Ezúttal egy ukrán képregényrajzoló találkozott szembe a nagy multi mindent elsöprő jogi osztályával, ugyanis egy 2018-ban készült rajza és a 2019-ben indult Arcane Flames képregénye állítólag megsértette a Riot Games szellemi tulajdonát.

KuttySarkArt egy levelet kapott a pólódizájnjait áruló TeePublic weboldaltól, hogy a Riot Games DMCA követelést nyújtott be, ami azt jelenti, hogy bizonyíthatóan megsértette az Arcane szellemi tulajdonát és emiatt a jogtulajdonos azonnali hatállyal eltávolíttatta a kérdéses dizájnt.

A képregényrajzoló nem tehetett mást, mint segítséget kért a követőbázisától, hogy valahogy eljusson az üzenet a Riot Games-hez, miszerint semmi köze nincsen az évek óta futó Arcane Flames sorozatának a Riot Arcane című League of Legends sorozatához.

„Én csak egy lány vagyok Ukrajnából és nincs elég befolyásom, hogy elérjen olyan nagy cégekhez, mint a Riot Games, akik az én munkámat a sajátjuknak jelölik meg, annak ellenére, hogy minden bizonyíték szerint ők tévednek”.

Az eset végül eljutott a Riot Games-hez is, és mivel a dolog nagy vihart kavart, ezért a Riot Games egy bocsánatkérő posztot is kitett Twitterre, miszerint tévedésből jelölték meg a pólódizájnt sajátjukénak. Mint írják, a nagy cégek, így ők is külsős ügynökségeket bíznak meg azzal, hogy védjék a szellemi tulajdonjogaikat és egyértelmű, hogy most hiba történt.

Sark pólója végül visszakerült az internetre és meg is köszönte mindenkinek a segítséget. Felhívja viszont arra a figyelmet, hogy ő a szerencsések közé tartozik és nagyon sok alkotó küzd hasonló problémákkal. Nagyon reméli, hogy ez a szituáció elég figyelmet ad a problémára.

A napokban a Nintendo is aktív volt, már ami a szerzői jogi követeléseket illeti. Egy játékzenéket megosztó YouTube oldal számára ugyanis több, mint 1300 szerzői jogsértést jelentett be és szedette le a zenéket tartalmazó videókat az internetről.

A csatornát futtató GilvaSunner egyáltalán nem mérges és meg sem lepődött a Nintendo lépésén. Saját bevallása szerint nem keresett semmit se ezeken a zenéken és kicsit csalódott, mivel nincs alternatíva a zenék hallgatására, de elfogadja azt is, ha a Nintendo az egész csatornát törli, „elvégre ez az ő tartalmuk”, írja Twitteren.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére
Egy ártatlan ukrán művészt vádolt jogsértéssel a Riot Games - iPon.hu