Engin Gectan - Mondjuk tíz órakor

"A férfi neve Harminc, éveinek száma huszonkilenc", és van benne valami abból a dologból, amit karizmának neveznek. Életét annak szentelte, hogy idős nőket tegyen boldoggá, mert csak így érezte, hogy létezik.
A nő neve Szegfű, bár születésekor a Vég nevet kapta. Az apja túlzott érdeklődésével szinte megfojtotta őt kislány korában. Szegfű egyszer azzal az ürüggyel ment el otthonról, hogy átugrik a szomszédba, és még aznap délután titokban összeházasodott Allahsötétségével, akiről később kiderült, hogy a férfiakat szereti.
Harminc és Szegfű véletlen találkozása különös események láncolatát indítja el. Felbukkan Ali baba és bűnbandája, földrengés rázza meg a regény helyszínéül szolgáló meg nem nevezett török nagyvárost, nemzetközi terroristák térítenek el egy utasszállító repülőgépet, Hürrem grófnőről kiderül, hogy nem francia, egy valóságshow-sztár különböző időpontokban hasra vágja magát egy furcsa nevű szálloda lobbijában, és egy hajnali rádióműsorban eltérő idősíkokban élő emberek beszélgetnek egymással... Ezek az események azonban nemcsak Harminc és Szegfű életének szereplőire vannak hatással, hanem Vigyázóéra is, aki a róluk szóló könyvet olvassa. Vigyázó ugyanis rádöbben, hogy "amit abban a könyvben leírtak, az megtörténik, vagy a könyv a történtek szerint íródik."
Engin Geçtan regénye hömpölygő árvízre emlékeztet, egy, a normalitás medréből kilépett abszurd folyóra, amely egyre több szereplőt és eseményt sodorva magával vágtázik ismeretlen úticélja felé, magával rántva az olvasókat is a káoszba.
A regényben szereplő, finom humorral és mély emberismerettel ábrázolt, nagyon is ismerős karakterek - politikusok, cégtulajdonosok, bulvárszereplők, háziasszonyok, orvosok - sorsa szerteágazó, mégis több ponton összefonódik egy rejtélyes könyvnek és egy földrengésnek köszönhetően. Az ő történeteiket követve egy repedezett, torz tükörben láthatjuk a modern Isztambult és lakóit, miközben azzal kell szembesülnünk, hogy a normális és az abszurd igencsak képlékeny kategóriák.