Az Amazon a táblagépek piacán korábban elég erős piaci pozícióba tudott kerülni annak köszönhetően, hogy elképesztően olcsón szállította a termékeit, részben reklámokkal megtámogatva. Most pedig a Walmart is ebbe az irányba mozdul el egy teljesen új portfólióval.
Az Onn márkanév alatt lesznek elérhetők az új, nagyon agresszív árazás mellett kereskedelmi forgalomba kerülő eszközök. Összesen hat eszközről beszélhetünk, és annak ellenére, hogy nagyon széles a paletta, nettó 97 dollár a felhozatal legolcsóbb tagja, és a legdrágább sem kerül 288 dollárnál többe.
Persze a 288 dollárt már talán egy kicsit erős “filléresnek” titulálni, de messze a legdrágább a kollekcióban, és meglehetősen sokat nyújt. Egy hatalmas, 13 colos képernyőt használó eszközről beszélhetünk, ami 2400 x 1600 képpontos felbontást használ az IPS technológiás alap mellett. Az Onn 13 Pro frontján helyet kapott még egy 8 megapixeles kamera, és van egy 13 MPixeles szenzorral szerelt megoldás is a hátlapon.
Ezt a masinát egy nyolcmagos, 2,6 GHz-es órajelen üzemelő, MediaTek rendszerchip szolgálja ki. Nem egy csúcslapka található benne, de azért került mellé 8 GB-nyi RAM, ami pedig a tárhelyet illeti, 256 GB-os kapacitással kecsegtet. A masina IP54 tanúsítványt kapott, és a dobozában található hozzá tok, valamint érintőceruza is. Az Onn 13 Pro támogatja a kiterjesztett megjelenítési módot, és az Android 16 fut rajta.
Azt egyébként az összes termékről elmondhatjuk, hogy az Android 16-ot kapták meg, tehát a frissességre nem lehet panasz, és a rendszer több olyan extrát is felvonultat majd, ami a nagy képernyő jó kihasználását segíti.
A kínálat még mindig jobb tagjainak sorába illeszkedik be az Onn 11 Core táblagép, ezért 167 dollárt kell majd kifizetni. Cserébe egy 11 hüvelykes, IPS technológiás kijelzőt nyújt a szerkezet 1840 x 1280 képpontos felbontással és érintőtoll támogatással. A MediaTek MT8781 (Helio G90) rendszerchip dolgozik a motortérben 6 GB-nyi RAM és 128 GB bővíthető tárhely mellett. Ez a tablet egy 2 megapixeles előlapi kamerát kapott, ami pedig a hátsó képalkotóját illeti, az 5 MPixeles szenzorra épül. Egy töltéssel, normál használatban kb. 15 órán keresztül bírja majd az Onn 11 Core.
A felhozatal szerényebb konstrukciói már csak 8,1 és 7 hüvelykes megjelenítőket használnak. Az Onn 8.1 Core felbontása 1524 x 1000 képpontos, IPS technológiás a kijelzője, és mellette a kereten egy 2 MPixeles kamera bukkant fel. A hátlapon található kamera már ezúttal is 5 megapixeles, és Full HD videózásra alkalmas. Az Onn 8.1 Core a Snapdragon 685 rendszerchipet fogja munkára, és még mindig 6 GB memóriát nyújt, de már csak 64 GB a bővíthető tárkapacitása.
Az Onn 7 Core pedig már csak egy 1024 x 600 pixeles felbontást használó képernyőt foglal keretbe a 7 colos méretben, szóval meglehetősen pixeles látványt fog nyújtani. Az Android 16 legalább itt is biztosított, de az operációs rendszer mozgatására már csak egy MediaTek Helio G80 lapka szolgál 4 GB memóriával és ismételten 64 GB tárkapacitással karöltve – ez utóbbi bővíthető. Kamerákban ez a szerkezet már egyáltalán nem erős, előre és hátra is csak egy 2 MPixeles képalkotó került. Az Onn 8.1 Core 138 dollárért cserébe vihető majd haza, az Onn 7 Core pedig 97 dollárt kóstál.
A fenti négy készüléken túl a Walmart bevet még két eszközt kifejezetten a gyerekek számára. Az Onn 11 Kids és az Onn 8 Kids a fent már említett 8 és 11 colos alapra épül, csak szerényebb kivitelben. A 11 colos táblagép a Helio G88 lapkát kapta meg mindössze 4 GB memóriával és 64 GB bővíthető tárhellyel, a 8 hüvelykes készülék pedig egy még gyengébb MediaTek lapkát fog munkára ugyancsak 4 GB RAM és 64 GB háttértár mellett.
Ezeket a táblagépeket a tervezők vaskos szilikon tokkal ruházták fel, hogy bírják majd a gyűrődést a fiatalok kezei között. Kihajtható támasztó is van a tokon, így mesék fogyasztása esetén könnyen felállíthatók. A 11 colos modell támogatja a tollas használatot, azon nagy pontosság mellett rajzolgathatnak majd a gyerekek. Az Onn 11 Kids 136 dollárért kelleti majd a bájait, az Onn 8 Kids pedig 118 dollárt fog kóstálni.