“- Van valami, amiért még mindig haragszol az elmúlt évekből? – néztem a szemébe, amikor megálltunk a kapunkban.
– Nem. Nincs – szólt őszintén, némi töprengés után. – Neked?
– Azt hiszem, nincs – ismertem be, és komolyan is gondoltam. – Viszont – tettem hozzá, amolyan “azért ne nyugodj meg” pillantással – nehogy azt hidd, hogy Benoit nem jelentett nekem sokat.
– Gondolom. De a te kitalált barátodat Jérome-nak hívták – emlékeztetett mosolyogva.
– Részletkérdés – nevettem el magam, aztán a vállába fúrva az arcom, szorosan átöleltem. – Örülök, hogy az elmúlt négy évem minden egyes napja rólad szólt – suttogtam alig hallhatóan.
Cortez kissé eltolt magától, hogy a szemembe tudjon nézni, majd hosszasan megcsókolt, engem pedig elöntött a forróság a hajnali hűvösben. Azt hiszem, ezt végleg megbeszéltük.”