1. oldal

A Telltale fantasztikus módon ért ahhoz, hogy licenceljen egy nagyszerű sorozatot, majd összevegyítse azt a saját stílusával, és egy olyan 5-6 részes spin-off szériát üssön össze belőle, hogy az nem, hogy nem válik az alapul szolgáló mű szégyenére, de sok szempontból hozza annak színvonalát és egy új kaput nyit a világára. Az én személyes kedvenceim a The Wolf Among Us és a The Walking Dead első és második szezonja. Persze nem volt rossz a Back to the Future és a Jurassic Park játékuk sem, de az előbb említetteknél már érezhetően jobban kiforrott a stílusuk, elkezdtek cel-shaded grafikát használni és a QTE elemek helyét is jobban eltalálták a játékmenetben.

Tulajdonképpen a Walking Dead első szezonjára megvolt az a látszólag a végtelenségig újrahasznosítható váz, amire már „csak” a történeteket kell kitalálni. Innentől gyakorlatilag az összes Telltale játék tesztje átmehetne filmkritikába. A játékmenet és annak sajátosságai, valamint a grafika lényegében mindenhol ugyanaz (ennek árnyoldalairól később), ami változik, az a történet. A Borderlands sorozat különlegességét az adja, hogy most egy olyan címbe nyúltak bele, ami nem egy sötét hangulatú dráma vagy krimi, hanem egy humorral teli sci-fi.

A Telltale játékaira jellemző, hogy sohasem az alapul szolgáló mű fősodrába nyúlnak bele, hanem egy mellékszálat indítanak, melyben időről időre feltűnnek ismerős karakterek. A Tales from the Borderlands a második epizód után helyezkedik el az idővonalon, és egy rövid Helios űrbázisos résztől eltekintve Pandorán játszódik. Két főszereplője van, Rhys és Fiona. Rhys a Hyperionnak dolgozik, barátjával és közvetlen munkatársával, Vaughnnal. Közös céljuk, hogy minél feljebb jussanak a céges szamárlétrán, ám főnökük és riválisuk, Hugo Vasquez keresztülhúzza számításaikat. Rhys ezért kiagyal egy tervet, hogy tönkretegyék a pasit, ami által újra a nyeregbe kerülhetnek a társával. Így találkoznak Pandorán második főszereplőnkkel, Fionával, és testvérével, Sashával, akik mindketten agyafúrt szélhámosok.

Az első rész rendezése hibátlan. Két szemszögből tárja elénk a sztorit, miközben még az időben is ugrál, de úgy, hogy nem zavar össze és végig fenntartja az érdeklődést. A sztori, a humor és a karakterek azonnal beszippantanak a pörgős shooter szériából megismert világba, így garantált, hogy az epizód végigjátszása alatt még a vécére sem fogtok kimenni, úgy odatapadtok a képernyő elé. Pandora egészen más arcát mutatja meg ebben a játékban, hiszen nem egy szupermenő gyilkológépet, egy Vault Huntert alakítotok, hanem egy „irodistát” és egy közönséges szélhámost. Mindketten ahhoz vannak szokva, hogy szavakkal és trükkökkel operálnak, nem pedig fegyverekkel. Magyarán szólva, ha szembe kerülnek egy banditával, akkor nem azon kezdenek el filózni, hogy jobb vagy balkézzel, csukott vagy nyitott szemmel, guggolva vagy felállva, pisztollyal, SMG-vel vagy karddal nyírják-e ki, hanem, hogy miként fognak élve kikászálódni a helyzetből.

Ennek köszönhetően egyáltalán nem érezzük úgy, hogy a Borderlands univerzumban a kismillió fegyver nélkül már nem élet az élet. Viszont amikor feltűnik a játékban Zer0 (az epizód címét olvasva rögtön egyértelművé vált, hogy fel fog), az kis túlzással katartikus élmény. Az a hang (kár, hogy most nem nyomatja a haikukat), a badass mozgás… nem is sorolom tovább, jobb, ha Ti is átérzitek a pillanatot. Egyszerűen parádés és azonnal meghozza a kedvet, hogy megcsináljatok pár küldetést a Borderlands 2-ben Zer0-val, csak a feeling kedvéért.

2. oldal

A cikk elején említettem, hogy minden TellTale játék ugyanolyan játékmenet szempontjából. Ehhez hozzá kell azért tenni, hogy egy-egy új játékelemmel azért néha megbolondítják a sablont, ami ha nem is változtat sokat az összképen, a hangulathoz dob egy kicsit. A Tales from the Borderlands esetében hoztak be egy kis lövöldözést és körülnézhetünk Rhys echo szemével, ami segít a környezet elemzésében… na jó, igazából arra jó, hogy vicces leírásokat olvassunk egyes tárgyakról és karakterekről.

Ami a probléma, hogy a Telltale játékmotorja, interfésze és kissé darabos animációi mostanra már megöregedtek. Mondhatnánk, hogy ez az ő saját stílusuk, és hogy nem ez a lényeg, hanem a sztori, de ideje lenne venniük a fáradtságot, és a következő játékukra csinálni egy új motort. Egy olyat, aminél nincsenek fura be-beállások, simább a mozgás és a környezettel való interakció, és nem utolsó sorban szebb a grafika. A cel-shaded stílusnak hála nem öregszik olyan gyorsan a játékaik kinézete, mint egyébként tenné, de én most már nagyon bízom benne, hogy a jelenleg futó Borderlands és Game of Thrones sorozatok után megtörténik a váltás. Amennyi pénzt elkérnek értük (Steamen 23 euró az 5 rész együtt), igazán megengedhetnék maguknak, hogy fejlesszenek is egy kicsit.

Összességében tehát nem kellett csalódnunk, mert a sztori, a rendezés, a karakterek, minden nagyon hangulatos lett, a zenéről és a zseniális szinkronszínészekről nem is beszélve (Troy Baker, Laura Bailey, Nolan North). Biztos vagyok benne, hogy ez a sorozat sem fog elmaradni a kedvenc Telltale játékaimtól, de a fentebb részletezett fenntartásaimból nem engedek, ha a következő szériájuknál nem villantanak valami újat, azt már masszív pontlevonással fogom honorálni. Mivel még csak egy rész jött ki, a Zer0 Sum, végleges pontszámot nem kap a játék, de egyelőre 7,5 pont körül adnék neki. A sorozat befejeztével majd visszatérünk a dologra…

Platformok: Windows PC, OSX, PS3, PS4, Xbox 360, Xbox One, Android, iOS