A DJI ÉS A BYD KIFEJLESZTETT EGY AUTÓKRA SZERELHETŐ DRÓN FELSZÁLLÓT

Menet közben képes a drón kidokkolni, videókat készíteni az autóról, a környezetről, és le is tud szállni úgy, hogy nem kell megállni.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2025. márc. 10. 13:28
A DJI és a BYD kifejlesztett egy autókra szerelhető drón felszállót

A BYD és a DJI egy ideje már kollaborációban dolgozik, írtunk is már korábban a két vállalat közös fejlesztéséről, mikor a Yangwang U8 luxusautót szerelték fel egy dedikált DJI drónnal. Most ezt gondolták tovább, és megalkottak egy olyan eszközt, amit utólag lehet telepíteni az autók tetejére.

Lingyuan névre hallgat a BYD és a DJI tetőre szerelhető drón felszállója, dokkolója. Ezt a terméket hamarosan meg lehet majd vásárolni minden BYD modellhez a gyártótól. Így, ami korábban még a Yangwang U8 egyedi és speciális extrája volt, az széles közönség számára elérhetővé válik. Legalábbis amennyiben az érdeklődő kellően tehetős.

Kínában debütált a Lingyuan drón dokkoló egység, és 16 ezer jüanba kerül. Ez a jelenlegi árfolyamok mellett 815 ezer forintos összegnek felel meg.

Abból a szempontból ez annyira talán nem is meredek összeg, hogy a jelenlegi ismereteink szerint magában foglalja a drónt is. Arról külön  nem számoltak be a felek, hogy milyen drón van a csomagban, de minden felvételen a DJI Air 3S modell szerepel. Minden bizonnyal ez képezi részét a csomagnak. A felszállóállomás áramvonalasra lett tervez, hogy a villanyautók fogyasztását csak elhanyagolható mértékben befolyásolhassa.

Galéria megnyitása

A szerkezet teljesen automatizált módon működik, gombnyomásra lehet szükség esetén nyitni, zárni. Nem kell megállni ahhoz, hogy a drónt fel tudja engedni a felhasználó, elegendő ehhez a megfelelő sebességre csökkenteni a haladási tempót. A fejlesztők megoldották, hogy 25 km/h-s sebességnél  képes legyen a drón a felszállásra és a landolásra is, ha végzett a dolgával.

Galéria megnyitása

Egy sor különböző szenzorral lett felszerelve a Lingyuan, hogy képes legyen meghatározni a sebességet és a felszálláshoz, leszálláshoz szükséges információkat. Ezáltal tudja azt, hogy milyen légáramlatok uralkodnak az autó körül, mire kell a drónnak felkészülnie, mikor érkezik. Ez a folyamat külső beavatkozás nélkül történik, hogy kizárják az emberek hibáját. Mikor a drokkolóban van a DJI drónja, akkor automatikusan elindul a töltése.

Galéria megnyitása

Roger Luo, a DJI regnáló elnöke elmondta, hogy a vállalat nem azért fejleszti a technológiákat, hogy játékokat csináljanak egy szűk réteg számára. „Ennek is egy olyan eszköznek kell lennie, ami bizonyos szempontból eszköz a világban felmerülő problémák megoldására” – jelentette ki a szakember. Miközben arról beszélt, hogy a közlekedési ökoszisztéma újragondolása, innovatív kiterjesztése a BYD autókhoz kínált Lingyuan.

Galéria megnyitása

Az elképzelés szerint a drónnal előre lehet menni, megnézni az útviszonyokat olyan területeken, ahol például árvíz, vagy egyéb útakadály alakulhatott ki, így például sziklaomlás lehet. Miközben persze nagy segítséget jelenthet ez a tartalomgyártóknak is a munkájuk során. Akik az utazásaikról forgatnak vlogot, az eddiginél hatékonyabban dolgozhatnak majd a tetőről menet közben is felengedhető drónnal.

Galéria megnyitása

Az autó 2 kilométeres körzetében bármerre el lehet repülni a drónnal utazás közben. Persze ilyenkor valamelyik utasnak kell kezébe vennie a DJI termékének irányítását, alapesetben többféle követő módból lehet válogatni annak megfelelően, hogy milyen felvételeket szeretne az ember. A drón a beszámoló szerint 54 km/h-s sebességig képes követést megoldani, tehát amikor olyan videókat vesz fel az ember, melyekben a drón a drokkolóval szerelt autót követi, akkor ennek megfelelően kell a haladás sebességét megválasztani.

Galéria megnyitása

Kíváncsiak leszünk arra, hogy a DJI és a BYD különleges terméke Kínán kívül is megvásárolható lesz-e hivatalosa. Egyelőre ez nem szerepel a tervek között, ami minden bizonnyal annak is betudható, hogy a szabályozókon nem lenne egyszerű áttolni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
allanon
allanon
2025. márc. 12. 6:21
#5

Kedves Cikkíró!

Már egy ideje megfigyelhető, hogy a cikkekben hemzsegnek a helyesírási hibák, az elírások, amelyek sokszor élvezhetetlenné teszik az olvasást.

Értem én, hogy a sebesség fontos egy ilyen szakmában, de tényleg nincs senki, aki publikálás előtt legalább egyszer átolvassa az egész cikket?

thestock
thestock
2025. márc. 12. 5:36
#4

Persze, menet közben drónozni, meg majd a dugóban ülve reptetem, miközben a drónozóknak szabályozva van a használat. Biztos olyan jó ötlet, hogy az úttesten van a mozgó leszállópálya? Ha az anyósülésről drónozó kárt okoz vele a forgalomban, akkor ki lesz a felelős?

Kajafun
Kajafun
2025. márc. 11. 19:42
#3

Fogom a kis neót vagy melyiket ami kézből is felszáll és csak kitartom a kocsiból és megy. :D DJI meg a BYD is beszivtak?

Christoferus
Christoferus
2025. márc. 11. 7:52
#2

Pont múltkor mondtam egy barátomnak miközben parkolóhelyet vadásztunk, hogy milyen jó lenne olyan mint a szárnyas fejvadás 2049-ben, hogy utasítanám a drónt, járja körbe a környéket üres helyért. :)

BiroAndras
BiroAndras
2025. márc. 11. 10:35

@Christoferus
És annál is jobb, ha az autó megy el parkolóhelyet keresni, miután te kiszálltál. Vagy le se parkol, hanem megy a következő utasért.

vacak
vacak
2025. márc. 10. 20:14
#1

Hát ez már egy kissé avas hír :P kb. féléves...

Vissza az oldal tetejére