Az elmúlt években folyamatosan egyre jobb felsőkategóriás okostelefonokat tett le az asztalra a Xiaomi, és a Mix 4 is mondhatni übereli az eddig látott megoldásokat, mégis megfér majd egymás mellett a Mi 11 Ultrával a palettán, mert a kamerarendszer nem lett annyira kihegyezve.
A Xiaomi Mi Mix széria a kezdetek óta arra ment rá, hogy az okostelefonok képernyője az előlalapon a lehető legnagyobb hasznos felületet biztosítsa. 2016-ban jelent meg az első Mi Mix, és az általános vélekedések szerint ez a mobil volt az, ami elindította a gyártókat a kávák lefaragásának az irányába, ami a mai napig tart. És a Xiaomi most, a Mix 4 esetében („Mi” nélkül) meglépte azt, hogy a képernyő mögé rejtette az előlapi képalkotót. Ezt már tavaly a ZTE meglépte, szóval igazából nem innovációs úttörő az újdonság, de itt elvileg a minőségben nem kell majd sokat áldozni az új felépítés miatt.
A Mix 4 esetében a kamera előtti területnél máshogyan lesznek az alpixelek elrendezve, hogy minél több fényt kapjon a szenzor a rejtett optikán keresztül. És itt fontos azt kiemelni, hogy a felbontás egységes lesz (Full HD+), nem kell attól tartani, hogy eltérő pixelsűrűségű panel várja majd a felhasználókat. A kamera 20 megapixeles natív felbontással fog dolgozni, és 0,8 mikronosak az egyes képpontok, de adott a pixel binning opció, amivel 1,6 mikronra lehet ezeket növelni, fentebb tornászva az érzékenységet.
Az okostelefon megjelenítője ívelt lett, hogy ezáltal is még vékonyabb legyen a pereme, nagyobb legyen a hasznos felülete. A panel természetesen AMOLED technológiás, és a képátlója 6,67 hüvelykes. 10 bites, HDR10+ támogatást is nyújtó egységről beszélhetünk, ami a Dolby Vision tartalmakat is tudja kezelni. A védelemről a Corning legjobb üvege, a Gorilla Glass Victus gondoskodik majd.
Az Android 11 operációs rendszerrel és a MIUI 12.5 grafikus felhasználói felülettel állt a porondra a Mix 4. A Xiaomi is kitért az adatvédelem fontosságára a bemutatón, ahogy arra a Samsung és az Apple is különösen nagy hangsúlyt fektet az elmúlt egy évben, mondhatni ez egy sláger téma manapság.
A kínaiak sok olyan fejlesztést emeltek ki, amelyek különböző szempontok és területek alapján óvják majd a személyes információkat. Külön érdekesség itt, hogy a kikapcsolásnál is PIN-kódot fog kérni a készülék, hogy a lopott telefont ne lehessen kikapcsolni, hogy követhetetlenné váljon, és a SIM eltávolításakor azonnal elküldi az utolsó ismert helyzetét.
A főkamerája a mobilnak 108 megapixeles, és bár már több generációnyi ilyen szenzort is alkotott mostanra a Samsung, a Xiaomi még mindig a legelsőt, az ISOCELL HMX-et használja, ami négyessével tudja a képpontokat összevonni és 1/1,33 colos méretű. Az optikája stabilizátoros és héttagú lencserendszerrel bír. Videózni 8K Ultra HD minőségben lesz képes a Mix 4, szóval ebből a szempontból sem érheti szó a ház elejét.
Még két kamera van a hátlapon, az egyik zoomolásra alkalmas, ezzel 50 szeres mértékben lehet közelíteni, de 10-szeres zoom az, ami még elfogadható minőségű lesz és egyébként 5-szörös az optikai közelítés (van OIS is). A másik kamera pedig 120 fokos látószögű, és torzításmentes képeket fog létrehozni, ami mindenképpen jó hír. Az előbbi kamera 8 megapixeles lesz, az utóbbi pedig már 13 MPixelben tudja majd megörökíteni a témákat.
A Mix 4 már a Qualcomm legújabb fejlesztését, a Snapdragon 888+ rendszerchipet alkalmazza, ami a sebesség szempontjából még egy kicsit jobban fog teljesíteni, mint az SD888. Főleg a gépi tanulásos folyamatoknak a végrehajtásában lehet igazán komoly gyorsulásra számítani – 32 TOPS számítási kapacitással lehet kalkulálni. A tervezők elvileg jobb hűtést használnak majd itt, mint korábban, ezáltal kevésbé fog melegedni a mobil terhelés közben. A RAM LPDDR5 technológiát használ majd 8 vagy 12 GB-os kiszerelésben, a tárhely pedig UFS 3.1 alapon 128, 256 vagy 512 GB lehet.
A kapcsolati lehetőségek terén azt kell kiemelni, hogy megérkezett az UWB technológia támogatása. Ezt nagyon kevés mobil használja még, és az Apple-Samsung pároson kívül egyetlen gyártó sem tett le az asztalra olyan készüléket, amiben ez benne volt. Az UWB révén lehet megtalálni nagy pontossággal a közelben levő kiegészítőket, és ezt használva a telefon tudja majd, hogy milyen okosotthon kiegészítő felé tartják a készüléket, és azt lehet majd vele vezérelni a jövőben. Van a gépben egyébként 5G modem, NFC chip, infra, A-GPS vevő, Bluetooth 5.2 modul aptX HD-vel és Wi-Fi 6 is.
A Xiaomi Mix 4 kerámia burkolattal lett ellátva, ezáltal nagyon kellemes minőségérzetet fog sugározni már rögtön a közbevételt követően. Fekete, ezüst és fehér színben lehet majd megvásárolni az újdonságot. Csak 8,02 milliméteres vastag lett a Mix 4, azonban a tömege azért nem szerény, 225 grammot nyom. IP68 minősítésnek örvend a masina, tehát bírja majd a vizet és a poros környezetet is. Kapott a készülék Hi-Res Audio jelölést is, a hangzásának a finomhangolását pedig a Harman/Kardon segítette.
Az ujjlenyomat-olvasó a kijelző alá került, és csak C-típusú USB-t tartogat a Mix 4 csatlakozó fronton. A mobil egy 4500 milliamperórás akkumulátorral lett ellátva, szóval ebből a szempontból biztosan nem kiemelkedő a tudása. Legfeljebb átlagos üzemidővel lehet számolni, és nagy valószínűséggel naponta töltésre szorul majd. Viszont a töltés nem fog túlzottan hosszú időt igénybe venni, mivel megkapta a mobil a 120 W támogatását, vezeték nélküli módon pedig 50 wattal lehet majd táplálni. Akár 15 perc alatt teljesen fel lehet majd tölteni a lemerült kétcellás akkut.
A Xiaomi Mix 4 Kínában kezdi a karrierjét, és az ajánlott fogyasztói ára 5000 jüanban (kb. 235 ezer forint) lett meghatározva a legszerényebb, 8/128 GB-os kivitelben. A 8/256 GB-tal szolgáló modell 5300 jüanba (kb. 250 ezer forint) fog kerülni, 5800 jüanért (kb. 270 ezer forint) lehet majd megvásárolni a 12/256 GB-os gépet, és a 12/512 gigás csúcsvariánsért pedig már 6300 jüant (kb. 295 ezer forint) kell majd kifizetni.