Shop menü

ÚJ FEJEZET NYÍLIK AZ INSTAGRAM TÖRTÉNETÉBEN, EZT PEDIG EGY ÚJ MÁRKAJELZÉS IS TÜKRÖZI

A vállalat kreativitását ünnepli az Instagram új írásmódja, ezt pedig még sok változás fogja követni az idei évben.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Új fejezet nyílik az Instagram történetében, ezt pedig egy új márkajelzés is tükrözi

2016-ot írtunk, amikor az Instagram utoljára jelentősebben hozzányúlt a megjelenéséhez, akkor alakított a vállalat az ikonokon, a felületi dizájnon, és azóta használta azt az írásmódot, amit most teljesen sutba vág. Egészen eddig az Instagram kézzel írt feliratot használt, most viszont ezzel az iránnyal jóformán teljesen szakít.

Galéria megnyitása

“Az Instagramon új fejezetet nyitunk egy megújult névlogóval és márkarendszerrel, amely tükrözi kreatív gyökereink kézműves szellemiségét” – emelte ki a vállalat.

Míg korábban a cég azért valóban igyekezett valamennyire idomulni az eredeti kézíráshoz, ami tényleg egyfajta kézművességet adott az Instagram szó megjelenésének, addig az új írásmód meglehetősen véletlenszerű. Ráadásul sokak szerint inkább olvasható úgy, hogy “Instagzam”. Pedig a cég a beszámolója szerint rengeteg időt és energiát szentelt annak, hogy a tökéletes írásmódot megtalálja.

Galéria megnyitása

Tervezőcsapatunk minden ívet, ligatúrát és térközrészletet aprólékosan átgondolva, több száz változatot készített el a logónk frissítése érdekében.” – árulta el az Instagram a közösségi média bejegyzésében. “Ez a munkafolyamat kiterjedt a márkarendszer szélesebb körére is, ideértve természetesen a betűtípusokat, az animációkat, a színeket és egyéb részleteket, melyek mind azt a célt szolgálják, hogy bemutassák közösségünk kimeríthetetlen kreativitását.” 

A következő hetekben, hónapokban az Instagramon egy komolyabb átalakulás indul el, a mostani módosítás a széleskörű változások első elemét jelenti. Szóval elsőre úgy tűnhet, hogy ennek nincs nagy jelentősége, de fokozatosan az egész platform megjelenése átalakul a következő időszakban. Ez talán jelentősebb, a teljes rendszer működésre gyakorolt hatással is együtt jár majd. 

Galéria megnyitása

A vállalat elmondta, hogy a megújulás során igyekszik majd hű maradni a gyökereihez, miközben azért a modern értékekhez, az új elvárásokhoz is próbál majd igazodni. Azt most még nehéz megmondani, hogy ez mennyire lesz sikeres, de az biztos, hogy egyelőre csak a jéghegy csúcsát látjuk, és már sokan fejezték ki a változás kapcsán a nemtetszésüket. 

Technológiai cég egyetlen szó leírásával talán még sosem foglalkozott ennyit. Vajon megérte? Nektek hogy tetszik a végeredmény?

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére