CES 2010: ITT AZ ASUS RAMPAGE III EXTREME

Az ASUS a CES alkalmával a korábban már említett újdonságok mellett egy új, felsőkategóriában helyet foglaló alaplapot is bemutatott, amely természetesen a RoG (Repbulic of Gamers – Játékosok Szövetsége) családban kap helyet. A Rampage III Extreme névre keresztelt alaplap nevéhez méltóan extrém szolgáltatásokat kínál. A termék az Intel LGA-1366-os, azaz Core i7-900-as sorozatú processzorainak fogadására lett felkészítve.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2010. jan. 9. 20:01
CES 2010: itt az ASUS Rampage III Extreme

Az ASUS a CES alkalmával a korábban már említett újdonságok mellett egy új, felsőkategóriában helyet foglaló alaplapot is bemutatott, amely természetesen a RoG (Repbulic of Gamers – Játékosok Szövetsége) családban kap helyet. A Rampage III Extreme névre keresztelt alaplap nevéhez méltóan extrém szolgáltatásokat kínál. A termék az Intel LGA-1366-os, azaz Core i7-900-as sorozatú processzorainak fogadására lett felkészítve.

Az Intel X58-as északi hídból és ICH10R déli hídból álló lapkakészletre épülő újdonságon összesen négy darab PCI Express x16-os portot találunk, amelyek közül az első és a harmadik foglalat kétkártyás módban teljes, x16-os sávszélességgel üzemel, négykártyás rendszer építésekor viszont minden slot x8-os sávszélességet kínál.  A szükséges PCI Express sávokat egy PLX ExpressLane PEX 8613-as híd chip biztosítja, amely 12 darab PCI Express sávot kínál és amely PCI Express 1.1 x4-es csatlakozás segítségével kapcsolódik a déli hídhoz. A bővítőhelyek között jelen van még egy PCI Express x4-es és egy hagyományos PCI slot is. Az alaplapot Bluetooth támogatással is elátták, aminek a segítségével ha van egy BT-s, JAVA alkalmazások futtatására képes mobiltelefonunk, akkor tuningolhatjuk azzal is. Az egyedi tuning opció mellett természetesen a következő generációs portok sem hiányoznak a deszkáról: az ASUS mérnökei két SATA 6 Gbps-os és két darab USB 3.0-s csatlakozóval is felvértezték a nem mindennapi jövevényt.

A rendszer különleges tápellátást kapott: a szokásos 8-tűs ATX tápcsatlakozó mellett két darab négytűs MOLEX csatlakozó alkalmazására is szükség van a rendszer stabil működéséhez, illetve a benne rejlő hatalmas tuningpotenciál előcsalogatásához. A processzor és a memória modulok tápellátásáért felelős áramkörök super ML kondenzátorokat tartalmaznak annak érdekében, hogy az áramellátás még „tisztábban”, stabilabban és zökkenőmentesebben történjen. A feszültségek kiolvasásához szükséges kivezetések egyébként a DIMM foglalatok közelében vannak, ahol könnyen hozzáférhetőek. Az alaplapon vékony hűtőbordák helyezkednek el az északi hídon és a déli hídon, ezek a bordák különleges kerámia tartalmú ötvözetből készültek csak úgy, mint a TUF Sabertooth P55-ös megoldásán található hűtők.

Fentebb már említettük, hogy az alaplapon USB 3.0-s és SATA 6 Gbps-os portok is jelen vannak. Az két darab USB 3.0-s csatlakozóról egy Nec vezérlőchip, míg a két darab SATA 6 Gbps-os portról egy Marvell chip gondoskodik. A rendszer egyébként nyolccsatornás, optikai audió kimenetet is kínáló integrált audió vezérlővel, Gigabites Ethernet porttal, Bluetooth támogatással és eSATA csatlakozóval is büszkélkedik.

A Rampage II Extreme valamikor az első negyedév folyamán kerülhet a boltok polcaira. Az új ASUS alaplap megjelenésével egy időben kerülhet forgalomba az Intel legfrissebb 32 nm-es processzora is, amely hat maggal, LGA-1366-os tokozással és Core i7 980X típusjelzéssel büszkélkedik.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

31 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Easyceaser
Easyceaser
2010. jan. 31. 16:28
#31

Sziasztok!

Akik olvassák a külföldi híreket, nem hallanak véletelenül olyan kósza híreket, hogy lesz-e a Rampage 3-as sorozatból Gene (mATX)?

Nekem tetszik ez a lap. Szép és nem utolsó sorban brutális. Ez az első olyan lap amibe mehet 4 hagyományos vga. (ugye az evga is csinált 4 way sli-t, de ahhoz 4 db speckó evga vga kell)

Azért durva, hogy már gyárilag fel van készítve a tuning őrülteknek, és van rajta nitró "mód"

Szerintem csak akkor kell a lapnak az összes táp, amikor extrém tuningnak van alá vetve. 24/7 használatra meg elég egy 8pines táp (evgánál is így van, ezért mertem erre következtetni)

Paloczi95
Paloczi95
2010. jan. 10. 20:52
#30

Greathofe:

Igen, lehet, hogy nem helyes (sőt valószínűnek tartom), viszont szövegkörnyezetből ki lehet következtetni azt, hogy mit szeretett volna kifejezni vele oldone. Ezért is szerkesztettem, mert eléggé kétértelmű, illetve lehet, hogyha helyesen értelmezzük, akkor csak egyféleképpen lehet értelmezni és ez Insignia értelmezése volt, nem tudom, mivel magyartanár én sem vagyok. Viszont nekem egyből egyértelmű volt a szándék. :) Lehet, hogy túl sokat beszélnek hozzám szlengekben, rövidítésekben, vagy nem tudom. :)

oldone
oldone
2010. jan. 10. 17:10
#29

Paloczi95, Szerk.: Köszönöm a supportot.

Insignia: bocs a kétértelműségért, egyszerűen nem feltételeztem, hogy bárki úgy érti, ahogy zte értetted. (Talán azért, mert én majdhogynem a táp köré építek gépet, FSP-nél lejjebb nem megyek, max ha valami összességében 10-12 000 HUF értékű matuzsálembe nem hajlandó az ügyfél még azt sem beletetetni...)

Greathoof
Greathoof
2010. jan. 10. 16:02
#28

@Paloczi95

Ez egy olyan hiba, amit sokan elkövetnek, és sokaknak ez helyesként van elkönyvelve, mikor ez kétértelművé teszi a szöveget, és ha jól tudom nem is helyes.

Insignia helyes jelentésével értelmezte, oldone pedig rosszul írta.

Ez az én véleményem, nem vagyok magyar tanár.

Ver_Pistike
Ver_Pistike
2010. jan. 10. 13:46
#27

Addig oké hogy 8 tűs és a fele ki van takarva... ebből az következik hogy oda egy 4 tűs táp kell... csak kicsit sok már a 24 tűs a 8 tűs a 4 tűs és a 2 molex.

Nem is mondtam hogy SB X-Fi van rajtuk hanem egy SupremeFX X-Fi a hangcsip az stimmel.

Codegen táp: [LINK]

kts88
kts88
2010. jan. 10. 12:56
#26

Vér_Pistike: A 8 tűsből van kettő, csak az egyiknek a fele ki van takarva.

Amúgy hangban nem hizsem, hogy visszalépés lenne, mert SOHA nem használtak X-FI-t, csak egy külső panelra hegesztett ADI AD2000B codec csücsült rajta, és ezt szokták felpakolni az összes nagyobb lapjukra. Bár elvileg, ha külső kártyára rakják, javul a jel/zaj aránya, de konkrét tesztet erről még nem láttam.

kts88
kts88
2010. jan. 10. 12:48
#25

Vér_Pistike: A 8 tűsből van kettő, csak az egyiknek a fele ki van takarva.

Amúgy hangban nem hizsem, hogy visszalépés lenne, mert SOHA nem használtak X-FI-t, csak egy külső panelra hegesztett ADI AD2000B codec csücsült rajta, és ezt szokták felpakolni az összes nagyobb lapjukra. Bár elvileg, ha külső kártyára rakják, javul a jel/zaj aránya, de konkrét tesztet erről még nem láttam.

Paloczi95
Paloczi95
2010. jan. 10. 12:46
#24

Nem, a Codegenből nem létezik komoly táp. Csak szöveget kéne megtanulni értelmezni. '... a codegentől valamivel komolyabb táp.' Nem a Codegen gyártótól, a gyártó kínálatából egy komolyabb táp, hanem a Codegen által gyártott tápoknál (az összes Codegen tápnál) komolyabb táp lesz szükséges.

Szerk.: Aláírom, hogy kétértelmű a kifejezés, de azért gondolkodjunk már, hogy vajon mit is akarhatott írni az illető. Valószínűleg nem azt akarja írni, hogy vegyünk egy Codegen tápot egy RoG sorozatú alaplapban levő I7 procihoz és 2 utas SLI-hez. :)

Insignia
Insignia
2010. jan. 10. 12:34
#23

oldone

codegenből létezik komoly táp?!?!?! ébredj már fel...

oldone
oldone
2010. jan. 10. 12:26
#22

Aki ilyet akar, spóroljon. A lap tuti nem lesz olcsó, bele a Core i7 980X, meg 1, 2, esetleg több Fermi, a csokornyi memória, és a codegentől valamivel komolyabb táp...

...ja, és a Paksi atomerőmű 1-es, 2-es blokkjának kapacitását ellentételezendő összeg.

Vas megye teljes éves összjövedelme talán elég lesz.

De persze az minden pénzt megér - valakiknek - ha azt lehet mondani egy fórumon, hogy az én gépem egycsilliárd frémmel tolja a krájziszt....

Ver_Pistike
Ver_Pistike
2010. jan. 10. 11:48
#21

Csak nekem tűnt fel hogy a 8 tűs tápcsati és a 2 db pata tápcsatlakozó mellett még bizony van egy 4 tűs tápcsati is? "PCI Express sávokat egy PLX ExpressLane PEX 8613-as híd chip biztosítja, amely 12 darab PCI Express sávot kínál és amely PCI Express 1.1 x4-es csatlakozás segítségével kapcsolódik a déli hídhoz." ezekszerint a PLX csip csatlakozik 1.1 x4 es sávon cserébe még 12 sávnyi PCI-E -t ad. nem a többi x16 :) Szerintem ;) Meg ami szerintem lényeges hogy a hűtő furatok Asrock módszerrel 1366 és 775 méretben is jelen vannak. Ami visszalépés lehet az az integrált hangkártya a II-es széria X-Fi-je után. Cserébe kapsz egy Kékfog modult ami a hálókártya mellett van jelen? Nagy ügy egy BT modul USB-re kb 2 ezer Ft. USB meg van rajta dögivel.

kts88
kts88
2010. jan. 10. 11:22
#20

Nagyon szép lap lett ebből, kicsit evga beütése van:D

Amúgy csak nekem tűnik fel, hogy végre nem egy csilliárd+1 kamufázisos lapról van szó??? Mert eddig ez volt a bevett asus, és giga szokás.

Ja, amúgy a +2 molex csati szerintem azért van rajta, hogy a pcie 12V-os tápsínjét kielégítse.

Joachim21
Joachim21
2010. jan. 10. 10:13
#19

Alamos, vagy 2x16, vagy 4x8, de mindegyik PCI-E 2.1-es/2.0-ás szabvány szerint! az az 1.1, amin lovagolsz, az magának a kiegészítő chipnek, és a déli hídnak az összeköttetése szöveg szerint! Képolvasást tanultál, vagy nemtudom miért nem sikerül megérteni! Kifejezetten feszélyez az értetlenséged most!

Alamos
Alamos
2010. jan. 10. 9:15
#18

Ez pedig a Rampage II Extreme tempója a PCIe-be:

"3 x PCIe 2.0 x16 support at x16, x8, x8, or dual x16 speed"

Szóval vagy nagy visszalépés, vagy valaki enyhén lejárató kampányba kezdett már megint? :D

Ui: itt nem a cikk írójára gondolok, hanem arra a bizonyos cégre, akinek korábban is volt vitája az ASUS-szal :P

Alamos
Alamos
2010. jan. 10. 9:08
#17

Joachim21:

Nekem nem az 1.1x4 db a bajom, hanem a régi lapom tudja a 2.0-ást támogatni 2 db PCIe 16x-os tempóba, és képes 3x16 sávba 1.1-et támogatni. Ez meg az 1.1-es PCIe-t támogatja és csak 8x4 aprításban.

Ha számolgatok, a 3x16=48, míg a 4x8 nekem csak 32 sáv. Javíts ki, ha tévednék a Striker II-es sorozatot illetően ami szintén ROG lap, és nem egy mai csirke. Ráadásul a 2.0-nak mintha nem csak a száma lenne nagyobb, de a sávszéle és a fogyasztása is. Igaz, visszafelé kompatibilis a VGA, de szeretem én is visszavenni a sávszélt. Csak tudnám minek ennyire?

Ez olyan, mint egy BMW motor Trabi végsebességre korlátozva. xD

Ja, és olvass utána, hogy miért szidom ezt a dolgot: 1.1-es max. adatátviteli sávja 2,5 Gbit/sec - elméleti. A 2.0-nak 5 Gbit/sec. A 32 sávon 2.0-a, de akár az 1.1-re visszavéve 48 sávon, mennyivel kap nagyobb sávszélességet, mint a 32 sávon 1.1-es? Ha jól számoltam, akkor 1,5x-es különbség. Fogyasztásban pedig 3/4-e ugyanazon kártyák esetén, ha minden helyet kihasználsz. Fejlődés! Hurrá!!!:$

Arról nem beszélve, hogy pont ez a mostani Intelben a probléma, hogy 1366-os tüsi, vagy 1156-os tüsis lapot vegyek. :'(

Jelenleg inkább nem veszek egyiket se. Kifüstölik mindkettőt, és megvárom 2012-t, akkorra talán már az SSD-nek is lesz értelme. :P

Joachim21
Joachim21
2010. jan. 10. 1:53
#16

Nem! A ROG logó világít, annak a csatiját látod!

A hydra chip meg kikapott a sima crossfire, és SLI ellenében! Ezen felül rendkívül sok probléma is van vele!

Alamos kolléga keveri a szezont a fazonnal, ajánlom figyelmébe a cikk újraolvasását, a PCI-E-s részt kiváltképpen! (1.1 x4es csatlakozása van a déli hídnak, és a kiegészítő chipnek, ami a 4x8 sávot lehetővé teszi!)

1366osba hogy teszed bele az 1156os foglalatba illő processzort ("integrált videóvezérlőset")? Ez Alamos nagy dilemmája! Fikázzunk emberek! Olvasni nemtudok, érteni nem értek hozzá, de a szarozás az megy!

combrader
combrader
2010. jan. 10. 1:26
#15

Alamos kollégát tovább folytatva: a ROG logó alatt véletlenül nem egy aktív chipsethűtő van?? Mert a kábel valamint az a 2 pines csati erre enged következtetni, ami elég nagy visszalépés.

Alamos
Alamos
2010. jan. 10. 0:03
#14

Hol marad erről a Hydra chip? :D

Anélkül ez kutyafüle.

Ja, és miért nem a régebbi alaplapi csatikat kérik inkább a 2 db 4-es molex helyett? Féltik a tápgyártókat, hogy 1000 Watt alá süllyed a követelmény, mert egy ágon kell 40 Amper? :D

Na meg miért vett vissza a tempóból a PCIe 16x 2.0-ást most 4 db 1.1-esre és csak 8x-os tempóval.

Már 3 éves konstrukción, bár lehet tévedek és 4-5 éves is van az már, ami 3 PCIe 16x-os tempó 2.0-ába. Ugyanúgy Asus ROG lapka.

Ja, és még egy kérdés. Azt látjuk, hogy 6 magost támogat. Na és az integrált videokártyásat? Nehogy már ez vegye vissza a teljesítményét az előző felszólalók még a végén sírni, fognak hogy a Doom 3000 szaggat rajta 4 fermivel :D

Insignia én annak csak a fogyasztását mérném ki neked, és előre 10 évre fizettetném az akkori áron :P

Insignia
Insignia
2010. jan. 9. 23:21
#13

csodaszép :) és méreg drága :P

4 fermit szivesen látnák benne quad slibe :P

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2010. jan. 9. 22:00
#12

"Az új ASUS alaplap megjelenésével egy időben kerülhet forgalomba az Intel legfrissebb 32 nm-es processzora is, amely hat maggal, LGA-1366-os tokozással és Core i7 980X típusjelzéssel büszkélkedik."

Ebből a három jellemzőből szerintem csak 1-el - a 6 maggal - büszkélkedik, a többivel legfeljebb rendelkezik. :)

Amúgy elég faja az alaplap. Bár az EVGA 2 procisa jobban tetszik. De ha hozzámvágnák, tuti nem dobnám vissza. :)

knox88
knox88
2010. jan. 9. 21:53
#11

csuri93:

Biztos jóféle táp lehet.... egy kisebb chieftec tápon is 4 db van :)

csuri93
csuri93
2010. jan. 9. 21:18
#10

sry...:|

csuri93
csuri93
2010. jan. 9. 21:17
#9

én nem rég vettem 750W-os tápot de azon csak 2x4-es molex van O.o

csuri93
csuri93
2010. jan. 9. 21:14
#8

én nem rég vettem 750W-os tápot de azon csak 2x4-es molex van O.o

csuri93
csuri93
2010. jan. 9. 21:11
#7

Az árát meg se merem kérdezni...xD

/ 2
Vissza az oldal tetejére