Shop menü

A GALAX MEGMUTATTA, MILYEN KIVITELBEN ÉRKEZHET GEFORCE RTX 6090 SZINTŰ, HOF SOROZATÚ CSÚCSKÁRTYÁJUK

Az RGB LED alapú világítás mellé Swarovski kristályokból készített díszítőelemek is társulnak, plusz új fejlesztésű ventilátorokat is kapott a termék.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
A Galax megmutatta, milyen kivitelben érkezhet GeForce RTX 6090 szintű, HoF sorozatú csúcskártyájuk

A Galax körüli változások elég nagy port kavartak az elmúlt hetek folyamán: egy félreértés miatt a brazil részleg felől az az információ kezdett terjedni, hogy a vállalat hátat fordít a piacnak, de később kiderült, erről szó sincs, csak optimalizálják a céges működést, amelynek keretén belül szorosabbra fűzik az együttműködést az anyavállalattal.

A Palit biztosította a partnereket és a gamereket arról, hogy a módosítás nem gyakorol semmilyen negatív hatást sem a KFA2, sem pedig a Galax működésére, sőt, éppen ellenkezőleg: mindkét részleg sokat profitál majd belőle. Azt is megerősítették, hogy a Galax ikonikus HoF családja is folytathatja pályafutását, aminek a gamerek és az extrém tuningosok egyaránt örültek, a Computex 2026 alkalmával pedig végre azt is megmutatták, milyen különleges koncepcióval készülnek a következő generációs csúcskártyák rajtjára.

A bemutatott videokártya egy GeForce RTX Hall of Fame koncepció, ami elviekben akár a következő generációs GeForce RTX 60-as csúcskártya, a GeForce RTX 6090 fedélzetén is jelen lehet – ezzel kapcsolatban hivatalosan csak annyit mondtak: „következő generációs koncepció dizájnról van szó”. A standon lévő információs tábla alapján az új videokártya egy masszív, négy ventilátorból álló hűtőrendszert alkalmaz majd, vagyis a kellő légáramlás biztosított lesz még akkor is, ha közben a TDP keret tovább növekszik. Erről a vállalat szabadalmaztatott dizájnnal készülő WINGS 4.0-s ventilátorai éppúgy gondoskodnak majd, mint a kompozit hőcsövek, amelyek a GPU által termelt hőt a párakamrás/gőzkamrás talpazattól az alumínium lamellákból álló hűtőtömbhöz vezetik.

Az új gamer videokártya csúcskategóriás mivoltára utal, hogy nem egy, hanem rögtön kettő darab +12V 2x6 tápcsatlakozó is jelen lesz rajta, amelyek elméletben maximum 1200 W-os teljesítményt kínálhatnak, de hogy ebből pontosan mennyit használhat a termék, az majd csak később derül ki. Az viszont már nem titok, hogy a prémiumérzetet Swarovski kristályokkal próbálják fokozni: ezekből a videokártya mind a négy sarkára került egy-egy, amelyek nemcsak a vizuális élményt fokozzák majd, de valószínűleg az ár növekedéséhez is hozzájárulnak. A Hall of Fame stílusú kerettel rendelkező videokártya kapott RGB LED világítást is, ami alighanem aRGB LED fényforrásokat használ majd.

Maga a nyomtatott áramköri lap teljesen egyedi felépítéssel érkezik és egyedi komponenseket tartalmaz. A két darab 12V-2x6 tápcsatlakozóhoz rejtett csatorna is társul, amelynek köszönhetően elegánsabban lehet elvezetni a tápkábeleket, ez pedig nemcsak az esztétikumra hat pozitívan, hanem a rendszer szellőzésére is. A vállalat ennél a modellnél sem használ olyan speciális tápcsatlakozót, mint amilyen például az ASUS GC-HPWR névre keresztelt megoldása, továbbra is tápkábelekre támaszkodik a dizájn.

A csúcskategóriás videokártya két BIOS chippel érkezik – utóbbiak közül az egyik P-Mode, míg a másik S-Mode funkcionalitást kínál, vagyis előbbi a teljesítményre, utóbbi pedig az alacsonyabb zajszintre koncentrál. A kínálat része lesz a levehető HoF Panel IV is, ami a rendszer üzemi paramétereinek valós idejű megfigyelésére éppúgy lehetőséget ad, mint képek és videók megjelenítésére, illetve sok egyéb másra is. A sort az újratervezett Hyper Boost gomb zárja.

Az új videokártya egyelőre csak koncepció formájában létezik, nem a konkrét következő generációs Nvidia videokártya lapul a köntös alatt, ennek megfelelően sem a GPU-val, sem az órajelekkel, sem a memóriakapacitással, sem a TDP kerettel kapcsolatban nincs információ, valamint egyelőre az sem derült ki, pontosan mikor kerülhet forgalomba az újdonság. A Galax jellemzően egy HoF modellt készít generációnként, de GeForce RTX 4090-es és a GeForce RTX 5090-es széria köré egyet sem épített, és GeForce RTX 50-es sorozatú megoldásban már a jelek szerint nem is gondolkodnak. Ha az Nvidia nem változtat a nevezéktanon, akkor a következő a sorban a GeForce RTX 6090 lehet, amiből a fenti koncepció modell alapján már készülhet HoF verzió.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére