Egy nemrégiben elvégzett kísérlet tanúsága szerint a DNS mindenféle védőcsomagolás nélkül is képes működőképes maradni egy rövid űrben tett utazás után. Zürichi Egyetem kutatói egy TEXUS−49 rakéta külsejét vonták be DNS-molekulákkal, majd az űrjárművet 13 percre alacsony Föld körüli pályára küldték. Cora Thiel, a kutatás vezetőjének elmondása szerint őket is meglepte, hogy a molekulák közül milyen sok vészelte át sérülés nélkül a kalandot.

A szakértő szerint az eredmények jelentős hatással lehetnek az űreszközök jövőbeli sterilizációs gyakorlatára is, hiszen úgy tűnik, hogy a légkörből való kilépés vagy az oda történő belépés viszontagságai nem elegendőek ahhoz, hogy az örökítőanyagot elpusztítsák, így a vártnál is nagyobb lehet a landolóhelyek földi élettel való kontaminálásának esélye.

Thiel csapatának elsődleges célja nem a DNS űrben való túlélésének tesztelése volt, hanem az örökítőanyag működőképességét kívánták vizsgálni a gravitációs változások függvényében egy, a rakéta belsejében elhelyezett kísérlettel. Az előkészületek során jött az ötlet, hogy az űrjármű külsejére is felvigyenek valamennyit a molekulából annak megfigyelése érdekében, hogy mennyire bizonyul ellenállónak az űrutazás során megtapasztalt szélsőséges körülményekkel szemben a DNS.

Galéria megnyitása

A visszatérő rakéta vizsgálata után kiderült, hogy a külső részekre felvitt molekulák harmada megőrizte működőképességét. A kísérlet során nem kromoszomális DNS-t, hanem úgynevezett plazmidokat használtak a szakértők. Ezek olyan gyűrű alakú, kettős szálú DNS-molekulák, amelyek baktériumok, más mikrobák és egyes növényfajok sejtjeinek citoplazmájában léteznek. A plazmidok ugyanúgy géneket hordoznak, mint a sejtmagi DNS, azonban ettől függetlenül replikálódnak, és önállóan át is adódhatnak egyik sejtből a másikba.

Mivel a plazmidok jóval kisebbek, mint kromoszomális DNS, valamint ez utóbbival ellentétben nem tartalmaznak fehérjéket, valószínűsíthetően ellenállóbbak a szélsőséges körülményekkel szemben, mint az örökítőanyag sejtmagi változata, mondják a kutatók, akik rövidesen a kromoszomális DNS-t is tesztelni szeretnék egy hasonló kísérlet során.

A rövid űrbéli kaland alatt a rakéta belseje 130, külseje pedig 1000 °C-ra melegedett fel, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy azok a helyek, ahová a külső DNS-minták kerültek, mennyire váltak forróvá. Ennek ellenére is lenyűgöző azonban, hogy a molekulák közül ilyen sok épségben maradt. A kísérletben használt plazmidok két gént, egy antibiotikum-rezisztenciát és egy fluoreszcenciát biztosító fehérjekódoló szakaszt tartalmaztak. A visszatérő molekulák működőképességét úgy ellenőrizték, hogy a plazmidokat baktériumok, illetve egerek sejtjeinek belsejébe juttatták be, ahol ezek 35 százaléka sikerrel működésbe lépett.

Az élet robusztus, akár az űrben is fennmaradni képes voltát az elmúlt évek során több más kísérlet is igazolta. Több tucat olyan baktérium és egy mikroorganizmus létezik, amely akár a puszta űrben lebegve is képes megőrizni életképességét. A leghíresebb és legmeglepőbb eredményt hozó ezzel kapcsolatos kísérletre 2007-ben került sor, amikor az Európai Űrügynökség kutatói két medveállatka-faj képviselőit lőtték ki a világűrbe. A rovarok közeli rokonai 10 napig keringtek 270 kilométeres magasságban mindenféle védelem nélkül, vagyis az utazás alatt mínusz 270 °C-on és teljes oxigénhiányban léteztek, emellett pedig erős ultraibolya- és kozmikus sugárzásnak voltak kitéve. Ennek ellenére a Földre visszatérve 68 százalékukat sikerült feléleszteni, és szaporodásra bírni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

9 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
spdrfx
spdrfx
2014. nov. 29. 16:41
#5

Az élni és a túlélni fogalmak közt azért van külömbség, 3 Kelvinen a mai tudásunk szerint nem képes táplálkozni ill. szaporodni semmi.

A legjobb definíció az életre, javítson ki valaki ha tud jobbat: bonyolult evulatív önszaporító struktúrák nyílt termodinamikai rendszerekben.

Az űrben nem így viselkednek az odaküldott bacik, jó kérdés hogy akkor ezek élnek vagy nem élnek.. Lehet, hogy csak a definíció hibás.

Renhoek
Renhoek
2014. nov. 29. 16:48

Igen, ez csak ilyen nyelvtani definíció kb.

A lényeg az, hogy képes túlélni, csak felfüggeszti az életfunkciókat. Jó példa erre az a feltételezés, hogy megeshetett, hogy akár közel teljesen kipusztult az élet a Földön korábban, de a becsapódások során keletkezett törmelék visszahullott a talajra az űrből, és újra benépesítette a bolygót a rajta túlélő élet. Már pedig ezzel is bizonyított, hogy képes túlélni ezt a hőmérsékletet is.

A kriogenika pl ezzel foglalkozik, csak nagyobb rendszerekkel. Nem csak bacikkal, hanem rovarokkal, halakkal, emlősökkel...

Ha képesek leszünk nagyobb rendszereket lehűteni 0 Kelvin körülre, akár az embert, úgy, hogy nem teszik tönkre a szöveteket a jégkristályok (fagyálló vegyületek meg nem mérgezik meg) ... akkor működhet a "hibernáció". Ez pedig nagyon nagy előrelépés lenne az űrutazásban, de a gyógyászatban is.

DonJoe
DonJoe
2014. nov. 29. 10:04
#4

szvsz itt nem arrol van szó, hogy kárt okoz az hogy oda viszünk pár dns-t, hanem arrol, hogy elindul a kis szondánk, és jól felfedezi, hogy van élet a földön kívül

mzso
mzso
2014. nov. 29. 1:03
#3

"így a vártnál is nagyobb lehet a landolóhelyek földi élettel való kontaminálásának esélye."

Eszem megáll az ilyen hülye állításoktól. Mert ugye egy értéktelen kőhalomban nagy kárt okoz egy kis DNS.

A jó magyaros "kontaminálás" meg csak ront a dolgon.

csabi02
csabi02
2014. nov. 28. 22:25
#2

A medve-disznó-ember már létezik és épp a holdon van. :)

MrJerk
MrJerk
2014. nov. 28. 20:05
#1

Szóval most már van élet a Marson és a Holdon is...

palacsa
palacsa
2014. nov. 30. 21:56

igen. más túlélni és más táplálkozva és gyarapodva élni ;)

de szétszórhatnánk medveállatkákat az űrben és a bolygókon hátha valahol majd élhető környezetre lelnek, netán befogadják őket :D

Vissza az oldal tetejére