A ZX80 és ZX81-es gépek sikerétől felbátorodva ugyanazzal a stratégiával - azaz megalkotni a legolcsóbb  gépet - a Sinclair elindult az üzleti szegmensben, azonban az előző cikkben bemutatott Sinclair QL nem egy vetélytársaktól mentes területre próbált betörni, mint ősei.

Bár a gép - leginkább szoftver oldalról - több szempontból előremutató megoldásokat tartalmazott, a Macintosh megelőzésére kitűzött határidő a korábban tervezettnél hónapokkal korábbra módosult. A gyártót nem akadályozta, hogy rendesen működő prototípusa sem volt, a szoftvereket is félig működő tákolmányokon írták, sok esetben csak találgatva, hogy mi is lesz a végső gépben, 1984 januárban bejelentette a gépet. Mindenkit megelőzve az állításuk szerint 32 bites géppel, 28 napos szállítási határidőt ígérve.

Visszatekintve úgy tűnik, hogy mintha a fejlesztői gépeket adták volna el, amik annyira működtek, hogy azokon - talán - a épp szoftvereknek kellett volna készülni. Mindezt megspékelték azzal, hogy csak a beépített microdrive volt az elérhető adatbeviteli eszköz, ami a szoftverkiadóknak gondot okozott. A QL-lel párhuzamosan, a nagygépes megoldásairól ismert, állami szférához közelálló ICL, a Sinclairrel együttműködve kezdtek fejleszteni egy computerphone-t melyet lényegében átmatricázva két további gépet hoztak létre. Az együttműködés nem volt zökkenőmentes.

A Sinclair QL nem váltotta be a várakozásokat, a beígért milliók helyett összesen 150 ezret sikerült eladni, de az új megoldások miatt így-úgy megvetette a lábát, nem tűnt el a számítástechnika süllyesztőjében. Olyannyira hogy ma is él. Sőt egyes csoportok, vagy fejlesztők többször nekiálltak megmutatni, hogyan kellett volna, vagy hogy lehet ezt jobban is csinálni.

Az ICL (International Computers Limited) egy, az 1968-ban összevonások eredményeként alakult cég. Nagyszámítógépes eladásairól volt híres a 70-es években, és számos vonalon kötődött az angol állami cégekhez, pl. a postával, a honvédelmi minisztériummal és más szervezetekkel volt szerződésben. Sinclair már a ZX80/81 géppel kapcsolatban is együttműködött az ICL-lel, például a gép egyedi, ULA chipjeit a Ferranti gyártotta, és a ICL Dataskill leányvállalata is kínált programokat a ZX81-hez.

Az ICL One Per Desk, röviden OPD, a Sinclair Research és a British Telecom közötti, 1983-ban indult együttműködési projekt eredménye, mely a Sinclair QL-en alapult, és egymillió font, továbbá termékenkénti jogdíj bevételt jelentett Sinclairnek. Eredetileg a Sinclair lapos képernyős CRT technológiáját kívánták beépíteni, akárcsak a QL történetében, az azonban nem váltotta be az elvárásokat, így végül 9"-os mono, vagy 14"-os színes monitorral szállították, az 1984 novemberi megjelenést követően. Az OPD-t egy körülbelül 50 fős csapat hozta létre, a vállalat 10 millió fontot költött 1984 végéig a projektre.

Az alaplap saját tervezésű, azonban használja a QL chipjeit, beépítésre került a 68008 CPU, a ZX8301/8302 ULA-k, a 128kB RAM, és a microdrive egységek amelyeket az ICL újratervezett a nagyobb megbízhatóság érdekében (tapasztalataikat megosztották a Sinclairrel is), bár a formátum nem QL kompatibilis. Az Intel 8049 típusú perifériavezérlő helyett 8051-est használtak, melyet később a gyártók jármű-motorvezérlőkben is széles körben alkalmaztak. Ez volt az Intel utolsó mikrovezérlője, melyet 2005-ben vezettek ki. Az Intel 8049 2kB ROM és 128Byte RAM-ot tartalmazott, a 8051 már 4kB ROM-ot és újdonságként beépített UART-ot is kapott. Ez vezérelte az egyedülálló "telefonos modult" és a V.21/V.23 modemet, melyet korábban a QL-be is terveztek. Megjegyzem,  a 8051-es már a QL tervezésekor is rendelkezésre állt. Az OPD Telefonkagylót, és a bejövő hívások fogadásához egy 152 szavas TI TMS5220 beszédszintetizátort is tartalmazott.

Később 3.5"-os hajlékonylemez-meghajtók is elérhetőek lettek külső gyártóktól.

Az OPD rendszere, a Basic Functional Software, a BFS - mely alkalmazásváltást, hang-/adathíváskezelést, hívásfogadást, telefonkönyvet, terminál emulációt, és egy egyszerű számológépet biztosított - nem QL-származék, a QDOS-hoz nem volt köze. Viszont a SuperBASIC csökkentett verziója szalaghurok-kazettán elérhető volt. A PSION Xchange csomag külön megvásárolható volt ROM cartridge formában, melyet a gép hátuljába lehet csatlakoztatni. A BFS képes valódi többfeladatos munkavégzésre, ezt a rá készült PSION szoftver verzió valójában nem használta ki. Ehelyett a futó alkalmazást bármikor le lehet állítani, hogy átkapcsolhassunk telefonra, vagy a beépített modemre, majd folytatni ugyanonnan.

Az ICL által feljesztett alkalmazással nemzeti bingójáték vált belőle: központi szerveren keresztül szinkronizáltak száznál is több bingótermet az Egyesült Királyságban.
A One per Desk díjat nyert a British Microcomputing Awards-on 1985 májusában (hardware awards for the year). 

Valójában az OPD helyzete közel sem volt rózsás. Vélhetően az egyetlen ok, amiért eladták az volt, hogy az ICL jóváhagyott termékkínálatában szerepelt, így minden alkalommal, amikor az ICL nagyszámítógépet adott el, a vásárlók kapták mellé a "sallangot", így az OPD-t is. Az OPD-t CP/M gépként hirdették, de a hozzáértők megrökönyödésére négy percbe telt a CP/M hálózaton keresztüli betöltés, és 172 másodpercig tartott egy 1000 lépésből álló for-next-ciklus végrehajtása, amire a BBC Micro-nak mindössze nyolcra volt szüksége.

Már a fejlesztés útja is rögös volt, a Sinclair Research ugyanis visszatartott QL-fejlesztéssel kapcsolatos információkat. Nem közölte a céggel, mikor eldöntötte, hogy lecseréli a Spectrum jó öreg Z80-át, azt sem tudták, hogy a QL színes lesz (a zsebtévé, melynek a kijelzőjét használták volna eredetileg, nem volt színes). Az ICL nem örült annak, hogy gépének fontos alkatrésze, a processzor, nem általuk gyártható, de vigasztalhatta a többi ígért funkció.

A Sinclair a továbbiakban sem igazán volt együttműködő. Az OPD több problémáját az okozta, hogy a hardver Sinclair által egyébként ismert hibáiról nem tájékoztatták megfelelően az ICL-t. Például, a microdrive-ra való íráshoz, a soros portot le kellett tiltani, egyébként annak lassabb adatátviteli sebességével írt. Az ICL panasszal fordult a Sinclairhez, ekkor információkat kaptak néhány változásról, de a hardver egyéb hibáiról nem.

Az ICL ennek ellenére továbbgondolta az OPD-t, a MegaOPD-t kis példányszámban gyártották az Egyesült Államok piacára. Ebben 68008FN processzor - ez a korábbi 20- helyett már 22 bites címbusszal rendelkezett, így több memóriát volt képes kezelni -  256kB RAM, Soros RS-232 port és továbbfejlesztett firmware volt beépítve.

A British Telecom Business Systems az ICL OPD-t Merlin M1800 Tonto (The Outstanding New Telecoms Opportunity) néven hozta forgalomba. Egy központi asztali információs rendszernek szánta, mely telefon hálózatukon keresztül többek között online szolgáltatásokhoz, nagyszámítógépekhez férhet hozzá. Az OPD perifériái és a kazetták is a Merlin márkanév alatt futottak. A British Telecom 1993 februárjában visszavonta a Tonto támogatását.

A Tonto-hoz egy RS423 interfészt biztosító adatkommunikációs adaptert vezettek be, mely lehetővé tette VT52 és VT100 terminálként történő használatát, így nagyszámítógépekkel- és hálózatokkal volt képes együttműködni. Az ausztrál verzió, a ComputerPhone Új-Zélandon pedig havidíjas konstrukcióban került ki az ügyfelekhez. Azonban elég későn, gyorsan feledésbe is merült. E gépek négy ROM-bővítő csatlakozót kaptak, a programok jórészt ezeken keresztül voltak használhatók. Csak a monitorok kaptak hálózati tápfeszültséget, a gépek azon keresztül folyamatos tápellátást kaptak a bejövő hívások kezelése miatt.

Körülbelül negyven program készült rá nagyrészt felhasználói és programnyelv, és egy sakkprogram. A computerphone-t a gyártók a speciálisabb telefonkészülékek és a fejlettebb munkaállomások közé pozícionálták. A koncepció, miszerint a 80-as évek irodájában az üzenetrögzítős telefon, a modem, az üzleti feladatokat ellátó számítógép, és az adatkapcsolat lehetősége egy készülékben valósuljon meg jó ötletnek tűnt. Valószínűleg ma egy játékkonzol, egy kijelzős játék és egy írógép mutáns kereszteződésének tűnik, de kissé alulértékelt mérföldkő volt a kommunikáció történetében. 

Bármennyire is hányattatott volt a QL sorsa, csekély az eladása és problémás a működése, lehet hogy pont ezek miatt kovácsolódott össze egy rajongó bázis, akik ragaszkodtak a QL-hez, és még mindig reménykedtek, hogy  létrejön egy tényleg használható példány. Többen is hozzáláttak olyan számítógép, vagy bővítés kiadásának, amilyennek szerintük a QL-nek lennie kellett volna.

A 128k memóriával szerelt QL-t, hivatalosan 640k-ra, valójában 896k-ra lehetett bővíteni (a címbusz ennyit tud megcímezni). A ROM oldal is bővíthető volt a QDOS mellé Toolkit vagy Toolkit-II, esetleg QDOS helyett GST, később a Minerva lett opció, mely egy nyílt forráskódú operációs rendszer, pontosabb diagnosztikával (RAM hiba esetén kiírja a hiba címét, melyet egy honlapra beírva megtudhatjuk melyik memória IC érintett). Ez 64kB kapacitású ROM-ba fér bele.

1990-ben, a Qview is bejelentette Medusa nevű gépét, mely matematikai társprocesszort és SCSI vezérlőt tartalmazott, és csatlakoztatható volt hozzá PC billentyűzet. A cég a Sinclair QL-ben is megoldott pár kényelmetlenséget, pl a Capslock LED beépítésével.

A QDOS jogai az alkotó, Tony Tebby tulajdonában maradtak. Ő tervezett néhány QL kiegészítőt a Sinclair-hez közel álló Sandy-nek, pl. a buszbővítőre csatlakoztatható, később a SuperMouse egeret is vezérlő SuperQBoard memórakártyát. Később a Sandy Futura-t jelentette be, 8MHz-es, Motorola 68000 processzorral, 128k ROM-mal, 512k, 8MB-ig bővíthető memóriával, QL kompatíbilis grafikával és hálózattal. Ez az olasz anyacég vonakodása miatt a prototípus fázison nem jutott túl, leszámítva egy rövid életű PC-kártyát.

A Sandy QXT-640 viszont megvásárolható volt. Ez az eredeti Sinclair QL 128kB-s alaplapjából állt, a Sandy 512K RAM-os "SuperQBoard" bővítőjéből állt, Centronics porttal, Super Toolkit II-vel, egy vagy kettő hajlékonylemez-meghajtóval, alatta egy microdrive egységgel. Három buszbővítőt, IBM-AT típusú billentyűzetet, belső 60 W-os tápegységet is tartalmazott. A QXT-640 KIT-formában 259 fontba - ez egy meglévő QL-t fejleszt fel -, kompletten 654 fontba, a dupla hajlékonylemezes változat pedig 699 fontba került.

A norvég Futura Datasenter egy QL emulátor kártyát adott ki, mely a Motorola 68000 processzoros Atari ST számítógéppel kompatibilis. A prioritás a kommunikáció, és a multitaszk QDOS futtatásának lehetővé tétele volt. A grafika a QL kisebb, 256x256-os felbontásában is csak 4 szín volt a QL nyolc színével szemben, viszont az eszköz 768x280-as felbontást is lehetővé tett. Néhány programot módosítani kellett a némileg eltérő memóriakezelés miatt. A bővítés az Atari szétszerelésével járt, nem egyszerű plug-and-play volt. Mivel a dokumentáció pont a beépítéssel kapcsolatban hibát tartalmazott és más tekintetben is hiányos volt, a termék kritikákat kapott.

Az SMSQ/E-hez, Edwin Holtman tervező által fejlesztett Merz QVME kártya az Atari STe és TT szériákhoz készült,  Jochen Merz adta ki. A VME buszba kell csatlakoztatni, szabványos Sinclair QL-t emulál, multisync monitor csatlakozással rendelkezik, és akár 1280x900-as felbontást is támogat, de csak 4 színnel. Az Atari memóriájából maximum 4MB területet tud használni, három független soros portot tartalmaz, kettő 19200, a harmadik 57600 baudos sebességre képes.

A CST (Cambridge System Technology) által gyártott Thor egy olyan platform, mely három változatban napvilágot is látott. A gyártó kezdetben tartozékokat értékesített a QL számára, majd 1986-ban bejelentették a Graham Priestley technikussal közösen épített Thor számítógépet. A Samsung által gyártott QL alaplapot használták, a módosított QDOS pedig hajlékonylemezt is kezelt. Az Sinclairt megvásárló Amstrad akadályozta a projektet, megtiltotta a QL név és a QL összetevők használatát, azonban a PSION együttműködött. Egy 3 inches lemezegységgel a konfiguráció 599 fontba, kettővel 699 fontba, 20MB-os SCSI merevlemezzel az ár 1399 fontra nőtt.

A Thor 8-ast még 68008-as CPU-val szerelték.Az Amstrad beavatkozása ellenére 1986 és 1987 között néhány kiállításon is sikerült bemutatnia a 68020 processzorral épített Thor 20-as verziót. A Thor 21 pedig ennek FPC-vel bővített változata.

Az 1988. augusztusában a Macintosh, Amiga és Atari ST ligájába bejelentették a Thor XVI gépet, mely egy új, 16 bites adatbuszra alapuló, 8MHz 68000 CPU-val, 512kB RAM-mal (a RAM chip árak stabilizálódása után terv szerint 6MB-ig bővíthető) és 128kB ROM-mal szerelt gép. Egy vagy két 3.5" 720k-s hajlékonylemezes egységgel és egy opcionális, 20-40MB SCSI merevlemezzel futtathatta a Thor saját operációs rendszerét, az ARGOS-t. Szavbányos PC-billentyűzet, és már 16 szín - mivel elhagyták a QL-ben valamiért fontosabbnak talált villogtatást, azonban emiatt néhány program nem a megszokott látványt adta.

A többféle elérhető karakterméret miatt akár 85x31-es felbontás, valamint QL kompatibilis hálózat is volt a kínálatban, ami azonban nélkülözött bármiféle védelmet. A grafikus kijelzés nem volt különösebben gyors, de a Sinclairnél jóval fürgébbre sikerült, a SpeedScreen-nel fejlesztve további ötszörös gyorsulás elérhető. A monitorok a QL-től eltérően digitális alapúan működtek, ez tisztább képet biztosított. Mindössze egy csatornás hangja volt, mely viszont a tervek szerint digitális hangok lejátszására is képes, azonban ezt nem fejezték be időre.

A gép két szintes alaplapja egy 68000-as és egy 6502-származék processzort igen, a Sinclair-ból ismerős ULA chipet viszont nem tartalmazott, azt mással helyettesítették. A gép egyszerre 120 feladatot volt képes futtatni, és 360 csatornát figyelni. Szoftverellátottság terén jól szerepelt, csaknem minden népszerű programnyelvre létezett fordító, a SuperBASIC és az Xchange csomag is fejlesztve, illesztve lett.

A gép csendes volt, ventillátort nem tartalmazott, és az elődökhöz - QL, OPD - képest 2-3x gyorsabban működött. Az Amiga, és az Atari ST minden bizonnyal jobb volt hang és színek terén, de programozhatóságban és üzleti alkalmazásokban figyelemre méltó a Thor, különösen ha multitaszk, vagy hálózati kapcsolatot igénylő feladat megoldása a cél. Ebből kb. 100 épült, majd a CST kivonult az Egyesült Királyságból.

A QL fejlesztés terén az egyik meghatározó külső beszállító a Miracle Systems, egy 1983-ban alapított, Sinclair QL perifériák és bővítések gyártására szakosodott cég. Kezdetben egyszerűbb perifériákat gyártottak: RS-232-Centronics printer-adapter, később az Expanderam sorozatú RAM-bővítőkártyákat a QL-hez, ebből alakult ki a Trump Card, mely egy kombinált RAM-bővítő és hajlékonylemez vezérlő. Lehetővé tette a QL RAM-jának 768kB-ra bővítését úgy, hogy azt a külső perifériák számára fenntartott memóriaterületre képezte le. Egyéb fontosabb termékeik:

Gold Card: Forradalmasította a QL-t. Mindössze a buszbővítőbe kell illeszteni, és a QL-hez képest négyszeres teljesítményt kapunk.16 MHz-es 68000 CPUval, és 16 bites, 2MB memóriával (ebből a QDOS egy összefüggő 1920k-t lát, a többi a QL ROM (mely a Trump Card, így a Toolkit II funkcióit is tartalmazza), a képmemória és a kártya kódjának tárolására van fenntartva. 3,5"-ös DD, HD és ED meghajtó-vezérlővel, és belső órával szerelték.

Super Gold Card: 24MHz-es 68020 CPU-val, kb. háromszoros sebességgel fut a Gold Card-hoz képest (ez a QXL kártyának felel meg), 4MB RAM-mal, kettő floppyvezérlővel, párhuzamos porttal, továbbfejlesztett órával.

A Miracle Systems nem állt itt meg, 1993-ban kiadott egy QL kompatibilitást, és QLAN hálózatot nyújtó IBM PC ISA kártyát, a QXL-t. Operációs rendszere az SMSQ, teljesen QDOS kompatibilis, a SuperBASIC floppyról tölthető be. 20-, később a QXL2 verziót 25MHz-es Motorola 68EC040 processzorral és saját, 1-8MB memóriával szerelték. A PC-t csak IO eszközként használta. Nem a teljes RAM-terület volt elérhető.
Az 1MB-s verzió nagyjából egy Trump Card + Sinclair QL-nek, a két megabájtos egy Gold Card+QL-nek, a 4MB-s pedig egy SuperGold Card+QL-nek felel meg. Nem támogatja a 8 színes üzemmódot és a formázni sem képes: a lemezt előbb MS-DOS formátumra kell formázni, utána illeszthető a QXL SMSQ-rendszerével.

1994-ben bejelentették a MEGC (Masterpiece Enhanced Graphic Card) grafikus kártyát, mely a ZX8031-es ULA chipet váltaná ki, és 1024x512 felbontást támogat SVGA monitorral, de továbbra is nyolc színnel. A projektet végül elvetették. A céget végül 2004 augusztusában felszámolták. A SuperGoldCard gyártását a QUANTA vette át.

Másik említésre méltó QL fejlesztéseket végző cég, a Qubbesoft egyik meghatározó terméke a QubIDE, mely IDE merevlemez csatlakoztatását teszi lehetővé. Az eszköz utánépítve, vagy építési útmutatóval is elérhető. További érdekes fejlesztésük a Qplane egy hármas buszbővítő, amelyet Zeljko Nastasic tervezett és a Qubbesoft forgalmazott. A QL alaplap PC-házba szerelésére tervezték, az energiát is a PC-ház AT tápegységéből kapta. Lehetővé téve memóriabővítés, lemezes interfész stb. hozzáadását egy PC-házba épített QL alaplaphoz.

De a legnagyobb durranás tőlük, az Aurora, egy grafikus kártya, amely valójában a QL alaplapot is kiváltó bővítőkártyája. Végre 16, de akár 256 színt is képes megjeleníteni maximum 1024x768 felbontással, sőt több új felbontást is támogat. A kártyát a buszbővítőbe kell csatlakoztani, de szükség van a QL alaplapról (vagy más forrásból) a ZX8302 ULA chipre, és az Intel 8049 QL-re felprogramozott mikrovezérlőre. Az átépítést a Qubbesoft mindössze a postaköltség fejében elvégezte.

1997-ben, hosszas várakozást követően megjelent a TF Services, később a QBranch gyártásában a Q40 mely 40MHz órajelen futó 68040-es, társprocesszort tartalmazó CPU-t és legfeljebb 32MB, 72 bites FPM memóriát használt. Azonban a felhasznált alkatrészek, és a QBranch összeszerelési minősége is kívánnivalót hagyott maga után. Később a D&D Systems, Derek Stewart és Dennis Smith vette át a gyártást és forgalmazást.Náluk elkészült az egyetlen hivatalosan kiadott Q40i, mely már 128MB memóriát kezelt. A 68040 processzoros alaplapot akár 128MB FPM vagy EDO memória fogadására, és 68060 processzorosra fejlesztették.

Létrejött a Q60, a Sinclair QL több, mint százszor gyorsabb utódja, 65 ezer színnel, a QL üzemmódok mellett akár 1024x768 felbontású grafikával, sztereó, 20kHz hanggal, floppy olvasóval, gyors merevlemezzel, valamint korszerű perifériák csatlakoztatási lehetőségével. 60-, 66-, és 80MHz-es - ezt a 75MHz-es, koprocesszor nélküli CPU változatának túlhajtásával érték el - változatban volt elérhető. Háromféle rendszer azonnal elérhető volt hozzá: a QDOS Classic, mely QL emulátorból származik és közel teljes kompatibilitást biztosít, a G60 Linux, mely egy X-Windows grafikus rendszer MP3 lejátszóval és webböngészővel, végül az új grafikus lehetőségek kiaknázására, a nagyjából QL kompatíbilis SMSQ/E rendszer, melynek S(uper)BASIC-e is új parancsokkal bővült az új képességek kihasználásához.

A Q40/Q60 alaplapokat a német Peter Graf tervezte, testvére Claus, pedig a webhely üzemeltetését vállalta, és szoftvert írt. Valójában Peter Graf-nak nem is volt QL gépe, csak az öccsének, Clausnak. Peter álma inkább egy alaplap megtervezése volt, de - mondhatjuk - így is jó. A Qx0 termékeket QL kereskedők viszont nem támogatták, az SMSQ/E operációs rendszer használata szerintük nem volt jogos.

A Q60 alán a leggyorsabb QL-kompatibilis rendszer. A valós idejű óra mellett a nem teljesen szabványos ISA slotba (pl. nincs DMA) illeszkedő IDE vezérlő, két DD/HD floppy olvasót, és két IDE csatolós merevlemezt kezel. A másik ISA slotba Ethernet hálózati kártya illeszthető, de ezt csak a Linux támogatja, ráadásul a QLNET sem működik e gépen. Hagyományos PC számítógépházba építették, PC billentyűzettel.

További fejlesztésként létrejött a MiniQ60, mely egy jóval kisebb méretű gép. A trükk az ISA slot fordító, kisebb 2.5" merevlemez beépítése, és a portok egyedi kivezetése, az alaplap ugyanis megegyezik.

Peter Graf a 2017-ben a Qx0 sorozatot FPGA alapokra helyezte Q68 néven. Bár a központi egység csak Motorola 68000-nek felel meg (fejlesztése várható: 68020+gyorsítótárral) de az 40MHz-n fut. Egyébként minden jóval ellátta: 32MB RAM (28 használható), 2db SDHC, soros, 15 tűs VGA (QL, Q40/Q60, Aurora mód és új grafikus módok akár 1024x768, 65 ezer színnel, bár a nagyobb felbontás lassítja a processzort), Ethernet csatlakozó, PS/2 egér és billentyűzet port, valós idő. E projekt egyre inkább közösségi jellegű, és a cikk megírásakor előrendelhető alaplap, vagy komplett Q68 is 200 font alatt. 

A még mindig problémás QL billentyűzet lecserélésére kínált alternatívát a Schön Keyboard a gyári helyre beépíthető változata, de több külső - általában PC - billentyűzet csatlakozási megoldás is született, vagy van fejlesztés alatt.

A 2010-es évektől további fejlesztések is elérhetők a QL-hez:
QL-VGA - ez 15 tűs analóg VGA kimenetté alakítja a QL videojelét;
QL-SD ROM - egy SD kártya alapú ROM bővítés;
QL-SD - beépített SD-háttértár;
vDrive QL - a microdrive helyére építhető-, vagy külső a QL dizájnjába illő, SD alapú háttértár;
A microdrive más megközelítésű kiváltására is történtek kísérletek.
A korábban is említett Minerva ROM, melyet az angol Laurence Reeves írt, a QDOS számos hibajavítást és fejlesztést tartalmazó fejlesztése, mely a SuperBASIC-et is érintette. A későbbi verziók a SuperBASIC fordító többfeladatos feldolgozását is lehetővé tették, amit a QDOS nem is támogat.
Tetroid pedig a 768k-s Trump Card és a Gold Card utánépítéseit kezdte el 2017-ben, sőt tovább is fejlesztette, emellett lemezvezérlőt is kiadott, a Tetroid QL Disk Interface-t, egy évvel később pedig elkészült a Super Gold Card klónokkal.
Végül már nem csak DIN-es, hanem újabb billentyűzet illesztésére is mód nyílik.

Tetroid is elővette a kérdést, és végre egy "rendes" billentyűzetet is alkotott, ehhez kissé illeszteni kell a QL burkolatát.

A 2017-ben, 33 évvel később, így nézett ki a "QL": Aurora, DVD meghajtó, CF kártya háttértárként, 2.88MB ED floppymeghajtó, SuperHermes, Qubide és SuperGold kártya, a QUBide ROMja frissítve 3.08-ra, SMSQ/E 3.31 installálva:

A GigaSoft nemcsak PC-billentyűzet illesztést adott ki. André Claaßen írt egy SuperBasic bővítményt Giga-Basic néven, melyben teljes képernyős szerkesztő volt, ezzel nagyon egyszerű volt kódolni a QDOS bővíthetősége miatt. 
A QL hányattatott történetéhez képest, meglehetősen sok program elérhető a géphez, a szerény grafikus képességek ellenére tekintélyes mennyiségű játék, mely egy része kalandjáték.

Végezetül ígéretem szerint írok a Timex-Sinclair együttműködésről is. Sinclair, a ZX80 gyártásakor bevezette azt a politikát, hogy "mindent alvállalkozásba adnak, ami alvállalkozásba adható". A korai gépeket egy kis elektronikai cég állította össze St.Ives-ben, de hamarosan a gyártást az óráiról ismert Timex dundee-i gyárába helyezték át. A skóciai költözés egy fontos kapcsolat kezdetét jelentette Sinclair, és az amerikai óragyártó között. A digitális órák egyre nagyobb elterjedése miatt technológiailag lemaradó Timex számára kiutat jelenhetett, hogy az USA-ban saját neve alatt is forgalmazhatta a Sinclair termékeket.

