ÚJ KIRÁLYT AVATOTT A DXOMARK, FOTÓZÁSBAN NINCS PÁRJA A MATE 50 PRÓNAK

A Huawei új csúcsmobilja megmutatta, hogy a kínaiak a mai napig képesek csúscsminőséget nyújtani képalkotásban, hiába az erőteljese szembeszél.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2022. nov. 2. 12:34
Új királyt avatott a DXOMark, fotózásban nincs párja a Mate 50 Prónak

A DXOMark számár az év eleje nem volt túl mozgalmas, az elmúlt hetekben viszont bőven akadt dolga a cégnek. Ráadásul a gyártók sem könnyítették meg a helyzetét, mert az utóbbi időben már nem szívesen küldenek készülékeket a tesztekhez, és valószínűleg a Huawei Mate 50 Pro esetében is ez volt a helyzet, mert sokat kellett várni arra, hogy meglegyen a pontszáma.

Az utóbbi időben az új iPhone 14 Pro széria, a Pixel 7 Pro, a Xiaomi 12S Ultra és a Mate 50 Pro alaposan felkavarta a 2022 első felében kialakult állóvizet a fotózásra kihegyezett okostelefonok terén. A Honor Magic4 Ultimate mostanáig tudta tartani a trónját, a Mate 50 Pro elvette a koronáját, és ezzel lenyomta a P50 Prót is házon belül, amire persze számítani lehetett. Innentől 149 pontnál kell többet produkálnia a DXOMark tesztjében annak, aki szeretné elvenni a vezetést, a korábbi csúcs két ponttal lett felülmúlva.

Olyan okostelefon továbbra sincs, ami mindenben jeleskedne. A Mate 50 Pro esetében a DXOMark szakemberei a fotózást találták kiemelkedően jónak, ha a videózásról van szó, akkor már van nála jobb versenyző a piacon, persze szégyenben nem marad, hiszen akkor az összetett első helye nem jöhetett volna össze. Ha mozgóképek megörökítésére kell a legjobb eszköz, akkor az iPhone 14 Pro a biztos választás, ha pedig fotózás az elsődleges, akkor a Mate 50 Pro mellett érdemes dönteni, legalábbis a DXOMark elemzése alapján.

A szakemberek rengeteg különböző helyzetben, szinte minden szempontból vizsgálták a kamerarendszert, így derült ki az, hogy a Mate 50 Pro fényképezésnél csak a textúrák prezentálásában és a művies jegyekben mutatkozik hajszálnyit gyengébbnek például a Pixel 7 Prónál, minden másban jobban szerepel, és így tudott ezen a fronton 152 pontot összehozni, szemben a legnagyobb riválisaikkal, akik 148 és 150 pontot értek el korábban.

A mesterséges mélységélességet tekintve eddig az iPhone 14 Pro Max volt a legjobb, a Mate 50 Pro pedig felért a szintjére, és nagyjából ugyanolyan szépen teljesített ebből a szempontból. Tehát a bokeh látványos és természetes hatást nyújtó lesz a fotókon. Viszont nagyon nem megy a Huawei versenyzőjének, hogy az előnézeti képen azt mutassa, amit végül az ember ténylegesen lát az elkészült fotón. Ebben továbbra is az Apple okostelefonja a legjobb, és valahogy az androidos versenytársaknál erre a gyártók nem próbálnak adni.

A társkamerákat tekintve a Mate 50 Pro 148 pontot hozott össze, ennél csak a Honor Magic4 Ultimate a jobb összességében. Az azonban már megoszlik, hogy mikor melyik mobil hozza a lehető legmagasabb pontszámot. A Honor zoomolásban tudja a csúcsot produkálni, és az ultraszéles látószögű kamerája már jobb lett a Huawei modellnek. Érdekesség ezen a ponton, hogy a telében valahogy még a P50 Pro is több pontot tudott elérni, mint a Mate 50 Pro, szóval ezen a téren a fejlesztőknek érdemes lenne kicsit jobban utánajárni annak, hogy mi történt.

Ha videózni kell, akkor a Pixel 7 Pro is egy orrhosszal a Mate 50 Pro előtt van, az iPhone 14 Pro pedig kérdés nélkül dominál. Egyébként stabilan szerepel, nincsen a Huawei okostelefonjának jelentősebb gyenge pontja a pontszámok alapján, egyszerűen csak majdnem mindenben elmarad egy kicsit a többiektől, akik előtte szerepelnek. Talán a stabilizálás az, ahol még tényleg egy teljes lépést kellene előre tennie, hogy a Pixel és az iPhone mellett helytálljon.

A DXOMark szakembereit lenyűgözte, hogy milyen széles a dinamikája a fotóknak és a videóknak egyaránt. Nagyon szép a felvételek részletgazdagsága, kiválóan kezeli a készülék a zajt minden esetben, a csoportos képeknél pedig több szinten képes a mélységélességet szabályozni. Minden kamera általában kellően részletes, gyors és pontos az automatikus fókuszálás, és videózáskor nincs a felvételeknek szaggatott hatása alacsonyabb FPS szám mellett sem.

Hátránya azonban a Mate 50 Prónak, hogy a fehéregyensúlyt néha láthatóan nem tudja megtalálni, és külön is kiemelte a DXOMark csapata, hogy hatalmas a különbség az elkészült fotók és azok között, amiket a telefon mutat a képernyőn az exponálógomb lenyomása előtt. Ez azért van, mert a gépi tanulás sokat dolgozik a háttérben, amivel nincs gond, csak ehhez nem tudja a mobil korrigálni az előnézetet, pedig van olyan eszköz, ahol ez is jobbára megoldott. Negatívum még itt, hogy esetenként kicsit lassan reagált, és a videók közben valamiért nem minden pillanatban ugyanolyan a vonalélesség, ezt pedig lehet is látni a felvétel közben.

A Pixel 7 Pro és az iPhone 14 Pro mellett viszont hiába vette át a trónt a Huawei Mate 50 Pro, valószínűleg nem lesz esélye a vállalatnak arra, hogy jelentősebb mennyiséget adjon el globálisan. A GMS nincs rajta, és hiába egyre élhetőbb a Google nélkül is a Huawei ökoszisztémája, kevesen vállalják ezt a kompromisszumot.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére