Nomád Földi László - Eleven Hold - avagy egy albínó kalandjai

„Néztem a holdat: mint egy hulla arca, sápadt volt és sárga. Azon gondolkodtam, amit tettem, vagyis amire kényszerített a helyzet, de mégis megtettem, és ez furcsa s idegen érzés volt. Tudtam, hogy nincs miért bűnbocsánatot kérnem, így hát nem is nyerhetek bocsánatot, tehát ha úgy nézzük: elkárhoztam mindörökre. De tudtam azt is, hogy meg kellett tennem, s még bánni se lenne módom, hogy mért nem tettem meg, mert ha nem tettem volna meg, már nem élnék. Mert ugye, az államon belüli ölést a törvény tiltja. Az államon kívülit, egyenruhában viszont engedélyezi. A honfitársat és azonos bőrszínű embert lelőni tilos, az idegent és más bőrszínűt szinte kötelező. Akinek nincs egyenruhája, az nem ölhet. Akinek van, az ölhet. … Ezek a véres dolgok nem valók napfényre, sötétbe valók, a mélybe, a koporsóba vagy a pokolba. Ezt éreztem. Pedig tisztán tudtam, hogy nincs mit megbánnom, és inkább azt bánnám, ha nem tettem volna meg. De megtettem. Mert én nem fehér nyúl vagyok, amire gyerekkoromban lecsapott a sólyom. Ember vagyok, még ha fehér is, mint a telihold. És mindenáron megvédem magam, amíg csak élek.” Nomád Földi László Eleven Hold című regényének elbeszélő hőse folyton úton van. De a többszörösen kisebbségi főhős, a vajdasági „albínó” Kaló Andor utazásaiban nem a kalandregények izgalma a fontos, hanem Louis-Ferdinand Céline: Utazás az éjszaka mélyére című művéhez hasonlóan, a belső utazás a meghatározó. Az ön- és világ-megismerés útjai és tapasztalatai. Az emberi természet fürkészése. Aminek soha nem érünk a végére. De újra meg újra el kell indulni, ha hív az utazás.