Bizonyos felhasználási területeken jól jöhetnek az E-Ink alapú kijelzők, amelyek színek megjelenítése nélkül, néhány szürkeárnyalattal próbálják elénk tárni a különböző tartalmakat. Ezek a panelek olvasáshoz, szövegszerkesztéshez, valamint programozáshoz is megfelelőek lehetnek, ugyanis a papírszerű tartalommegjelenítésnek köszönhetően sokkal kevésbé fárasztják a szemet, mint például egy klasszikus LCD panel. Az E-Ink kijelzők eddig jellemzően az E-book olvasók piacán jutottak szerephez, de az utóbbi időszakban egyre több gyártó lát bennük fantáziát ahhoz, hogy a PC piacon is szerencsét próbáljanak velük.

Galéria megnyitása

A Dasung az elmúlt év végén mutatta be 25,3 hüvelykes képátlójú, PC-s felhasználásra szánt megoldását, ezen a héten pedig az Onyx rukkolt elő néhány E-Ink alapú termékkel, amelyek közül a Boox Mira E-Ink 13,3 már kaphat kereskedelmi forgalomban is. Ez a monitor 16 szürkeárnyalat megjelenítésére képes, felbontása 1650 x 2200 pixel, míg a képpont-sűrűség 207 PPI-s értéket képvisel.

Galéria megnyitása

A kijelző képfrissítési rátája manuálisan módosítható, hogy az adott felhasználáshoz jobban illeszkedjen a panel (normál, szöveg, videó, bemutató), ezzel együtt pedig a „színhőmérséklet” is variálható – hideg és meleg beállítás érhető el. A panel kapacitív érintő támogatást is kapott, a VESA 75 furatokon keresztül pedig akár flexibilis karra is fel lehet szerelni. A csatlakozók között egy Mini HDMI videó bemenet, valamint két darab USB-C port sorakozik.

Az 590 grammos mobil monitor tömeg tekintetében a többi hasonló képátlójú mobil monitorral van egy szinten, ám kényelmesebb használatot tesz lehetővé, ha programoznánk, táblázatokkal dolgoznánk, valamint szövegeket olvasnánk és írnánk, hála a szemkímélő E-Ink technológiának. A 13,3 hüvelykes monitor egyelőre még csak a gyártótól rendelhető, ára azonban borsos egy picit, hiszen 799,99 dollárt kérnek el érte.

Galéria megnyitása

A fentebb említett mobil monitor mellett egy nagyobb, 25,3 hüvelykes képátlójú asztali E-Ink monitor is érkezik, ami már 3200 x 1800 pixeles natív felbontással és 145 PPI-s képpont-sűrűséggel dolgozik. Az asztali felhasználásra szánt újdonság egy DisplayPort, egy USB-C, egy HDMI és egy Mini HDMI videó bemenetet kapott. Ez a modell várhatóan rövidesen elérhetővé válik, ára pedig 1799,99 dollár lesz.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
_PARASZT_
_PARASZT_
2021. szept. 29. 11:44
#2

Kicsit röhejesnek tünik, hogy egy szó szerinti downgradet drágábban árulnak mint a normál monitort. Like dfq?

patau
patau
2021. szept. 29. 8:24
#1

Rengeteget ülök monitor előtt, több mint felerészt szöveges tevékenységgel. Hatalmas könnyebbség lenne a szememnek egy e-ink monitor. Már régen is vágyakozva nézegetten a túlárazott és/vagy prototípus e-ink monitorokat. Azt hittem, hamarosan „megindul” a piac, mert képtelenségnek tartottam a felső kategóriás profi monitorok árát egy szürke e-ink-re. De sajnos ez még nem az áttörés (árban). Mindenesetre akinek fontos, és egy kicsit szívja a fogát, létezik ilyen lehetőség az early adopterek hatalmas felárával.

Vissza az oldal tetejére