Ezeket módosíthatták is, sőt akár teljesen új terméket is gyárthattak Sinclair-tervek felhasználásával. Ugyanakkor lehetővé tette a Sinclair számára, hogy potenciálisan egyedül használja ki a jövedelmező észak-amerikai piacot mindaddig, amíg a Timex eladásai egy bizonyos küszöb alatt maradnak. Azonban ha a Timex bármelyik változata túllépi ezt a küszöböt, akkor a Sinclair nem tudja eladni egyik gépét sem az USA-ban. 

Ez a Spectrumot is érintette, amelyet Sinclair 1983 elején remélt piacra dobni az Egyesült Államokban, azonban a termelési nehézségek megoldása, és a hazai piac keresletének kielégítése sürgetőbb volt Sinclairnek, mint a Spectrum szigorú FCC-tesztjei.

A Timex azonban 1984. február végén - a Texas Instruments és a Mattel után harmadikként - bejelentette, hogy kilép az otthoni számítógépek amerikai piacáról, és ennek eredményeként a továbbiakban nem fogja értékesíteni a Timex-Spectrum 1000 (ZX81), Timex-Spectrum 1500 (16K-s ZX81) és a Timex-Spectrum 2068 (48K Spectrum) modelleket. A hír azokra a szoftverházakra is hatással volt, amelyek az Egyesült Államokban értékesített Sinclair klónoktól függtek, különösen a PSION számára, amely több csomagot is kínált a TS2068-hoz.

A Sinclair időközben nagyobb lett, a QL forgalmazását amúgy is egyedül kívánták megoldani, nem pedig a Timex-szel együttműködve.

A Timex nehézségei 1983 elejéig nyúlnak vissza, amikor rossz időzítéssel megmutatta a Timex-Spectrum 2000-ret, a 16K-s ZX-Spectrumot a Las Vegas-i Winter CES-en. De csak megmutatta, nem adta ki, hanem továbbfejlesztette. A ZX81-tesó-TS1000 eladásai visszaestek, és áprilisra kb. 20%-kal kellett csökkentenie az árát, hogy megpróbálja újraéleszteni az eladásokat. Addig, amíg az elhalasztott TS2000 sorozat meg nem jelenik, mivel a Timex ragaszkodott ahhoz, hogy megpróbálja javítani a Spectrum dizájnját, ahelyett, hogy azonnal piacra dobja.

A második próbálkozás a Timex-Spectrum 2048, mely szintén 16kB memóriával, azonban módosított ROM-nak köszönhetően 80 oszlopos, karakterfelbontást és beépített Kempston interfészt kapott, azaz pl. botkormányt lehetett rá csatlakoztani, továbbá a szóköz is a "helyére" került. A módosítás miatt nem volt teljesen kompatibilis a ZX-Spectrummal, végül Európa néhány országában adták csak ki ( A Timex Portugal kiadta hozzá a FDD3000 lemezegységet is, azonban nem lett sikeres). 

A TS2000-bejelentéséhez képest 18 hónappal később mutatták be a TS-2068-at mely rendes hangkeltéssel büszkélkedhetett, de a ROM tartalom szintén nem volt ZX-Spectrum kompatibilis. Ezt a tulajok ROM kártyával orvosolták közel 100%-os hatékonysággal. Az eltelt idő azonban végzetesen kevés eladáshoz vezetett. A kiskereskedők sem vásárolták, mert raktáruk még tele volt a korábbi Timex gépekkel. A Timex bejelentette, hogy annak ellenére, hogy saját gépeivel kilépett a mikropiacról, folytatja más cégek mikrogépeinek gyártását, ami hasznos volt, mivel a Timex dundee-i előőrsében készültek a Sinclair gépei.

A hibák és a kedvezőtlen körülmények a Sinclair QL kudarcát okozták. Nem kizárt, ha 599 fontért egy rendesen összerakott gépet dobnak piacra, több memóriával, floppyval, akár rendes processzorral, egy jóval sikeresebb lehetett volna. De minden rosszban van valami jó. Más cégek elemezték a QL történetét, és abból profitáltak, hogy megpróbálták nem megismételni ugyanazokat a hibákat.