Shop menü

XIAOMI CIVI 3 – CÉLKERESZTBEN A FIATALSÁG

A Civi új generációja az előlapi kamerára fókuszálva született meg, és remek teljesítményre képes, de azért vannak hiányosságai is.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Xiaomi Civi 3 – Célkeresztben a fiatalság

A Xiaomi kínálatában a Civi készülékek mindig érdekesebbek, ugyanis olyan megoldások vannak bennük, amik az átlagos mobilokban nem köszönnek vissza. Főleg azok lelhetik ezekben örömüket, akik sok önarcképet, szelfivideót készítenek a mindennapjaik során, tehát a tinédzserek, vloggerek alkotják a célközönséget.

Galéria megnyitása

A mobil egy ívelt AMOLED kijelzőt használ 6,55 hüvelykes képátlóval, Full HD+ felbontással, ami elég átlagosnak hangzik, de egyáltalán nem egy átlagos panelről van szó. A Xiaomi elmondása alapján 12 bites az egység, emiatt 68 milliárd színárnyalatot képes megjeleníteni, 1500 nites fényerő elérésére képes, és a HDR10+ Adaptive támogatást is megoldja a Dolby Vision mellett. Elmondható még az is ezen a ponton, hogy 16 ezer lépésben képes állítani a fényerejét, és persze 120 Hz-es működésre képes.

Galéria megnyitása

A MIUI-t vonultatja fel a készülék ebben az esetben kifejezetten sok kamerás extrával, például AR szűrőkkel bőségesen megtolva. Egészen pontosan a MIUI 14 grafikus felületet használja a Civi 3, és az Android 13 áll a színfalak mögött, szóval a szoftveres oldal frissességével nincs gond.

Galéria megnyitása

Két kamerája van a kijelzőbe pozícionálva a Civi 3-nak, és mind a kettő 32 megapixeles érzékelőre épül (ISOCELL GD2), az egyik AF támogatással is szolgál, a másik pedig 100 fokos látószögű, ami a megszokottnál szélesebb. Lehet itt használni kétszeres szenzorzoomot is, ha az ember szépen elmosott hátterű portréképeket szeretne készíteni. A fejlesztök a hajszálvékony keret és a kijelző mentén LED-es segédfényeket is elrejtettek, amiknek lehet vezérelni a színhőmérsékletét, és két pontra vannak elhelyezve, hogy ne okozzonak előnytelen árnyékot az arcon.

Galéria megnyitása

A hátsó kamerarendszernél nagy kár, hogy inkább három egységet használt a cég, minthogy két jobb megoldást választott volna. Az elsődleges képalkotó 50 megapixeles, 1 mikronos pixelmérettel dolgozik, az IMX800 szenzort használja, és optikai stabilizátor is van a tarsolyában. A főkamera még rendben van, de a két társa csak 8, illetve 2 MPixeles, a nagyobb felbontású ultraszéles látószögű optikával szolgál, a kisebb pedig makrózásra alkalmas.

Galéria megnyitása

Videózni minden esetben 4K Ultra HD-ben képes a masina, a főkamera és az előlapi képalkotók is támogatják ezt a minőségi szinten, ami remek hír, bár azt azért hozzá kell tenni, hogy csak 30 FPS-sel megoldott ez. A frontkamerák esetében van 1080p60 opció is, az 50 MPixeles egységgel pedig akár 960 FPS-es szuperlassításra is lehetőség nyílik 720p mellett, és Full HD-ben is 120 FPS-t tud folyamatos felvétellel.

Galéria megnyitása

A MediaTek Dimensity 8200-Ultra rendszerchip dolgozik itt a motortérben, ami azt jelenti, hogy az egyébként is erős egységnek még megemelték az órajeleit, így akár 3,1 GHz-en üzemelhet. Mivel 4 nm-en készül, így a hatékonysággal nem lesz gond, miközben a tempója már a Snapdragon 8 Gen 1-et közelíti. Akár 16 GB RAM-mal és 1 TB tárhellyel is elérhető lesz a mobiltelefon, de a kiindulási alapot a 12/256 GB-os konfiguráció jelenti, és a háttértár lehet 512 GB-os is. Bővítési lehetőség azonban nincs.

Galéria megnyitása

Az újdonság természetesen 5G-s, de azt is látni kell, hogy csak a Sub-6 tartományt támogatja – szokás szerint. A kapcsolati lehetőségek frontvonalán kiemelendő még a Wi-Fi 6 támogatás megléte, és a Bluetooth 5.3 modul is, de persze van NFC chip, valamint infra is. Az A-GPS vevő többfrekvenciás működésre képes, és a Galileo opciót is biztosítja egyebek mellett. A legtöbb Xiaomi okostelefonhoz hasonlóan a Civi 3 is kettő SIM kártyát képes kezelni.

Galéria megnyitása

Az okostelefon frontját Gorilla Glass 5 üveg védi, a hátlapja is üveg, és az egész eszköz alumíniumötvözet keretbe lett foglalva. Megvásárolható lesz a Civi 3 szürke, arany, türkiz és lila színben is, tehát elég színes a paletta. Nagyon kecses a készülék felépítése, miközben még ívelt is elől, hátul, így nagyon kellemes érzés lesz kézben fogni, csak 173,5 grammot nyom 7,56 milliméter vastag testbe zárva.

Galéria megnyitása

Sztereóban szólalhat majd meg az okostelefon és sztereóban képes hangot rögzíteni is egyébként, plusz biztosított Dolby Atmos támogatás. Rendelkezik a Xiaomi Civi 3 ujjlenyomat-olvasóval is, a képernyő alatt található az optikai szenzor. Üröm az örömben, hogy sajnos a 3,5 mm-es Jack csatlakozónak már nem jutott hely a kereten, csak a C-típusú USB aljzattal rendelkezik a gépezet, ezen keresztül lehet majd vezetékes audió eszközöket csatlakoztatni.

Galéria megnyitása

Vékony és könnyű a készülék, de az akkumulátor sem lett túlzottan elspórolva, átlagos üzemidőre lesz képes az újdonság a 4500 milliamperórás kapacitású akkumulátornak köszönhetően. Normál használatban akár kétnaponta elég lesz tölteni, és intenzívebb nyomkodás, sok fotózás és videózás mellett is bírja majd egy napig. Tölteni vezetékes kapcsolat mellett 67 wattos teljesítménnyel lehet majd a gépet, ennek köszönhetően kevesebb mint 40 perc alatt letudható a teljes feltöltés, és 30 perc alatt eléri a 80%-os szintet.

Galéria megnyitása

A Xiaomi Civi 3 a napokban lesz elérhető Kínában, nem kell rá sokáig várni, később pedig más területeken is felbukkanhat majd. Nem különösebben drága gépről beszélünk, annak ellenére, hogy bizonyos területeken igazából kiemelkedően teljesít. A legolcsóbb, 12 GB RAM-mal szerelt, 256 GB-os tárkapacitású modell csak 123 ezer forintnak megfelelő összegbe kerül, a 12/512 GB-os kiszerelésért kb. 133 ezer forintot kell fizetni, a 16 gigás és 1 TB-os megoldás pedig átszámolva 148 ezer forintot kóstál.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére