Egy nemrégiben elvégzett kísérlet tanúsága szerint a DNS mindenféle védőcsomagolás nélkül is képes működőképes maradni egy rövid űrben tett utazás után. Zürichi Egyetem kutatói egy TEXUS−49 rakéta külsejét vonták be DNS-molekulákkal, majd az űrjárművet 13 percre alacsony Föld körüli pályára küldték. Cora Thiel, a kutatás vezetőjének elmondása szerint őket is meglepte, hogy a molekulák közül milyen sok vészelte át sérülés nélkül a kalandot.
A szakértő szerint az eredmények jelentős hatással lehetnek az űreszközök jövőbeli sterilizációs gyakorlatára is, hiszen úgy tűnik, hogy a légkörből való kilépés vagy az oda történő belépés viszontagságai nem elegendőek ahhoz, hogy az örökítőanyagot elpusztítsák, így a vártnál is nagyobb lehet a landolóhelyek földi élettel való kontaminálásának esélye.
Thiel csapatának elsődleges célja nem a DNS űrben való túlélésének tesztelése volt, hanem az örökítőanyag működőképességét kívánták vizsgálni a gravitációs változások függvényében egy, a rakéta belsejében elhelyezett kísérlettel. Az előkészületek során jött az ötlet, hogy az űrjármű külsejére is felvigyenek valamennyit a molekulából annak megfigyelése érdekében, hogy mennyire bizonyul ellenállónak az űrutazás során megtapasztalt szélsőséges körülményekkel szemben a DNS.
A visszatérő rakéta vizsgálata után kiderült, hogy a külső részekre felvitt molekulák harmada megőrizte működőképességét. A kísérlet során nem kromoszomális DNS-t, hanem úgynevezett plazmidokat használtak a szakértők. Ezek olyan gyűrű alakú, kettős szálú DNS-molekulák, amelyek baktériumok, más mikrobák és egyes növényfajok sejtjeinek citoplazmájában léteznek. A plazmidok ugyanúgy géneket hordoznak, mint a sejtmagi DNS, azonban ettől függetlenül replikálódnak, és önállóan át is adódhatnak egyik sejtből a másikba.
Mivel a plazmidok jóval kisebbek, mint kromoszomális DNS, valamint ez utóbbival ellentétben nem tartalmaznak fehérjéket, valószínűsíthetően ellenállóbbak a szélsőséges körülményekkel szemben, mint az örökítőanyag sejtmagi változata, mondják a kutatók, akik rövidesen a kromoszomális DNS-t is tesztelni szeretnék egy hasonló kísérlet során.
A rövid űrbéli kaland alatt a rakéta belseje 130, külseje pedig 1000 °C-ra melegedett fel, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy azok a helyek, ahová a külső DNS-minták kerültek, mennyire váltak forróvá. Ennek ellenére is lenyűgöző azonban, hogy a molekulák közül ilyen sok épségben maradt. A kísérletben használt plazmidok két gént, egy antibiotikum-rezisztenciát és egy fluoreszcenciát biztosító fehérjekódoló szakaszt tartalmaztak. A visszatérő molekulák működőképességét úgy ellenőrizték, hogy a plazmidokat baktériumok, illetve egerek sejtjeinek belsejébe juttatták be, ahol ezek 35 százaléka sikerrel működésbe lépett.
Az élet robusztus, akár az űrben is fennmaradni képes voltát az elmúlt évek során több más kísérlet is igazolta. Több tucat olyan baktérium és egy mikroorganizmus létezik, amely akár a puszta űrben lebegve is képes megőrizni életképességét. A leghíresebb és legmeglepőbb eredményt hozó ezzel kapcsolatos kísérletre 2007-ben került sor, amikor az Európai Űrügynökség kutatói két medveállatka-faj képviselőit lőtték ki a világűrbe. A rovarok közeli rokonai 10 napig keringtek 270 kilométeres magasságban mindenféle védelem nélkül, vagyis az utazás alatt mínusz 270 °C-on és teljes oxigénhiányban léteztek, emellett pedig erős ultraibolya- és kozmikus sugárzásnak voltak kitéve. Ennek ellenére a Földre visszatérve 68 százalékukat sikerült feléleszteni, és szaporodásra bírni.
