Kereken száz esztendővel ezelőtt, az elveszített világháború, a forradalmak, a megszállás, a terror és a trianoni békekötés traumái után a Horthy-rendszer lázasan igyekezett meghatározni önmagát.

A kísérletet nem csupán a nacionalista-irredenta retorika és az antiszemitizmus fellángolása jellemezte, de keresztény belső feszültségek is felszínre törtek, elsősorban a két nagy protestáns, illetve a római katolikus egyház között.

1921-ben Pécs, Baja és a köztük lévő területek visszakerültek az anyaországhoz, Nyugat-Magyarországon pedig felkelés robbant ki az Ausztriához csatolandó területek visszaszerzésére. Az eseményeket az év végi soproni népszavazás zárta le, amellyel - kisebb eltérésektől eltekintve - kialakultak Magyarország mai államhatárai.

Még mindig ugyanebben az évben az utolsó magyar király, IV. Károly kétszer is megpróbált visszatérni a trónra, komoly kihívások elé állítva a kormányzót és a hozzá hű politikai elitet. A királykérdés körüli vita és belharc végül egyértelműen a korszak legélesebb belpolitikai konfliktusává változott.

Veszprémy László Bernát kötete olyan sorsfordító időszakként mutatja be az 1921-es esztendőt, amelynek jelentőségéhez a Horthy-korban talán csak az 1944-es év fogható. Ám míg ez utóbbiról számtalan kisebb-nagyobb monográfia született már, 1921-nek eddig jóval kevesebb figyelmet szenteltek a kutatók, noha eseményei az egész rendszer későbbi sorsát meghatározták.

A könyv társadalomtörténeti, politikatörténeti és emlékezettörténeti szempontok figyelembevételével alapos és érdekfeszítő összefoglalóját adja a korai Horthy-rendszernek, miközben fontos kérdéseket vet föl Horthy kormányzói tehetségével vagy épp Teleki Pál és Bethlen István politikájával kapcsolatban is.