljesíthetnek, mivel a Copilot bevezetése révén már ezekből is több bevételt tud felhajtani. Ilyen téren az elkövetkezendő hónapok is érdekesen alakulhatnak, mert az elmúlt hetekben is indultak új Copilot előfizetési lehetőségek.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére