Kulturális, szellemi téren a Szovjetuniótól való függés a régió országaiban a szovjetkonform marxizmus helyi erőviszonyokra lebontott modelljeiben jelent meg, többnyire egy szűk hatalmi elit képviseletében. A kelet-európai társadalmakban azonban voltak olyan erők, a demokrácia irányában elkötelezett ellenzékiek, gazdasági szakemberek, tudósok, művészek, akik a nyugati, fejlődéspárti orientációban voltak érdekeltek. Ennek a két frontnak a szembenézése, újra és újra kialkudott egyensúlya alkotja a kettős beszéd dinamikáját. A kettős orientációnak ez az ellentmondásos jelensége folyamatosan napirenden volt a hatvanas-hetvenes években, és a korszak alapmintájaként különböző mértékben ugyan, de meghatározta a kelet-európai társadalmak életét és kultúráját.

A beszorítottság a két világrendszer közé, ugyanakkor a fejlődés kényszere a kelet-európai kommunista hatalmak többségét, így a magyar politikai vezetést is folyamatos önkorrekcióra kényszerítette, amely idővel e rendszerek természetes erőinek, a gazdaság, a tudomány és a művészet szereplőinek is nagyobb mozgásteret biztosított. Kötetünk arra vállalkozik, hogy ezt az önkorrekciós folyamatot vizsgálva jobban megérthessük a művészet helyzetének és értékelésének állandó változását a szocialista időszakban.