Shop menü

AZ INTEL ELSŐ KÖRBEN A 28 PROCESSZORMAGGAL FELVÉRTEZETT NOVA LAKE-S PROCESSZOROKAT DOBHATJA PIACRA, DE NEM IDÉN

Úgy néz ki, az első processzorok nem idén, hanem majd jövőre érkeznek, amiben szerepe lehet annak is, hogy a gyártó végül sokkal nagyobb szerepet szán a 18A csíkszélességnek az újdonságok gyártásakor, mint azt korábban tervezték.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Az Intel első körben a 28 processzormaggal felvértezett Nova Lake-S processzorokat dobhatja piacra, de nem idén

Az Intel Nova Lake processzorai a korábbi hivatalos megerősítések alapján még idén elrajtoltak volna, ám a legfrissebb információk alapján úgy tűnik, ténylegesen majd csak a következő év elején kerülhetnek a boltok polcaira. Ez persze nem jelenti azt, hogy az újdonságok alapjául szolgáló architektúráról is csak jövőre rántják le a leplet – könnyen lehet, hogy erre még idén sor kerül, még ha a konkrét modelleket nem is nevezik meg. Hasonló gyakorlatra már volt példa.

A legfrissebb értesülések alapján, amelyekről a VideoCardz csapata számolt be, most úgy tűnik, a vállalat első körben a 28 processzormaggal ellátott fejlesztéseket küldi csatába az AMD processzoraival szemben. Maga a Nova Lake-S fejlesztés egy vagy két CPU Tile birtokában működhet, modelltől függően: az egylapkás verziók esetében 8 darab Coyote Cove alapú P-Core, illetve 16 darab Arctic Wolf alapú E-Core állhat rendelkezésre, valamint négy darab Arctic Wolf alapú LP E-Core is lapul majd az I/O Die fedélzetén. Az egylapkás verziók maximum 28, míg a kétlapkás modellek maximum 52 processzormagot foghatnak munkára, valamint bLLC gyorsítótárral ellátott kiadások is érkeznek, amelyekkel az Intel az AMD 3D V-Cache technológiájára próbál hatékonyan reagálni.

Galéria megnyitása

Az iparági források szerint első körben a 28 processzormaggal szerelt modellek jelennek meg, amelyek még a 2027-es esztendő első negyedévében elérhetővé is válnak – ez január és március közötti rajtot jelent. Az első modellek 28C DS név alatt futnak, ahol a DS a korábbi gyakorlat alapján a kétlapkás kivitelt is jelenthetné, de ebben az esetben másról lehet szó. Egy negyedévvel később, a 2027-es esztendő második negyedévében a 28 processzormaggal szerelt „K” modellek is megjelenhetnek, amelyek szorzózár nélkül érkeznek, azaz a tuningosokat veszik célba. Ezek a processzorok március és április között debütálhatnak. Velük párhuzamosan a 16 és 8 maggal rendelkező verziók is megjelenhetnek a március és május közötti időszakban. Az 52 processzormaggal ellátott csúcsmodell valamikor 2027 májusa és szeptembere között debütálhat.

  • NVL-S 28C DS: 2027 Q1, 2027 január vége és márciusa között
  • NVL-S 28C K: 2027 Q2, 2027 március és áprilisa között
  • NVL-S 16C és 8C: 2027 Q2, 2027 március vége és májusa között
  • NVL-S 52C DS: 2027 május vége és szeptembere között 

A fentiek alapján több sávban érkezhetnek a Nova Lake-S processzorok, ezzel egy időben pedig mobil társaik is bemutatkozhatnak, de hogy pontosan mikor, arra még nem derült fény. Hogy miért változhatott meg a stratégia? Alighanem azért, mert a vállalat legutóbbi döntése alapján a 18A gyártástechnológia jóval nagyobb szerepet kaphat a Nova Lake-S processzorok gyártásában. A hírek szerint korábban azt tervezték, hogy a TSMC N2 csíkszélességével készülhet az új processzorok többsége, azaz nagyjából 60-70%-uk, az új stratégia alapján viszont már a 18A csíkszélességnek szánják a főszerepet, ami alighanem annak köszönhető, hogy az Intel jelenlegi legmodernebb gyártástechnológiája sokat javult az elmúlt időszakban, kellően magas kihozatali arányt kínál, éppen ezért gazdaságosan és hatékonyan be lehet vetni az új processzorok lapkáinak gyártásához.

A legutóbbi információk szerint a Nova Lake-S generáció tagjaihoz szükséges lapkák 80-90%-a az Intel Foundry berkein belül készülhet, míg a fennmaradó mennyiséget a TSMC-től szerezhetik be. Erősen valószínű, hogy a változtatás hatására egy picit módosítani kellett a Nova Lake-S generáció megjelenésének ütemtervén, ahogy arra a fenti pletyka is rávilágít.

Fontos, az aktuális értesüléseket az Intel hivatalosan még nem erősítette meg, de remélhetőleg rövidesen reagálni fognak a pletykákra és tiszta vizet öntenek majd a pohárba, hiszen a Nova Lake-S generációhoz óriási reményeket fűznek.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére