Shop menü

TOVÁBB KORLÁTOZZA A META A TINÉDZSEREK KÖZÖSSÉGI MÉDIÁS LEHETŐSÉGEIT

A Metát éveken keresztül érték kemény kritikák azért, mert nem védi kellően a fiatalokat, az utóbbi időben éppen ezért próbál már nagyobb szigort gyakorolni.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Tovább korlátozza a Meta a tinédzserek közösségi médiás lehetőségeit

Az elmúlt két évben a Meta nagyon sok olyan intézkedésről döntött, amikkel elvileg biztonságosabbá tette a nagy platformjait a fiatalabb felhasználók szempontjából. A Facebook és az Instagram volt elsődlegesen az intézkedések középpontjában, de a Messenger és a WhatsApp működésére is volt hatása egyik-másik intézkedésnek.

Tavaly ősszel a Meta bejelentette az Instagramon a „Teen Accounts” vagyis kamaszfiók intézményét, és most elkezdte ezt kiterjeszteni a Facebookra és a Messengerre is. Egy ideje már minden fiatal friss regisztráló automatikusan a kamaszfiókot kapja meg 13 és 17 éves kor között az Instagramon – a támogatott régiókban. Ennek keretében minden érintettnek azonnal privát lesz a regisztrált felhasználói profilja, hogy illetéktelenek ne láthassák a megosztott képeket, videókat, és egyéb korlátozások is életbe lépnek. A 16 és 17 éveseknél már egy kicsit lazább a kamaszfiókoknál látott szigor, de még ezt a korosztályt is védi a Meta.

Galéria megnyitása

A kamaszfiókok a Facebook és a Messenger esetén még elég szűk közönséget érintenek. Az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Kanadában és Ausztráliában indult el élesben ez a korlátozott felhasználói profil a tinédzserek köreiben. A Meta elmondta, hogy fokozatosan bővíteni fogja a támogatott régiók körét, és bízunk abban, hogy ebből nem fog kimaradni az Európai Unió sem. Az EU hosszú ideje szorgalmazza a nagyobb szigort a Meta platformokon, de a cég újításai az utóbbi időben eléggé nehezen jutottak el az öreg kontinensre a szigorúbb szabályozói környezet okán.

Galéria megnyitása

Teljesen új funkciója lesz a továbbiakban a kamaszfiókoknak, hogy korosztálytól függően megtiltja az élő videós bejelentkezések indításának a lehetőségét is.

Az elmúlt években nagyon felkapott lett a mobiltelefonnal „élőzés” az Instagramon és a Facebookon egyaránt, boldog-boldogtalan indít ilyen bejelentkezéseket. Ezzel párhuzamosan pedig megnőtt az ilyen tartalmak esetén a visszaélések száma, a fiatalokat az élő bejelentkezésekben igyekeztek sokan rávenni illetlenségekre. Ezeket pedig számos esetben rögzítették a követők a képernyőfelvétel funkció használatával. Éppen ezért a szülők egyre több esetben igyekeznek ettől eltiltani a csemetéiket, amire most már külön szoftveres eszköz is lesz.

A 16 év alattiaktól vonja meg teljesen a Meta az élő bejelentkezések indításának lehetőségét, és ugyancsak a 13-16 éves korosztálynál nem lesz lehetőség arra, hogy kikapcsolják a direkt üzenetekben a meztelenséget ábrázoló képek elleni szűrőt, ami alapesetben elhomályosítja a felvételeket. Ennek köszönhetően a fotókon csak akkor fog megjelenni illetlen tartalom, ha az illető szándékosan megnyitja a bejegyzést. Ezeket a szűrőket kizárólag a beállított felügyelők, szülők tudják majd feloldani, ha valamilyen okból kifolyólag ezt szeretnék.

Galéria megnyitása

A tudatos szülők egyre többet tudnak tenni azért, hogy a gyermekeik biztonságosan használhassák a közösségi médiát, a Meta pedig azzal, hogy az új szűrőket, korlátozásokat automatikusan élesíti, a kevésbé felelőségteljes szülők munkáját is igyekszik elvégezni.

A Meta elmondása alapján napjainkban az Instagramon nagyjából 54 millió aktív kamaszfiók van, és ezeknek a túlnyomó többsége szabályosan üzemel, a legtöbb szűrőt bekapcsolva tartják. 90 százalék felett van azoknak az aránya, akik semmit nem változtattak az alapértelmezett beállításokon, amit a vállalat már szigorúra konfigurál.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére