Shop menü

TOVÁBB PÖRÖGNEK AZ ESEMÉNYEK A TWITTER – X ÁTNEVEZÉS KÖRÜL

A Blue előfizetés neve a jelek szerint marad, de X Blue lesz, az androidos app is X lett már, és mostanra megszerezte az @X nevet az X Corp.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Tovább pörögnek az események a Twitter – X átnevezés körül

Korábban Marques Brownlee azt írta Musknak, hogy ő továbbra is Twitternek fogja hívni a szolgáltatást, erre pedig az üzletember azt válaszolta, hogy „Nem sokáig”, amivel igyekezett nyomatékosítani, hogy a névváltás gyors lesz. Nos, ebben az esetben biztosan nem viccelt Musk, ugyanis tényleg brutális tempóval követik egymást a változásokról szóló hírek.

A névváltás negyedik napjánál járunk, és a felhasználók csak kapkodhatják a fejüket. Egy napja még arról írhattunk, hogy az X név mellett a szolgáltatásra a platformon még továbbra is a @Twitter fogódzkodóval lehet hivatkozni, de ez nem tartott sokáig. Már arról is beszámolhatunk, hogy az @X-et sikeresen megszerezte a cég, a korábbi tulajdonos fiókot már az @x1234567998765 beírásával lehet elérni.

Az eredeti tulajdonos Gene X Hwang volt, az Orange Photographytól, és állítólag minden figyelmeztetés nélkül vették el tőle az @X hivatkozás nevet.

Miután ez megtörtént, semmit nem kapott, sehogy nem kompenzálták eredetileg. Később felajánlották neki, hogy elutazhat az X főhadiszállására körülnézni, és kaphat különböző X ajándékokat. Nem tudni, hogy ez után mi történt, de látszólag sikerült mindenki számára megfelelő megállapodást elérni. Ugyanis Gene X Hwang közzétett egy olyan bejegyzést, amibe azt írta ki, hogy „Minden jó ha a vége jó”. Ebből pedig egyértelműen az következik, hogy végül mégis jól járhatott a dologgal.

Újdonság a nagy átnevezési kavalkádban az is, hogy az Android operációs rendszerre szabott Twitter alkalmazás már nem Twitter többé. Egyelőre nem történt meg minden régióban az átállás, de a Google Play Áruház már X néven hozza a programot, és az X márkajelzés látható benne mindenhol, ahol eddig a kis kék madárka foglalt helyet. Az iOS-es applikációnál most még nem történt semmilyen módosítás, de igazából biztos, hogy itt is lezajlik majd ugyanez a folyamat, X néven futnak majd tovább az applikációk, és az új X logó fog szerepelni mindenhol.

Galéria megnyitása

Egyébként ennek kapcsán azt nyilatkozta kezdetben Musk, hogy csak átmeneti megoldás, szóval könnyen lehet, hogy a most mindenhol lecserélt jelzés a közeljövőben ismét mindenhol cserélődni fog egy újabb grafikára. Az üzletember általában elég nehezen valósítja meg a bejelentett terveit, legalábbis a határidők tartása semmi esetre sem tartozik az erősségei közé. Most azonban azért bebizonyítja, hogy ha nagyon akarja, akkor azért képes gyorsan komoly módosításokat elérni.

Az Twitter Blue előfizetés még a legtöbb helyen változatlan néven fut, de az X felületén már @XBlue néven lehet rá hivatkozni és Blue Subscription lett a megjelenített neve. Ezen a ponton érdekesség, hogy a jelek szerint a Blue név marad, de nem lenne meglepő, ha igazából ezt is cserélné az üzletember. Hiszen ez egy utalás a Twitter eredeti kék színére, márpedig az X fekete-fehér lett, szóval a Black vagy a White már jobban passzolna ide.

Az előfizetők egyébként már akár 25 ezer karakteres bejegyzéseket is létrehozhatnak – kezdetben ez a limit 4000 karakter volt, majd 10 ezer lett, és most tovább emelték a határt. Lassan már szakdolgozatokat lehet megosztani egy-egy posztban. Apropó, a tweetek nevét sem cserélte még le Musk. Vajon hogy kell majd a jövőben a bejegyzésekre hivatkozni az X keretei között?

Galéria megnyitása

A The Wall Street Journal arról számolt be, hogy az X felpörgeti a hirdetési gépezetet, az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban is elkezdett ösztönző ajánlatokkal előrukkolni. Igyekeznek minél több partnerrel szerződni videós reklámokra a felfedezési szekcióban, ezekre kedvezőbb áron lehet most befizetni.

Ez a döntés azonban valószínűleg már nem Elon Musk nevéhez köthető, hanem az új vezérigazgató, Linda Yaccarino egyik intézkedéséről lehet szó, hiszen a korábbi információk alapján a reklámokkal például már ő foglalkozik majd. Musk korábban persze azt nyilatkozta, hogy Yaccarino munkába lépését követően már csak a technikai részlegre fog koncentrálni, de az átnevezés minden bizonnyal nem az új vezérigazgató nyomására indult el.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére