Kanadában kezdett üzemelniaz első olyan lakossági célú széntüzelésű erőmű-generátor, amely a rajta végzett átalakításoknak köszönhetően már képes felfogni saját széndioxid-kibocsátását, majd a gázt összenyomva a talaj mélyére juttatni azt. Ez az első alkalom, hogy a széndioxid-leválasztás és -tárolás, röviden CCStechnológiáját ilyen nagy méretekben próbálják alkalmazni.
Jelenleg egyelőre csak két másik hasonló méretű CCS-rendszer építése van folyamatban, mindkettő az Egyesült Államokban. A technológia iránti visszafogott lelkesedés ok egyszerű: a módszer drága (a kanadai erőműben egyetlen generátor átalakítása egymilliárd dollárba került), ráadásul rontja az erőmű hatásfokát. A SaskPoweráltal kifejlesztett rendszer 20 százalékkal csökkenti az elektromos energia mennyiségét, ami a 160 megawattos generátor esetében azt jelenti, hogy kifejezetten gazdaságtalan a használata, hiszen az áram eladási ára nem (vagy alig) fedezi a CCS üzemeltetésének költségeit.
A cég ezen a problémán úgy próbál átlendülni, hogy a leválasztott szén-dioxid nagy részét egy olajcégnek adják el, amelynek mérnökei új kútjaik hozamának növelésére használják a gázt. A szakértők szerint idővel a CCS sokkal olcsóbbá válhat, és ha beindul a technológia tömegesebb alkalmazása, a jelenlegi ár harmadából megoldható lehet egy-egy generátor átalakítása. A cég munkatársainak elmondása szerint már a következő CCS-rendszer felszerelése is 200 millió dollárral olcsóbb lesz, mint az elsőé volt. A következő időszakban valószínűleg ugyanezen kanadai erőmű másik két idősödő generátorát szerelik fel az új rendszerrel.
A technológia széles körben való elterjesztéséhez ettől függetlenül bizonyosan komoly áldozatokra lesz szükség, és erősen kérdéses, hogy más cégek hajlandóak lesznek-e ezek meghozására, ha nincsenek törvényileg rákényszerítve erre. A problémát tovább nehezíti, hogy egyelőre nem tudni, hogy a tárolási módszer mennyire lesz működőképes hosszú távon. A SaskPower jelenleg egy, az erőmű közelében levő föld alatti sósvizes tóban tárolja azt a szén-dioxidot, amit nem adnak el, és kiterjedt szenzorhálózattal figyelik a víztározó fölötti talajrészeket.
A technológia lényege, hogy a szén elégetésekor keletkező füstgázt egy 52 méter magas, amint tartalmazó folyadékoszlopon bugyborékoltatják át. Az aminok az áthaladó gáz szén-dioxidjának 90 százalékát megkötik. Az oldatot ezt követően felhevítik, és leválasztják belőle a széndioxidot, a megtisztított folyadékot pedig visszavezetik a toronyba. A szén-dioxidot nagy nyomáson szuperkritikus folyadékká nyomják össze, majd vagy az olajlelőhelyre juttatják, vagy a 3,4 kilométer mélyen fekvő sósvizes tározóba pumpálják.
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének irányelvei szerint 2050-ig a világ mind a hétezer létező szénerőművét fel kell szerelni valamilyen hasonló rendszerrel annak érdekében, hogy az éghajlatváltozás üteme valamennyire lassuljon. Mivel 2040 körül a számítások szerint a világ energiaigényének negyede még mindig széntüzelésű erőművekből fog kielégítődni, a SaskPower jelenlegi tevékenysége kulcsfontosságú lehet a széndioxid-leválasztás tényleges megvalósításában.
