Shop menü

VESZÉLYBE KERÜLT A HAJTOGATHATÓ IPAD ÉRKEZÉSE

Az Apple új vezérigazgatójának egyik fontos projektje volt, de talán örökre a fiókban marad az “iPad Fold”.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Veszélybe került a hajtogatható iPad érkezése

Az idei évben már szinte biztosan meg fog jelenni az Apple első készüléke hajtogatható megjelenítővel. Egy iPhone-ra számítunk, ami a jelenlegi kínálattól eltérő képaránnyal fog bevetésre kerülni. Évekkel ezelőtt még az a hír járta, hogy az iPhone Fold előtt jöhet egy hajtogatható iPad, de most ennek kapcsán egészen más fejleményről számolhatunk be.

Mark Gurman arról írt a Bloombergen megjelent legfrissebb publikációjában, hogy a rendelkezésére álló információk szerint már nem szerepel az Apple tervei között az “iPad Fold” bevezetése.

Már 2022 táján lehetett arról hallani, hogy az Apple több hajtogatható terméken is dolgozik, szeretne szélesebb kínálatot kiépíteni ezekkel a készülékekkel. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, de nem történt semmi. A cégnek a mai napig nincs semmilyen hajtogatható készüléke, bár már látjuk a fényt az alagút végén. A hajtogatható iPhone már tényleg a célegyenesben van számos forrás szerint. De mi a helyzet a különleges iPaddel?

A flexibilis panelre épülő iPadről először az a hír járta, hogy 2024-ben debütálhat, majd 2026-ra tippelték a bemutató idejét a belső források alapján. Később az a hír járta, hogy váratlan technikai nehézségei akadtak az Apple-nek, és a kihívások áthidalása több időt vesz igénybe, így 2028-ra tolódik az újdonság. Tavaly októberben pedig már arról pletykáltak, hogy csak 2029-ben léphet színre a konstrukció. A cég biztosan dolgozott az “iPad Foldon”, de nagyon úgy fest, hogy képtelen leküzdeni minden nehézséget, ezért inkább feladhatja a fejlesztést.

“Ez az eszköz a Ternus számára kiemelt fontosságú volt, de a fejlesztésben részt vevő több forrás szerint végül egy furcsa kísérlet maradhat, amely soha nem lát napvilágot” – jelentette ki Mark Gurman.

Ezek alapján John Ternus (a cég következő vezérigazgatója, a hardverfejlesztések jelenlegi felelőse) nagyon szerette volna, ha sikerül megvalósítani a hajtogatható iPadet, de olyan falakba ütközött, amik a feladásra késztethették az Apple-t. Persze az nem kizárt, hogy valamikor a későbbiekben újra terítékre fog kerülni ez a terv, de egyelőre maradhat a fiókban, ameddig az iPhone Folddal nem szerez elég tapasztalatot a vállalat.

Az iPad Fold a korábban kiszivárgott információk szerint hasonló lett volna, mint egy MacBook, csak a belsejében egyetlen hatalmas képernyő terült volna el. A hajtogatható tablet egyes források szerint 20 hüvelykes panelnek adott volna otthont, más beszámolók alapján pedig 18 colos lett volna. Ez utóbbi időben szóltak a hírek a kisebb konstrukcióról, de jelen állás szerint ez sem fog összejönni. 

A The Elec arról számolt be korábban, hogy a cég egy 20,25 hüvelykes panel beszerzését fontolgatta, ami meghajtva két 15,3 colos felületet adott volna ki, a kisebb konstrukciónál pedig 13 col körüli képernyőkről beszélhettünk volna a meghajtást követően. Jelen állás szerint azonban már mindegy, hogy mik voltak az elképzelések, mert ezekből a jelek szerint egyelőre nem lesz semmi.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére