A Nothing nem egy szokványos mobilgyártó, ezt számos példával lehetne alátámasztani. Az is érdekessége a cégnek, hogy Carl Pei nagy hangsúlyt fektet a közösségére, van egy hatalmas Nothing Community, aminek valódi hatása van a termékek fejlesztésére. Most pedig befektetési lehetőséget is biztosított a közösségnek a Nothing.
Nem egy teljesen új ötletről beszélhetünk, a 2020-ban indult startup története során a mostani volt a harmadik “Community Investment” forduló. Az előzetes várakozásokhoz képest most sokkal jobb eredményt ért el a Nothing, lényegesen több befektető, a reméltnél sokkal nagyobb összeget dobott össze.
Korábban a TechCrunch arról számolt be, hogy 5 millió dollárnyi befektetésre pályázik a Nothing, ezzel szemben a friss beszámoló szerint több mint 8 millió dollárt tudott gyűjteni a vállalat.
Ez nagyszerű eredmény, azt figyelembe véve, hogy ezt valóban a Nothing hétköznapi emberekből álló, rajongói tábora adta össze. A hivatalos tájékoztatás szerint ezúttal ötezernél is több személy vásárolta be magát a közösségi befektetők körébe, voltak olyanok is, akik már a korábbi alkalommal is invesztáltak a cégbe. Állítólag több mint 80 országból szerzett befektetőket ezúttal a cég.
Az első és a második közösségi befektetési körökben összesen tudott hasonló mennyiségű befektetést gyűjteni a Nothing. Nagyjából 8 millió dollárja származott a startupnak korábban a Nothing Community-től. Jellemzően eddig kisebb összegekért vásárolták be magukat az emberek, mert az eddigi 8 millió dollárnyi befektetést valamivel több mint 8 ezer ember adta össze, tehát az átlagos egy főre jutó befektetés 1000 dollár körül alakult, most viszont már 1600 dolláros átlagról beszélhetünk.
“A kezdetektől fogva egy nyitottságon, kreativitáson és együttműködésen alapuló globális technológiai vállalatot akartunk létrehozni. Ez a befektetési kör nem csupán pénzgyűjtésről szólt, hanem a közösségünk iránti elkötelezettségünkről és arról, hogy őket is magunkkal vigyük ezen az úton.” – nyilatkozta Carl Pei. “Az új befektetési kör által bevonzott tagok bizonyítják, hogy rajongóink mennyire hisznek abban, amit építünk, és hogy milyen lendületben van a Nothing.”
A startupok, privát cégek értéke a befektetési köröket követően szokott növekedni, ám a mostani speciális befektetési körben erre nem került sor, a cég ezzel is a közösségének kedvezett.
A közösségi befektetők a korábban megállapított 1,3 milliárd dolláros érték mentén szállhattak be a támogatók közé, annak megfelelő részesedést szerezhettek a pénzükért cserébe. Ezt az értékelést egy szeptemberi befektetési körrel érte el a Nothing, mikor nagybefektetőktől 200 millió dollárt kalapozott össze. Mások mellett a Google és a Qualcomm kockázati tőkebefektetési ága is a Nothing támogatói között szerepel.
Nagyobb befektetőktől, partnerektől eddig kb. 450 millió dollárt szerzett a Nothing, a közösségi befektetésekből pedig több mint 16 millió dollár jött össze.
A Nothing Community a jövőben is kaphat majd befektetési lehetőséget más egyéb hozzájárulási formák mellett. A vállalat szokott a közösségével különleges kiadású mobiltelefonokat is kiadni, amiket eleve a rajongók tervezhetnek meg részleteiben, éppen a minap számolhattunk be arról, hogy megszületett a Nothing Phone (3a) Community Edition azoknak, akik egy igazán egyedi köntösbe csomagolt eszközre vágynak.