Élt a XIX. század fordulóján egy zseniális magyar szobrász, a nagyapánk, Strobl Alajos. És végigélte a XX. századot egy kitűnő mérnökember, az édesapánk, Stróbl Mihály. Mindkettőjüket hatalmas munkabírás és végtelen szorgalom jellemezte. Egyikük a magyar szobrászat felvirágoztatója volt, másikuk hivatása mellett édesapja emlékének ápolója. Kutatásainak eredményét, élményeit, a családi feljegyzéseket és nagyanyánk, Strobl Alajosné korabeli fotográfiáit felhasználva írt közel háromszáz oldal családtörténetet. Egy művészettörténész nem tudna olyan szeretetteljes portrét rajzolni a nagy alkotóról, mint fiú az apáról. Az olvasó egy erősen tömörített, szerkesztett változatot tart a kezében, ami nem műelemzések sora, de kitűnő kor- és jellemrajz. Megtudhatjuk, hogy hazánk nagyjai nemcsak tehetségesek, de igen szorgalmasak is voltak, és egész életművükkel szolgáltak. Nekünk is bírni kell abban, hogy mindig lesznek olvan tehetségeink, akik a kultúrát, a művészetet, az embert tekintik elsődlegesnek, akikre büszkék lehetnek utódaik, mint mi a nagyapánkra és az édesapánkra. Ezért nyújtjuk át édesapánk évtizedes munkájának ezt a töredékét. Fogadják szeretettel. (Stróbl Veronika, Alajos, Mátyás, Krisztina és Zsófia)