Shop menü

TINIKNEK SZÁNT INSTANT KAMERÁVAL ÁLLT ELŐ A KODAK

Az új Printomatic+ globálisan megvásárolható lesz, több színben készül, és az azonnali nyomtatás mellett digitális mentést is készít a felvételekről.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Tiniknek szánt instant kamerával állt elő a Kodak

A Kodak (illetve a márkát licencelő C+A Global) egyre több instant fényképezőgéppel igyekszik belopni magát a vásárlók szívébe. Ezek a fiatalság körében népszerűek. Korábban előállt a cég a Printomatic kamerával, ami nálunk is megvásárolható, ebből készült még Barbie különkiadás is, ezek sikeresek lettek. Ezért döntött úgy a Kodak, hogy eljött az ideje az új modell bevezetésének.

A továbbfejlesztett Printomatic+ már sokkal jobb kamerát kapott, mint az eredeti fényképezőgép, az 5 megapixeles képalkotót egy 10 megapixeles megoldás váltotta fel. 

Részleteket a Kodak nem osztott meg a képszenzorról, így nem tudni, hogy ez mennyire képviselhet komolyabb színvonalat. 3:2-es képarányú felvételeket fog rögzíteni a Printomatic+, és egy 3,57 mm-es, F/2.8-as lencserendszeren keresztül tekint a világra. Ez alapján elég széles lesz a látószöge, és a cég a sajtóanyagban megjelent képeken igyekszik is azt illusztrálni, hogy alkalmas a Printomatic+ csoportképek megörökítésére. 

Galéria megnyitása

A Kodak instant eszközei természetesen továbbra sem a magas minőségről szólnak majd, de az újdonsággal készült felvételek már kellően jó minőségűek lesznek ahhoz, hogy a felhasználó megoszthassa, nagyobb méretben előhívhassa ezeket. A közösségi médiában is publikálhatók lesznek a Printomatic+ felvételei. Miközben persze továbbra is a “CÉLZ, FOTÓZ, NYOMTASS” szellemiségben jön, szóval elsődlegesen mégiscsak arra szolgál, hogy instant nyomtatásba kerülő képeket gyártsanak vele.

Galéria megnyitása

A Printomatic+ használata során semmilyen beállítással nem kell foglalkozni, bárkinek egyszerű lesz a gép használata. Fix fókuszponttal dolgozik, és automatikusan meg tudja állapítani, hogy mikor van szükség a beépített LED-es segédfényre a fotózáshoz. (Xenon vaku sajnos ide nem jutott.) 

Galéria megnyitása

3 x 2 hüvelykes képeket nyomtat a Printomatic+, a már jól bejáratott ZINK technológiát használja az eszköz. A Kodak szerint ez a Zero Ink elvnek köszönhetően kevésbé környezetszennyező, mint más alternatív megoldások. A szokásos Kodak ZINK fotópapírt kell majd vásárolni az újdonsághoz, ebből a szempontból nem hoz változást a termék. A digitális “negatívok” egy microSD kártyára lesznek mentve.

Galéria megnyitása

A fényképező kapott egy állapotjelző LED-et, amivel képes lesz a felhasználó felé jelezni a különböző háttérben zajló folyamatokat. Kijelző itt ugyebár nincs. A LED tudja jelezni a folyamatban lévő nyomtatást, valamint a felmerülő hibákat is. Az akkumulátor beépített, de sajnos erről többet nem tudtunk meg, nem ismert az üzemidő. Tölteni USB kábellel lehet a szerkezetet.

Galéria megnyitása

Az eszköz kellően kompakt ahhoz, hogy akár zsebre lehessen tenni. Még a formáját is úgy alakították ki a tervezők, hogy könnyen becsúsztatható legyen szűkebb helyekre is, ezért lett íves minden irányból a burkolat, és ezért nem emelkedik ki az optika sem a vázból. A cég nem minden esetben megy rá ennyire a hordozhatóságra, a Kodak Smile+ modell például már más irányvonalat képvisel.

A Kodak Printomatic+ az Egyesült Államokban nettó 80 dollárról indul, Európában pedig bruttó 90 eurót kell érte kifizetni. A készülék hamarosan megvásárolható lesz Magyarországon, nálunk is.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére