Kedves Látogatónk! Ezen a hétvégén karbantartást végzünk, ezért weboldalunk időnként akadozhat. Köszönjük szíves türelmedet!
Rudnay Béla - Őseink és rokonaik - Történelmi tanulmány
2 051 Ft
Termékleírás
A mi magyar nevünket Árpád vezérünknek nemzetsége a Megyer, Magyar ruházta reánk.A Gardizi által felsorolt turk törzsek közül még felismerhetjük a Kimákot, mely a Pauler által említett Jenákkal, Jenővel lesz azonos, a Jagma pedig alighanem a Gyarmat törzs.Arra azonban elég időnk lesz, hogy az utóbbi nevek értelmezése körül megegyezzünk.Az azonban tény, hogy a Vendidad által felsorolt tizenhat ősrégi tartományoknak mindegyike egy-egy törzsnek felelt meg, és azokból hét törzs Árpádnak vezetése alatt Magyarországba jött, kilenc pedig Perzsiában visszamaradt, de azok már a mieink távozásakor mohamedánus hitre tértek és mint olyanokat mi törököknek neveztük, ezek szétszóródtak és mindenfelé terjesztették a törökök vallását és ennek a hittérítésnek örve alatt a szintén mohamedanus hitű arabokkal együtt hódítgatván és harcolván, eljutottak azokhoz a népekhez, a kiket Gardizi felsorol és akikre azután reá lett fogva, hogy a mi rokonaink, ahogy ezt már el is mondottam.Rudnay Béla
Nemzeti Örökség Kiadó
Történelmi könyvek
65 oldal
Kötés: puhatáblás
ISBN: 9786155496622
Szerző: Rudnay Béla
Kiadás éve: 1900
