A Sinclair QL, és annak leszármazottairól szóló kitérő után visszakanyarodunk az időben a kisebb testvér történetéhez. Már a ZX81 értékesítésekor felmerült: miként lehet népszerűsíteni „egy sajtszelet alakú műanyagdarabot”, hogy úgy tűnjön, mintha hetven fontot érne?

A ZX81 korában kétségtelenül a Sinclair Research által forgalmazott legjobb mikroszámítógép-termék. Viszont a Spectrum messze a vállalat legjelentősebb kereskedelmi sikere, mely felelős Sinclair nemzetközi hírnevének megalapozásáért, és az Egyesült Királyságban népszerű imázsáért. A legjobbkor érkezett az erre kiéhezett piacra. A ZX81 fenomenális sikere - miután új ügyfelek ezreinek mutatta meg a számítástechnikát - után Sinclair következő feladata arról gondoskodni, hogy hűségesek maradjanak termékpalettájához.

A BBC televízió által indított számítógépes televíziós tanfolyammal kapcsolatos pályázaton mind a korábban bemutatott, Sinclair által biztos befutónak tartott ZX81, mind - az első látásra inkább tudományos számológépnek tűnő -, de valójában a Sinclair-ék első munkájából, az MK14 KIT-ből fejlesztett teljes számítógép, Grundy Newbrain is elbukott.

Sürgetővé vált - az üzlet reményében - a követelményeknek megfelelő utód kidolgozása, de nemcsak ezért, hanem mert az eltelt egy év alatt a számítástechnika fénysebességgel továbbfejlődött. A BBC-szerződés ugyan nem jött létre, az új gép mégis egy jelentős előrelépés a korábbi ZX81-hez képest, bár egyesek szerint mindössze egy pittyegő, színes ZX81.

Mindenképp színes gépet akartak kiadni, Sinclair ezt a ZX81 legegyszerűbben megoldható, csak a legszükségesebb részeket érintő modulszerű bővítésével kívánta megoldani. 

A Sinclair másik nagy projektje, a laposképernyős minitelevízió fejlesztése nem a tervek szerint alakult, a korábbi gép, a ZX81 hardverfejlesztőjét, Jim Westwood-ot így arra a részlegre helyezték. 

Helyére, a szintén jó képességekkel rendelkező Richard Altwasser lépett. A Spectrumot elődjéhez hasonlóan ULA chippel "optimalizálta", annak szerepe jelentősen bővült a memóriakezelés, a grafika, az IO és a hang terén, de pl. a kazettás betöltés is ötszörösére gyorsult a ZX81-hez képest. Az ULA tette lehetővé a kompakt és elegáns burkolat létrehozását, melyet ismét Rick Dickinson tervezett. 

A burkolat alumínium része újrafeldolgozott anyagokból készült. A ZX80/81-hez hasonló, azzal nagyjából kompatibilis élcsatlakozó, 9V-os betáp, adatmagnó, audiokimenet csatlakozók, és TV-modulátor kapott helyet a burkolaton. A korábbi cikkben említett, jobb alulra kerülő szóköz talán épp spórolás okán került arra a helyre, így keskenyebb készülékház készülhetett, mivel egy "sort" megspóroltak az "alsó" szóköz elhagyásával.

A szöveges képernyő 32x24, a grafikus felbontás: 256x192 maradt az elődhöz hasonlóan. A 16 (valójában a fekete miatt csak 15) szín már nem lehetett gúnyolódás tárgya, mint a korábbi blokk-grafikás ZX gépek. Maradt a Z80A processzor, mely itt is 3.5MHz-en ketyegett. Viszont már 16kB ROM tárolta a ZX-BASIC-et, melyet most is a Nine Tales Ltd készített, Steve Vickers munkája. A karakterkészlet immár kisbetűket is tartalmazott. Mivel a karaktereket is rajzolta - ez a megoldás forradalmi volt abban az időben, csak sokkal később lett általános - a karakteres kijelzés a megszokottnál lassabb volt. Emellett a korszakra jellemző keret, mely 56 soros, színe pedig függetlenül változtatható.

A gép programozása túl nagy meglepetéseket nem tartalmazott, így a programáradatnak nem volt akadálya. Azonban volt egy tulajdonság, ami a Spectrum játékokat azonnal felismerhetővé tette: a gép 32x24-es négyzethálóban kezelte a színeket, külön a szövegtől vagy a grafikai adatoktól, de ugyanakkor egy karaktercellában továbbra is csak két színt lehetett megjeleníteni, amitől egyes játékoknál furcsa színátfolyásokat lehetett megfigyelni. Ez korlátozta az animációk "rendes" megjelenítését, és egyedi esztétikát kölcsönzött a játékoknak.

Valljuk be, a látvány megszokása rengeteg kompromisszumkészséget igényel.
A játékok képe engem egy kifestő, egy színes papírra történő fekete nyomtatás, és az utólag színesceruzával "felszínesített" fekete-fehér fényképek mixére emlékeztet.

Az attribute clash-nak nevezett jelenséget ügyes programozással ugyan ki lehetett játszani - ekkor az eltérő színek pont karakterhatárokra estek, tehát nincs átfestés. Nemrégiben további programozási technikák lehetővé tették, hogy ezeket a korlátokat megszakítással kijátsszuk: BiFrost, Nirvana, Nirvana+ és sok más technika, mely nagyobbrészt egy karakteren belül 1-2 sor színének módosítását enged.

De térjünk vissza a BASIC-hez. Kezdettől fogva voltak nézeteltérések a Nine Tiles és Sinclair között. Clive a Spectrum mihamarabbi kiadására irányuló stratégiája azon alapult, hogy a lehető legkevesebb változtatást hajtsák végre az előd ZX81-en. Annak szoftverét azonban kifejezetten egy nagyon kevés memóriával rendelkező géphez tervezték, ez a struktúra pedig nem megfelelő a 16k-s vagy 48k memóriakapacitású utód hatékony működéséhez. A Nine Tiles szerette volna a megfelelő ROM-ot megalkotni, de a Spectrum kódjának megfelelő befejezésére nem volt elég idő, sem erőforrás. Az igények maximálisak voltak, a rászánt pénz viszont minimális - Sinclair szokásos módszere szerint. Így, bár a ZX BASIC jelentős bővítésekkel büszkélkedhet, az összképet rontja a nem igazán hatékony megvalósítás. Röviden: egy Spectrum BASIC program végrehajtási sebessége lehangolóan lassú.

Bár a ZX81 BASIC - ZX-BASIC egyenes fejlesztései egyébként viszonylag problémamentesek voltak, a különféle tervezett perifériákat kezelő kód létrehozását a működő hardver hiánya akadályozta - és ez a projekt egészére jellemző volt. A hálózati interfész szoftvere áprilisban kész volt, de nem közölték a fejlesztőkkel, hogy van hardver is, amin kipróbálhatják. Hat hónapos nyüglődés után a gyár, és az ULA chipeket készítő Ferranti között, Altwassernek végre sikerült összeraknia a Spectrum prototípusát, és karácsonyra Vickers elkészítette a szoftver nagy részét.

Nem is jöhetett volna rosszabb pillanatban Vickers és Altwasser bejelentése, miszerint inkább elhagyják a Sinclairt és saját céget alapítanak, a Cantab-ot (mely elkészítette a balszerencsés Jupiter Ace-t, a Forth nyelvet használó számítógépet. E nyelvet egyébként különböző platformok között történő játékfeljesztésre használták pl. a Novotrade programozói is).

Miután Altwasser elment, a hardverfejlesztés tovább folytatódott, de senki sem állt az élére. A Spectrum áprilisi megjelenésének határideje nagyon közeledett, de februárban még nyoma sem volt a kész perifériáknak. Úgy döntöttek, hogy az optimalizálatlan és hiányos, perifériakezelést nem tartalmazó ROM-ot fogják egy korlátozott számban készülő, első kiadásba beépíteni. Azt tervezték, hogy hamarosan elkészül az teljes ROM, és bárki, aki kiegészítőket vásárol a korai gépéhez, csere ROM-ot kaphat. Ismerős-e ez a megoldás a QL történetéből?

A közel katasztrofális helyzetet egy „árnyék” ROM használatával akarták megoldani, amely a kiegészítő kártyán volt, és átvette a Spectrum ROM-ját, amikor a perifériát használni kezdték. Ma már nem ritka, de akkoriban eléggé rendhagyó terv volt, hogy egy kiadott gép rendszoftverét még több mint három hónappal a gép kiadása után fejlesztik. Míg a korábbi ZX-gépek ROM-jai zsúfolásig megteltek, addig a Spectrumé 1300 szabad bájttal "büszkélkedhet". Azonban az első szériát mondhatni elkapkodták: 75 ezer gépet adtak el, mindet a félkész ROM-mal. Végül arra jutottak, hogy a ROM-kicserélés ötlete mégsem lesz életképes.

A rezidens Spectrum ROM-nak végül hiányosnak kellett maradnia, a kompatibilitás érdekében. Az immár "mozgó" és egy darabból álló, így valamilyen szinten vízhatlan gumibillentyűzet lenyomáskor hangot is kiadott a belső hangszórón. A korai változatok billentyűzetet szürke, a későbbiek inkább kékes-szürke gumiból készült.

Az "egybillentyűs BASIC" a korai termékek alacsony minőségű billentyűzetének kompenzálására szánt kényelmi sajátossága volt. Ennek megtartása azonban a termékcsalád fejlődésével komoly felelősséggé vált. A ZX-BASIC bővítésével gyakorlatilag lehetetlenné vált minden kulcsszó és szimbólum egy billentyűhöz rendelése az amúgy is szűkös billentyűzeten. A sok felirat, a billentyűk köré festett, titokzatos, színes szavak és szimbólumok, egyrészt misztikussá tette a gépet, másrészt problémát okozott a kezdők számára, akiknek a gépet szánták.
Néhány gyakrabban használt BASIC parancs "gyorsbeírása" több billentyűt igényel, mint ahány betű van a parancsban.

A korábbi modellekben már megszokott billentyűhöz rendelt parancsok viszont nagyon memóriatakarékosak voltak, ez a megoldás parancsonként mindössze 1 byte helyet foglalt. A gép szoftverfejlesztésén spórolva úgy tűnik, a hardverrel kapcsolatban egy kicsit bőkezűbb döntés is született. A korábbi gépekkel ellentétben a Spectrum óraáramköre és kijelzője kristályvezérlésű volt – ez hozzájárult a hardver megbízhatóságához. 

Mivel a DRAM ára magas volt, Sinclair ismét trükközéshez folyamodott. Az "alsó" 16k minden gépben egyforma volt, de a 48kB-ra bővítést hibás 64 kilobites memóriachipekből legózták össze. Az OKI MSM3732 vagy Texas Instruments TMS4532 chipekre fel volt szitázva, hogy az alsó, vagy a felső részben van a hiba (a modell végén jelezte 3, vagy 4-es szám) ezeket kellett párba állítani.

Ez egyébként nem is volt olyan ritka eljárás. Amikor felment a RAM ára, ami többször is előfordult a történelemben, néhány gyártó ugyanehhez a módszerhez fordult. FPM, EDO és SDRAMból biztosan volt ilyen "összeválogatott" és ezek nem is igazán voltak megbízhatóak, sok bosszúságot és ritkán előjövő, fura hibákat produkáltak.

Ahogy telt az idő, a hibás RAM chipek ára közelítette a hibátlanokét, az alaplapra 64k memória került összesen 8 chippel. Azonban azzal, hogy 64k-s Spectruma van, a tulajdonos csak akkor szembesülhetett, ha szétszedi a gépet - ezzel elveszti a garanciát -, mivel az új változat is 48k memóriát kezelt, fennmaradó 16k-ról "nem vett tudomást". Mindössze néhány száz, talán ezer ilyen alaplap készült a szóbeszéd szerint. Én nem találtam erről semmi nyomot, még a szintén ritka és elvileg utolsó szériás - Ferranti ULA helyett AMI SAGA-t és kiegészítő áramkört tartalmazó - Issue6b sem ilyen memóriakiosztású.

A Spectum indulásakor 16- és 48kB memóriával szerelt változatokban volt kapható 125 és 175 fontos áron. A 16k-s Spectrum 48k-ra bővítése 60 fontba került ("vedd meg ma, bővítsd holnap"), a korai modelleket memóriamodulokkal, a későbbi változatot memóriachipekkel bővíthették.

A ZX-Spectum memóriája 80kB-ra volt bővíthető általánosan.

A 16k-s változat ára bár csábító volt, de a tulajoknak hamar rá kellett ébredni, hogy a bővítés elkerülhetetlen. A Spectrum memóriája úgy épült fel, hogy az "alsó" 16k tartalmazta a képernyőmemóriát is, ezt a területet a processzor és a grafikus vezérlő közösen használta. Ebből következik, hogy a 16k-s gép lassabb volt, mint a 48k-s testvére. 

A piacra dobás kezdetben csomagküldő értékesítésre korlátozódott, ahogy korábban is, azonban a kampány kezdetben kizárólag a számítástechnikai kiadványokban jelent meg. Ennek ellenére a kereslet óriási volt. A gépet 1982. április 23-án mutatták be, de az első példányok csak júniusban kerültek a vásárlók kezébe. Az indoklás a már szokásos: „teljesen megdöbbentette” a céget az új terméke iránti kereslet. Emellett hibát is javítani kellett: Z80 az ULA ütközést okozott az adatbuszon, mindkét egység egyszerre próbált az adatokhoz férni, ezt puffer közbeiktatásával oldották meg.

A versenytárs BBC Micro-t még 1981 decemberben bejelentették, ott is késések és alacsony gyártási kapacitás problémája jelentkezett.

A Timex-nél történő gyártás beindulásával a heti ötezres termelés a 30 ezer géppel elmaradt Sinclairt gyorsan helyrebillentette. Azonban a gyár szokásos nyári háromhetes leállása után negyvenezer kifizetett, de időre el nem készült gép lett a mérleg.

Első évben 300 ezer darabot adtak el, a konkurens BBC Micro a Spectrum több, mint duplájába került. A kategóriában verhetetlen volt, azonban a nagyobb kategóriákkal összehasonlítva kiütköztek a Sinclaires vonások: a még mindig béna billentyűzet, a grafika és a BASIC korlátai. Az egy csatornás hang, és belső hangszóró egy angol rajongó szerint pedig úgy szól, "mint amikor a fogász fúróján próbálunk zenét lejátszani". A későbbiekben az egycsatornás hanggal időoosztásos technikával két-, de akár négycsatornás zenét, akár elég élvezhető, máskor meglepő muzsikát is képes volt produkálni.

A korai hírek szerint az első 14000, később az első 28000 tápegységgel gond volt: nagyobb páratartalom esetén a nagyfeszültség áthúzott a túl közel futó vezetékeken így áramütést előidézve - állítólag nem ellenőrizték le azokat megfelelően - a cseretápegységek rekordnak számító, 48 órán belül megérkeztek.

Emellett Sinclair a ZX81-ben is látott még fantáziát. A memóriabővítés árát 30 fontra, a gépét 50-re csökkentették, és havi 150 ezres gyártást terveztek. Úgy gondolták, hogy a számítástechnika belépőszintére továbbra is megfelel a gép. Azonban ez téves elképzelés volt az öregecske és gyenge gépről: az eladások folyamatosan csökkentek.

Mentőövként jelent meg a hír, hogy hogy a kormány ismét iskolaszámítógép programot hirdetett, melyre a ZX81-et Sinclair alkalmasnak találta. Az elbírálók Spectrumot is vizsgálták, végül csak ez utóbbi került be a kosárba, a ZX81 nem. Sinclair ekkor nagy reményekkel oktatócsomag fejlesztésébe kezdett.

A gép hiába volt messze a legolcsóbb pályázó, az intézmények mindössze két százalékának sikerült eladni a gépet. Az indoklás szerint a gép túl kicsi, így könnyen ellophatják, emellett nem elég robosztus, így könnyen rongálható. Megjegyzem, ugyanezen érvek miatt nem került be az iskolákba a Commodore 64 Amerikában. 1983 tavaszára a gyártási gondok rendeződtek, több kereskedelmi hálózat árulta a gépet, és hatalmas bevételt könyvelhetett el a mindössze 55 fős cég. Margaret Thatcher is kipróbálta a Spectrumot, épp a japán delegációnak mutatta be a sakkprogram indítását, akik udvariasan meglepődtek.

Az egymilliomodik Spectrumot fehér burkolattal gyártotta le a Timex, ez Sinclairhez került, de utánépítésben is elérhető. Az eseményt más emlékekkel is megörökítették, pl egy üveg változattal. A GSI pedig új szoftver készletekkel igyekezett a kínálatot hatalmasra bővíteni.

1983. májusában Sinclair csökkentette a Spectrum árát - 99,95 GBP lett a 16k-s, 129,95 GBP a 48k-s gép ára, emellett mind a ZX81, mind a ZX nyomtató árát 39,95 GBP-ra csökkentette. Ekkor több üzlethálózat raktárkészletet halmozott fel a gépből. Ezzel Sinclair piacvezető pozícióját megerősítette, és pánikba ejtette a versenytársakat. Míg a legtöbb vállalat akkor csökkenti árait, amikor termékei eladása meredeken esni kezd, a Sinclair röviddel az eladások csúcspontja után kezdett akciózni.
Az üzlet jól haladt, a cég a csúcson közel 100 millió fontot ért.

A videojáték-piaci krízis és az Egyesült Királyságban a minden szegletből ömlő különböző számítógépmárkáknak nemcsak egymással, hanem a külföldről beözönlő modellekkel is fel kellett venniük a versenyt. A 399 fontos árral megjelenő C64, mely mind felbontásban, grafikában és hangban is lekörözte, hamarosan 299-be került, és jól is fogyott, de nem zavarta a fele annyiba sem kerülő Spectrum köreit. 

A Spectrum semmiben nem volt kiemelkedően jó, de nem volt átlagosnál rosszabb sem. A gép lomha szoftvere és hardverei nem gátolták a sikert - amíg a gép egyedüli volt a piacon. A kialakuló verseny arra kényszerítette Sinclairt, hogy a gép olcsóságát emelje ki a piaci stratégiájában. 

A tömegeknek így megfelelt, hiszen 5 millió kelt el belőle. 1983. júliusában pedig megérkezett a microdrive, a hurokszalag-kazetta lejátszója. Mivel a Spectrumhoz közvetlenül nem lehetett csatlakoztatni, a ZX-Interface-1 bővítőegységet is piacra dobták, mely 8kB ROM-ot, soros portot, ZX-Net hálózati csatlakozót, további buszbővítőt is kapott az akár 280 egységet fogadni képes microdrive interfész mellett.

Ugyanekkor adták ki a ZX-Interface-2-t, mely már két botkormány csatlakoztatását és ROM-cartridge használatát teszi lehetővé. A cartridge nem volt túl népszerű, eleve a hardver jelentős plusz költséget jelentett, arra csak 10 játék jelent meg: Jetpac, PSSST, Cookie, Tranz Am, Chess, Backgammon, Hungry Horace, Horace and the Spiders, Planetoids, Space Raiders.

Mivel a Spectrum gyárilag nem tartalmazott botkormány csatlakozót, azt interfész közbeiktatásával lehetett a gépre kötni. Ebből többféle is napvilágot látott: Sinclair (az Interface-2-n), Protek, Fuller vagy Kempston utóbbi általában támogatott. Miért ennyiféle? Jó kérdés. A különbség a két botkormány - különösen a második - kezelésében rejlik, pl. az egyik verzió a kurzot-irányító billentyűknek felelteti meg az irányokat. Amennyiben a játék támogatja a billentyűzet átdefiniálást, még lehet esély két játékos módra.

1984. közepére a gép feledésbe kezdett merülni, a vásárlások pedig csökkenni. Júniusban a vállalat mérlegelte a lehetőségeket, az eredmény: egy gép, a Sinclair QL dizánjához hasonló -"rendes"-nek kinéző klaviatúrával, tizenöt új billenyűvel, melyek a kényelmesebb kezelést célozták (többek között kurzormozgató nyílbillentyűk, és a Delete gomb fájó hiányosságát is megoldották - mostmár egyetlen gomb elvégzi a törlést, nem szükséges kombinációkat használni).Októberben bejelentették a Spectrum+-t, mely azonban a klaviatúrát, burkolatot és a reset-gombot leszámítva (melynek bekötése inkább a házibarkács kategória) nem szolgált plusszal.

Ráadásul a billentyűzeten belül maradt a gumimembrán, és a rövid életű fólia, viszont legalább a szóköz visszakerült a megszokott helyére, a hagyományos méretben. Az új ház+billentyűzet KIT-et külön is megvásárolhatták 20 fontért a "régi" Spectrum tulajok.

