Az Intel következő generációs asztali és mobil platformja, ami a Nova Lake kódnévre keresztelt fejlesztés köré épül, az eddigi információk alapján valamikor a következő év első negyedévében rajtolhat el – jó eséllyel a CES 2027 alkalmával keríthetnek sort a bemutatóra. Noha az újdonságokat eredetileg még erre az évre várhattuk, a 18A csíkszélesség körüli optimalizációknak köszönhetően állítólag változott a forgatókönyv, a Nova Lake processzorokhoz készülő lapkák többsége az Intel Foundry gyártósorain készülhet el, ezért a rajtra csak egy picit később, 2027 elején kerülhet sor. Ezt a vállalat persze egyelőre még nem erősítette meg, így az értesülést érdemes pletykaként kezelni.
A rajt közeledtét jól jelzi, hogy mind az USB-IF, mind pedig a PCI-SIG háza táján sikerült megszerezni a szükséges jóváhagyásokat az USB4-es és a PCI Express 5.0-s szabvány alkalmazásához, ugyanis a platform asztali és mobil verziója egyaránt sikeresen teljesítette az ehhez szükséges megfelelőségi teszteket.
A kiszivárgott információk alapján az USB Implementers Forum esetében két Nova Lake-H processzorral zajlott a teszt az USB4 megfelelősséget illetően, amelyek a D311-es és a D313-as eszközazonosítót viselték. A szervezet listázott egy harmadik eszközazonosítót is, ami már a 6E6E karaktersorból áll és a Nova Lake-S processzorokhoz kapcsolódó platformvezérlő hubhoz kapcsolódik, ezzel az USB 3.2 Gen2 szabvány követelményeivel szembeni megfelelőséget bizonyították. A vállalat valószínűleg azért használt egy Nova Lake mobil processzort és egy asztali lapkakészletet, hogy a velük megszerzett megfelelőségi tanúsítványok révén a hasonlóságon alapuló minősítés keretén belül a többi termékhez is megszerezze a jóváhagyást.
A PCI-SIG esetében a PCI Express 5.0-s szabvány követelményeivel szembeni megfelelőséget tesztelték, természetesen a 900-as sorozatú lapkakészleteket bevetve, amelyeknél a 6E38-6E3F, a 6E30-6E35, illetve a 6E40-6E47 eszközazonosítók vannak érvényben. Ezek az ID-k már áprilisban bekerültek az adatbázisba, majd augusztusban a processzorokhoz kapcsolódó ID-k is megjelentek.
Processzorok terén a D461, D465, illetve D467-D46A eszközazonosítóval ellátott modellek szerezték meg a megfelelőséget igazoló tanúsítványt, az viszont nem derült ki, pontosan mely modellekről van szó, csak annyi biztos, hogy a PCI Express 5.0-s hub teljesítette a szükséges követelményeket.
Az új processzorok közül az asztali szegmensbe szánt Nova Lake-S modellek várhatóan még a negyedik negyedévben sorozatgyártásba kerülhetnek, az első példányok pedig a következő év első negyedévében kerülhetnek az üzletek polcaira. A korábbi információk alapján először a 28 maggal rendelkező, egyetlen CPU Tile birtokában működő modellek érkeznek, majd később egyéb példányok is tiszteletüket teszik a piacon, köztük az 52 magos csúcsmodell is.





























