Lényegében már hosszú évek óta harcol egymással a Google és a Sonos. Az esetek többségében a Google volt a szenvedő fél, most azonban egy egészen váratlan döntés született. A Sonos több szabadalmát is érvényesíthetetlennek találták, és ez alapján korábbi ítéleteket semmisítettek meg.
A Google a hangszórók piacán küzd a Sonosszal, és eddig a legtöbb esetben azt láthattuk, hogy a Google marad alul néhány ügytől eltekintve. Most William Alsup amerikai kerületi bíró arról határozott, hogy megsemmisíti a korábbi 32,5 millió dolláros büntetést, amit a Google-nek kellett volna a Sonos részére fizetni.
A friss ítélet szerint a Sonos nem tudja érvényesíteni azt a két szabadalmat, melyek alapján korábban a győzelmét megítélték. A keresőóriás a jelek szerint így nemcsak a pénzbírság alól mentesül, hanem a szóban forgó szabadalmakra sem kell tekintettel lennie. Kulcsfontosságú megoldásokról volt szó, így ez hatalmas veszteség a Sonos számára, a Google-nek pedig egy jelentős győzelem. Egyébként több szabadalom is perek tárgya volt az évek során, és továbbra is vannak érvényesnek tekinthető szabadalmak a bíróság előtt.
A Sonos fellebbez a döntés ellen, és készen áll arra, hogy magasabb szintre vigyék az ügyet. Ugyanakkor a Google egyértelművé tette, hogy a részéről ez ennyi volt, úgy vélik, hogy ezt a döntést már nem fogják felülírni. Magabiztosságának pedig nem is lehetne egyértelműbb jele annál, hogy már elkezdte frissíteni a perben érintett eszközöket. Olyan funkciót ad vissza az embereknek, amit korábban ki kellett kapcsolnia.
A Google valószínűleg fel volt készülve erre a kimenetelre, mert lényegében azonnal elkezdett egy olyan frissítést terjeszteni a Home, illetve Nest hangszórók között – valamint a Chromecast támogatással dolgozó egyéb eszközök körében –, ami egy régi-új lehetőséggel ruházza fel az eszközöket. Miről is van szó? Mivel a Google korábban veszített a Sonos elleni perben, a cég kénytelen volt például azt a funkciót felszámolni, ami lehetővé tette azt, hogy a felhasználók a különböző támogatott hangszóróikat csoportokba kapcsolva használhassák és így menedzselhessék.
A multiroom hangszórótechnológia miatt már évek óta folyik a harc, és egyébként a legszebb az egészben az, hogy a Google és a Sonos a 2010-es években rengeteget dolgozott együtt, és igazából közösen fejlesztették ki. Emiatt egyébként is nagyon nehéz ebben az ügyben igazságot tenni. A cég pedig egy 2006-os ideiglenes szabadalom bejegyzésre is hivatkozott, mint kiderült, hiába.
Nagyon nehéz azt megmondani, hogy mi lesz ennek az ügynek a végső kimenete, de az egészen biztos, hogy a Google és a Sonos közötti viszony nem mostanában fog rendeződni. Akár az is benne lehet a pakliban, hogy a Google által most visszaadott funkciókat a vállalatnak később ismét el kell majd távolítania, ha valamilyen oknál fogva az újabb tárgyalásokból megint a Sonos jönne ki győztesen.