Az új burkolat kihajtható lábakat is kapott, így kényelmesebb szögbe lehetett állítani gépeléshez. A gép új fizimiskájával immár méltó helyet foglalhatott el a kortársai mellett. A QL-lel ellentétben itt nem voltak gyártási csúszások. Mondjuk nem is volt rá ok, elektronikailag nem történt módosítás, bár egyes hírek szerint mivel a gyár erőforrásait lefoglalta a QL, a Spectrum+ esetén minőségellenőrzésre nem fektettek elegendő hangsúlyt, amely ismét a hibák számánal emelkedéséhez vezetett.

Mivel tehát a Spectrum+ csak burkolatában (melyet lefűrészelt QL-nek csúfoltak), billentyűzetében, és reset gombjában tért el, sok újdonságot a sajtó nem tudott közölni. Inkább kritizálták a Sinclairt, hogy több erőfeszítést tehetett volna egy olyan gépért, amire már érdemes váltani. Azonban ha túl sokat fejleszt, azzal a saját QL gépének csinált volna konkurenst. Bírálták az új billentyűzetet is, melynek gombjai hajlamosak voltak kiesni. Egyes vélemények szerint az egész frissítés több gondot okozott, mint ami haszna volt - bár arra elég volt hogy a gyár kihúzza 1986-ig a következő modell megjelenéséig.

A gépet októberben kezdték árulni, ezzel nehéz helyzetbe hozva a karácsonyi készletet már felhalmozó áruházláncokat - leszámítva a WHSmith-et, mely egy pletyka miatt végül hasznot húzott a frissítésből. A prototípusban/kiállítási példányokban elképesztő módon oldották meg a csatlakozásokat: egy alaplapot egyszerűen elvágtak.

Bár a korábbi 6%-ról 30%-ra nőtt a visszaküldött gépek aránya (ebben hibásak mellett a sima "meggondoltam magam" is benne van - ennek oka pedig akár az is lehetett, hogy egyszerűen nem tudták használni a gépet - , ráadásul ekkor még a visszaküldésre mai szemmel elképzelhetetlenül sok idő állt a vásárlók rendelkezésére). 1984. karácsonyára a kétmilliomodik gépet is eladták. 

Az Acorn 1984-ben új géppel jelentkezett - lényegében egy költségcsökkentett verzióval, és a Spectrum piacát célozta. A gép hátránnyal indult, mivel lekéste az 1983-as karácsonyi megjelenés lehetőségét. Ezt kompenzálandó reklámjukban kihangsúlyozták a Spectrum magas, közel 30%-os visszaküldési rátáját. Végül a Sinclair a mai szemmel még mindig hatalmas, 3 hónap időtartamra csökkentette az elállás határidejét.

Az 1984-es karácsony után az eredeti Spectrum gyártását leállították, árát 99 fontra, a + verziót pedig 129 fontra - tehát 50 fonttal - csökkentették. A konkurencia azonban ennél is lejjebb ment: a 121 színt és 2 csatornás hangot tudó "bukott" Commodore 16-os ára ekkor 49 font volt. A Spectrum előállítási költsége is lehetővé tett további árcsökkentést, voltak tehát tartalékok.

Mivel a Spectrum+ nem volt valódi modellfrissítés, nem oldotta meg a Sinclairnél kialakult problémákat. Az adósságok nőttek, az elavult készletek raktáron maradtak - csökkenő bevétel mellett. Robert Maxwell helyett végül a Dixons-sal kötöttek megállapodást. Ők a hatalmas készletet 10 millió fontért vették át. Azonban volt egy záradék a szerződésben, miszerint a Sinclair 1986-ig nem adhat ki új gépet. Míg Angliában az eladások csökkentek, Portugáliában a Spectrum épp felfelé ívelt. Az Investronica - a Sinclair ottani lenyvállalata - ezért saját szakállára - más források szerint a Sinclairrel együttműködve - új Spectrum változaton kezdett dolgozni, a nyereség egy részét felhasználva. A spanyol piacon jól fogyott a Spectrum, ez volt az Egyesült Királyság utáni legnagyobb piacuk. Mivel a kormány új rendeletben előírta a spanyol billentyűzet, és a spanyol nyelvű üzenetek beépítését, másrészt a kölföldről érkezett a 64k, vagy kisebb memóriával rendelkező gépekre adót vetett ki, lépniük kellett. Emellett a spanyol EU-csatlakozás miatt kedvezményeket kaptak a kormánytól termelőegységek létrehozására, lehetővé tette a spanyol gyártás megoldását.

Elkerülhetetlen volt a Spectrum további feljesztése, melynek az egycsatornás hangot és a grafikát mindenképp érintenie kellett. Az utódot Spectrum 128k-ra keresztelték (a projekt neve: Derby), billentyűzete maradt a Spectrum+-é. Mivel a fix számú billentyűvel egyre bonyolultabb volt a bővülő BASIC utasításkészletnek megfelelni, az "egy gombos" BASIC parancsok használatának a QL-hez hasonlóan a háziszámítógépek szintjén is vége szakadt ezzel a modellel. Köszönhetően a továbbfejlesztett ULA-nak a képminőség jelentősen javult, és ezt végre RGB monitoron is láthatjuk, mivel az is csatlakoztatható lett a géphez. Bár a 16 színű paletta nem bővült, két grafikus képet tudott tárolni (double buffer), igy új lehetőségek adódtak. A hangot a több korabeli modellben is használt AY-3-8192A chippel oldották meg, és az végre nem a pici beépített hangszóróból, hanem a kijelzőjéből szólt. Soros port, MIDI kimenet és - az új névből nem nehéz kitalálni - 128kB RAM került a gépbe.

Mivel a Z80A processzor csak 64kB-t tudott címezni, a fennmaradót 16k-s szeletekre osztották és bank-switching módszerrel belapozták, de a 48k feletti 80kB memória RAMdrive-ként is üzemelt, ezzel lehetőségün van egyidejűleg több BASIC programot is a memóriában tárolni. A ROM is frissítve lett: két 16k-s résszel, az egyik a Spectrum ROM-ja, a másik a fejlesztett.

A gép jobb oldalán található hűtőnyílások jelentősen melegedtek köszönhetően a 7805-ös feszültségstabilizátornak, ezért a gép a toastrack becenevet kapta. A hűtés jobban sikerült, a billentyűzetfólia így hosszabb élettartamú volt, mint a korábbi Spectrumoké, azokat amúgy sűrűn érintő fóliaszakadások jellemzik. Meg kell jegyezni, hogy az eredeti Spectrum alaplapját is módosították, a chipek elrendezését megváltoztatták, a harmadik változat energiatakarékosabbra és túlmelegedésre kevésbé hajlamosra sikerült.

A Spectrum 128k számítógépet 1985. szeptemberében a spanyol SIMO (Salón Internacional de Mobiliario de Oficina) kereskedelmi vásáron mutatták be. Más országban hivatalosan csak 1986. januárban kezdték értékesíteni a Spectrum+ bevezető, 180 fontos árán, de a spanyol modell külső, numerikus billentyűzet kiegészítője nélkül.

Viszont ezeknél kijavították - a valószínleg kapkodásból származó, spanyol kiadást érintő hibát -, a bővítőportba ugyanis elfelejtettek órajelet vezetni. Ezt magunk is könnyen orvosolhatjuk egy vezeték beforrasztásával.

A két modell a gépházon látható "128k" felirat festésében is eltér. A angol 128 BASIC-e egy hasznos menüvel indul: számológépezhetünk, de akár kazetta tesztelést is végezhetünk, hogy megfelelő jel érkezik-e az olvasóból, és innen indíthatjuk a hagyományos, 48K-s Spectrum módot is. A spanyol változatnál ezzel szemben nincs menü, a 128-as móddal indul a gép, a 48K-s változatra pedig a SPECTRUM parancs kiadásával kapcsolhatunk. Innentől természetesen nem használhatjuk a 128k extra utasításait,  azonban a 3 csatornás hang kezelését meg lehet oldani, bár csak gépi kód segítségével. Ezért lehetséges, hogy jópár 48k-s Spectrum játék (pl. The Tube, Elevator Action)  48k módban is 3 szólamú zenét játszik.

Azonban a két ROM tartalom között ennél több különbség van például a már könnyebben kezelhető (az EDIT gomra nincs szükség, az más funkciók kap e módban), teljesképernyős BASIC szerkesztő eltér, új parancsok jelentek meg, ráadásul legalább 23 hibát tartalmaz a spanyol ROM. Ezek egy része azonban még a korábbi Spectrumokkal érkezett - például a GOSUB utasításhoz kapcsolódó verem törlődik hiba esetén, így a CONTINUE parancs nem használható - így a kijavítása a korábbi, 48K-s Spectrummal való kompatibilitást is érintené.

Az Investronica által elkészített Spectrum 128k az, aminek a Spectrum+-nak lennie kellett volna. A spectrumos társadalom szerint ez a "legkompatibilisebb" választás a +2 mellett. Mások a botkormány csatlakozó "lefelejtése", és a többlet memória kihasználásához szükséges szoftver hiánya miatt bírálták. A játékvezérlő csatlakoztatás esetén ez indokoltnak tűnik, mivel a gépet a Sinclair történelmében először játékgépként árulták, sőt a kezdőkazetta, mellett a The Neverending Story és a Daley Thompsons Supertest is járt a géphez az Oceantól. A 128k-változat az extra memória kezelés miatt nem volt 100% kompatiblis a 48k változattal (pl. a Knight Lore játéknál látható). Az OUT 32765,48 paranccsal kikapcsolható a "memory switching", így ez a probléma kiküszöbölhető. Arra is figyenlünk kell, hogy amennyiben olyan bővítést csatlakoztatunk, amely árnyék ROM-ot is tartalmaz, az nem biztos, hogy működni fog a 128k-s modellel.
A gép rosszkor érkezett, és a fejlesztések sem adtak elég okot a Spectrum felhasználók többségének a váltásra.

Ironikus módon a Spectrum megállíthatatlannak tűnő sikere győzte meg Sir Clive-ot, hogy az 1981 óta tervezgetett prototípus, a SuperSpectrum kiadása szükségtelen. A viszonylag előrehaladott fejlesztés ellenére a projektet félbehagyták. 

A Spectrum BASIC-hez kapcsolódó jogok a Nine Talesnél maradtak, nem tudtak megegyezni Sinclairrel. A felajánlott, egyszeri 5000 fontos díj helyett gépenkénti jogdíjat szerettek volna. Ez vezetett az egyik későbbi kudarchoz miután kiderült, hogy a Spectrumot távol-keleti és egyéb országbéli utánépítők "hamisítják": az egyébként megalapozottan indiíható perhez nem tudtak olyan dokumentumot mellékelni, mely igazolja, hogy a rendszerszoftver a Sinclair tulajdona. E gond megoldását megzavarta a cég pénzügyi válsága, és csak az 1986-os Amstrad-eladásnál követően rendezték el.

A Sinclair a csúcson a világ mintegy 50 országában volt jelen, forgalmának lenyűgöző 40%-a külföldi piacokról származott – ami még a japán versenytársak között is ritkának számított. 44 évesen Clive megkapta a Guardian Év Fiatal Üzletembere Díját. 1983 júniusában lovaggá ütötte az angol királynő "a brit iparért tett szolgálataiért" a cégalapítót, aki ezután a Sir Clive Sinclair névvel büszkélkedhetett.

E korszakban a számítástechnika a számítógépek végre elfogadható méretével, és árával egyre divatosabb lett a háztartásokban, és egyre több szülő került a gyermekeinek vásárolt számítógép bűvöletébe. E gépek nagy részét nagyrészt játékok futtatására használták, míg a vásárlás célja sok esetben az oktatatás-tanulás volt. Emellett a '80-as években és a '90-es évek elején az, hogy valaki nekiáll, és kifejleszt egy játékot otthon, elég gyakorinak mondható. Azonban Sinclair ezzel valahogy nem tudott azonosulni számítógépeinek kapcsán: "Nem terveztem, és nem is különösebben akartam bekerülni a játékpiacra, de egy érdekes üzlet volt, csak úgy gondolom, hogy cégként nem nagyon értettük meg."

Mégis a játékok lendítették előre a Spectrumot, ezt Clive a 128k változatnál látta be: azt már játékgépként reklámozta. Sincair érdekes pályájáról, a ZX-korszak körüli időkről film is készült, a Micro Men.